Késtél - Nagy Márk szemszöge

35. rész

Épp a LED-fal beállítása zajlott, de elcsúsztak az idővel, ezért nem kezdődhetett a próbánk.

- Pár óra, és megtelik - pillantottam a kb üres nézőtérre.
- Pár óra, és az FBA ül az első sorban. Te kiket vársz? Kik jönnek megnézni a műsort? - érdeklődött.
- A szüleim. Meg fogalmam sincs. Szétosztogattam a jegyeket a sulimban. Minden héten adok vagy harmincat, és leharcolják egymás között, hogy ki jön el.
- Senki állandó?
- Hogy érted?
- Hát úgy, hogy valaki, aki minden adáson itt van veled...
- Olyan nincs. Rita volt az egyetlen...- nosztalgiáztam.
- Móni volt a neve - javított ki, a szemét forgatva.
- Akkor Móni.

- Figyelj csak - szólt halkan - Még nem volt alkalmam rá, és lehet, hogy már nem is lesz, de szeretném, ha tudnád  hogy klassz volt veled együtt dolgozni a héten - mondta, a cipőfűzőjét piszkálva. Ja, igen. A színpad közepén ültünk.
- Tudom.
- Erre nem ez a megfelelő reakció, nem zavar?
- Ja tényleg, bocs - helyesbítettem, és felé hajoltam azzal a szándékkal, hogy megcsókolom.
- Márk, mi a francot csinálsz? - tartott vissza, de az érintésétől kicsit megborzongtam.
- Mi az, hogy mit csinálok? Gondoltam, most egy csókra vársz.
- Te akkora hülye vagy! Erre azt kellett volna mondanod, hogy velem is jó volt együtt dolgozni, vagy hogy te is élvezted a közös munkát! Idióta!
- Ó, erre nem gondoltam. Akkor ennyi? Mondjam azt, hogy jó volt veled dolgozni?
- Tudod mit? Ne mondj semmit!
- Na, most miért sértődtél meg?
- Mert elrontottál egy szép pillanatot!
- Te is!
- Én? - vonta fel a szemöldökét.
- Persze. Meg akartalak csókolni, és ellöktél!
- Nem löktem elég nagyot!

- Józsi kapcsolhatod! - ordított a technikus.

Az egész stúdióban korom sötét lett, az összes fény kialudt.
- És most? - kérdezte Beka, de nem kellett megvárnia a válaszomat. A LED-fal felvillant, és kirajzolódott rajta két név. A mi nevünk. Nagy Márk és Bexi.

Elkezdődött a próba, és minden erőmmel azon voltam, hogy amikor ahhoz a részhez érünk ahol felrántom Bekát a zongorától, ne csókoljam meg.