Késtél - Nagy Márk szemszöge

17. rész

- Vissza jön az adás a reklámból, te ott állsz a színpadon a többiekkel. Hiába sminkeltek le pár pillanattal azelőtt, a lámpák melegítenek, veri a homlokodat a víz, a stressztől izzad a tenyered, és ráragad a pólód a hátadra. A közönség, úgy száz-kétszáz ember tombol, visszaszámol, a nevedet vagy más nevét ordítja. A tévékészülékek előtti nézőszámot nem tudod megbecsülni, ezzel nem is tudsz foglalkozni. Csak várod, hogy mondják a nevedet. A műsorvezető kivár. Játszik az idegekkel. Ő sem tudja, neki is a fülébe fogják mondani, nem tudni, hogy mikor. Ha szerencséd van, az elsők között hallod a neved. Akkor megkönnyebbülsz, és lemész a színpadról. De ha nem elsőnek mondanak, az maga a pokol. Ott állsz, és vársz. Nem vághatsz ideges fejet, nem izgulhatsz jobban, mint a másik versenyző, nem mozdulhatsz. Nem eshetsz össze, benne van a szerződésben. Csak állsz, nyugodtan, és várod a nevedet. Ha másét hallod, tapsolnod kell és mosolyogni. Nem lehetsz csalódott, nem dühönghetsz, és mutathatsz be a kamerának. Állnod kell, és várnod. Én gondolkodni szoktam közben, de nem túl mélyen, mert muszáj figyelni. Például elterelem a figyelmem a közömségből egy emberrel. Megnézem a pólóját, vagy ilyesmi, de közben nagyon figyelek. Jön a következő név. Megint nem te vagy. Nézed, ahogyan a másik örül, elfut melletted megkönnybbülten, te pedig egyre rövidebb sorban állsz, várva, hogy mondják ki a nevedet. Mondják már ki! Tudod, hogy milyen dalt kapsz a jövő hétre. El akarod énekelni. Nem akarsz kiesni. De még mindig nem mondták a nevedet. Izzadság folyik a szemedbe, de nem pisloghatsz többet, mint szoktál, mert vesz a kamera. Közelit készítenek, hogy mutassák a nézőknek, mennyire stresszes vagy. Az adrenalin az egekben, alig hallasz valamit a saját szívverésedtől, ami a füledben dübörög. Egyre nagyobb a nyomás, megint nem téged mondtak, valaki megússza, te még nem. Megkeresed a közönségben a hozzátartozóidat. Semmit nem tudsz leolvasni az arcukról. Kiszáradt a szád, bizsereg a karod, fojtogat a levegő, zavarnak a lámpák, hunyorogsz és vársz. Aztán eljön a pillanat, amikor azt akarod, hogy legyen már vége. Tökmindegy, hogy, csak fejezzék már be. De még adásidő van. Közelebb lépsz ahhoz, aki még ugyanúgy vár mint te, hogy együtt legyetek a képben. A műsorvezető fokozza az izgalmakat, a nézőkhöz beszél, ez róluk szól, az ő szórakoztatásukra. Aztán meghallod a neved. Ha meghallod. Akkor jó, akkor megúsztad, el kell tűnnöd a lehető leghamarabb, mert már nem te vagy a főszereplő, hanem azok, akik tovább várnak. Bemész a színpad mögé, és majdnem összeesel. A pulzusod az egekben, alig kapsz levegőt, de megvan. Nyertél egy hetet - fejeztem be. Kicsit lesokkolhattam, mert csak egy idő után szólalt meg.

- Öhm... Keress egy új duettpartnert - nevetett halkan.
- Jó mi? - mosolyogtam.
- Ez borzasztó. Hogy éled túl ezeket a perceket?
- Hát... tovább akartam jutni.
- Mi a nyeremény? Ebben a műsorban hogy van? Mit kap a nyerets?
- Te tényleg nem nézed - nevettem fel.
- Ezt most miért mondod?
- Egy adásban olyan nyolc alkalommal vágják be a nyereményt.
- Jó, nem nagyon követtem a műsort eddig...
- Lemezszerződés. Kocsi. Ruhaszponzor. Az első klip finanszírozása. Turnészervezés. Pénz - soroltam.
- Szóval minden.
- Ja, kábé.
- Elképzelted már, hogy megnyered? - nézett mélyen a szemembe.
- Viccelsz? Minden nap, minden órában. Azt is tudom, hogy fogok örülni.
- Hogy?
- Így, figyelj - és elkezdtem megmutatni, majd közbeszólt.
- Ez elég béna.
- Várj, még nincs vége - fordultam felé, a szemébe néztem és kacsintottam.
- Ezt a kamerába, gondolom...
- Naná.
- És... azt is lejátszottad, hogy mi van, ha esetleg...- sejtettem mire akar kilyukadni, de érdekelt, hogy hogy fejezi ki magát.
- Szóval, ha úgy alakulna... Ha nem te nyered?
- Olyan nincs.
- De van.
- De nincs.
- De ha van?
- Beka. Megnyerem. Kilencvenszázalékos esélyem van a net szerint.
- A net tévedhet .
- Mit akarsz mondani? Hogy nem nyerek?
- Nem, dehogy! Csak azt akartam tudni, hogy felkészítenek-e rendesen mindkét esetre.
- Nem kell.
- Rendben van, elnézést - sütötte le a szemét. Láttam rajta, hogy megbánta.
- Megnyerem.
- Értem. Szóval abban is biztos vagy, hogy velem továbbjutsz a héten.
- Viccelsz? Ez nem kérdés.
- Köszi.
- Jól mutatsz mellettem - bárcsak ne színjáték lenne...
- Mi van? A duettpartnered vagyok, nem egy kiegészítő - háborodott fel.
- Ugyan. Az senkit nem érdekel. A nézőket nem érdekli a hang. Egyiket sem. Ezer műsor lement már, mindenki tudja, hogy annak, aki szerepel egy show-ban, jó hangja van, máskülönben nem lenne ott. Kell az extra. Kell a kémia.
- Kémia?
- Ja. Köztünk van.
- Nem, Márk köztünk nincs. Eljátsszuk, hogy van, mert olyan a dalunk.
- Honnan tudom, hogy mikor színészekdsz, és mikor nem? - érdeklődtem felvont szemöldökkel.
- Bízz az ösztöneidben. Most nem színészkedtem.
- Majd meglátjuk...- márkcsintani készültem...
- Ha most rám kacsintasz, akkor kalóz szemkötöben kell fellépned a továbbiakban - és én hangosan felröhögtem. (Ő is mosolygott.)