Késtél - Nagy Márk szemszöge

27. rész

- Na, lássuk azt a torkot. És vetkőzz le, deréktól felfelé - utasított az orvos.
- Belehaltam volna, ha ma nem látom ezt a felsőtestet - dünnyögte Beka, de a nővér elég szúrós tekintettel méregette, ezért behúzott nyakkal figyelt tovább. Én kicsit feszengtem.

A doki elég régóta vizsgálgatott és még mindig nem szólalt meg.
- Valami baj van? - kérdezte Beka.
- Csinálunk egy mellkasröntgent - akasztotta a nyakába a sztetoszkópját.
- Miért?
- A köhögés miatt. Tisztának hallom, de biztosat csak a röntgen mutat.
- De nincs baj, ugye? - kérdezte. Aggódik értem?
- Nyugodj meg, a barátod meggyógyul.
- Nem a barátom.
- Akkor a...
- Duettpartnerem.

- A torkom? - kérdeztem.
- Holnapra sokkal jobb lesz.
- Rendben - biccentettem. - Megcsókolhatom? - mutattam Bekára, aki ettől durván zavarba jött.
- A nem a barátnődet?
- Igen.
- Nos... ha hagyja.
- Értem. Köszönöm.
- Nem kaphatom el? Ezt az izét, ami volt vele?
- Ha eddig nem kaptad el...
- Hallod ezt? Immunis vagyok rád! - szólt felém. Haha.
- A betegségre legalábbis - nevetgélt a doki. - A röntgen az épület mellett balra. Gyertek vissza utána.

Átmentünk az említett helyre, és lefagyott a képemről a vigyor. Mi van itt? Ingyen iphone osztogatás? (Rengetegen voltak). Egy idő után kezdtem feladni.
- Én elmegyek.
- Fejezd már be - kért Beka. Jó, oké. Nem előszőr mondtam ezt.
- Nem várok tovább.
- Márk, hagyd abba.
- Nézd már meg, hogy mennyien vannak!- toporzékoltam. Igen, mindt az ovisok amikor nem kapnak csokit.
- Mindjárt te jössz - próbált nyugtatni.
- Az előbb is ezt mondtad.
- Mert az előbb is hisztiztél.

- Gyere, menjünk - ragadtam meg a karját.
- Márk, a francba már, ezt most ki kell várni. Ne rángass, maradunk!
- Jó, én elmegyek - indultam meg.
- Oké. Szia.
- Te nem jössz?
- Nem, én megvárom.
- Nélkülem? Rólam kell a röntgen.
- Márk, viselkedjél már, komolyan mondom, rosszabb vagy mint egy ötéves.
- Nem halad a sor!!
- Sírni fogok - dörzsölte az arcát "fájdalmasan".
- A sor miatt?
- Nem! Miattad!

- Hé! Az ott, a második. Olyannak tűnik, mint aki nekem szurkol.
- Meg ne próbálj bekéredzkedni elé!
- Unom. Nem várok tovább.
- Márk... Játssz a telefonoddal. Netezz. Twitterezz. Válaszolgass az oldaladon. Hallgass zenét. Csak könyörgök, fejezd már be.
- Elkésünk. Sőt - néztem a telómra - , már el is késtünk.
- Röntgenre várunk, a műsor készítői meg fogják érteni.
- Úgy ismered őket?
- Ha mégsem, majd kitalálunk valamit.
- Miért nem mehetünk el? - szenvedtem tovább.
- Mert a doki látni akarja, hogy nincs tüdőgyulladásod.
- Biztos, hogy nincs. Ismerem a tüdőmet.
- Neked mindenre van válaszod, ugye?
- Igen. Gyere már - ragadtam meg újra.
- Márk, nem!
- Miért nem?
- Mert nem akarom, hogy beteg legyél!
- Miért? - mosolyogtam. De cuki mááár.
- Mert senkinek nem kívánok tüdőgyulladást.
- Csak ennyi? - vigyorogtam tovább.
- Igen. Ennyi.
- Értem - kacsintottam.

- Nincs egy napszemüveged?
- De! Miért? - kotorásztam a táskámban.
- Vedd fel, mert nem akarom látni a hülye kacsintásodat, márkcsintásodat vagy szemrángásodat.
- Oké, ha ennyire zavar - raktam fel a fejemre, és úgy vigyorogtam rá.
Egy ideig rezzenéstelen arccal nézett rám, aztán már nem bírta tovább és megadta magát. Túl jól nézek ki a napszemüvegemben😉.
- Na jó, inkább vedd le - nevetve levettem és nekidőltem a falnak.
- Meddig bírod?
- Mit?
- Ezt - mutattam kettőnkre.
- Vagyis?
- Meddig játszod, hogy hidegen hagylak?
- Nem vagy te egy kicsit beképzelt?
- Kitértél a kérdés elől.
- Oké. Ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy egy műsor miatt megjátsszuk magunkat  hogy visszataszítónak találom a viselkedésed, hogy semmi, de semmi vonzót nem találok benned, nem tetszik semmi rajtad, és szörnyen idegesítőnek tartalak... Szóval, ha ezt mind figyelmen kívül hagynánk, akkor sem érdekelnél.
- Aha, értem.
- Na végre.