Késtél - Nagy Márk szemszöge

13. rész

Mikor odaértünk, Körte elvette a telómat, hogy ne foglalkozzak a nettel. Kiszálltunk, majd megláttam egy alakot, aki úgy tűnt, mintha várna valakire. Amikor meglátta Bekát, a tartása megkönnyebbült. Szóval rá várt...
- Márk, felmennél?
- És te?
- Jövök egy perc, csak valami... Szóval mindjárt jövök. Csak üsd be a kódot. 1476.

Beírtam, és mivel érdekelt mi fog történni, ott maradtam és nem mentem fel. Eléggé úgy tűnt, hogy magyarázkodnia kellett annak a kicsit sem szimpi srácnak. Mi van, ha őt akarta felhínvi annyira a műsor előtt? Láttam, hogy Beka jön visszafelé, ezért úgy csináltam, mintha nézegelődnék.

- Ki volt a srác? - kérdeztem mikor ideért. Nem nézett ki túl jól. Mármint, szomorúnak tűnt. Mit mondott neki az a baromarc???
- Egy...régi ismerős - éreztem, hogy kényes téma, de nem hagytam annyiban, mert k***vára érdekelt, hogy ki és mivel bántotta meg.
- Barát?
- Olyasmi volt, régen.
- Sírós a hangod - jegyeztem meg.
- Márk, kíméld a torkodat, és inkább ne beszélj, nehogy rosszabb legyen - indult meg nagy lendülettel a lépcső felé. Eléggé ideges volt.
- Kiakadtál.
- Jó - fordult felém - Hajnalok hajnalán ébresztettél, megdobáltál palacsintával, leköptél egy élő műsorban, órákat vártam veled az orvosnál és ezek után beköltözöl hozzánk. Kérlek, nagyon szépen kérlek, hogy ne feszítsd túl a húrt.
- Ahaaa! - sejtem már ki volt az a srác...
- Mit aházol?
- Csak nem ő a Késtél-gyerek?
- Ehhez semmi közöd.
- Szóval ő az - értettem meg.
- Erről nem beszélek - fordult meg, és méggyorsabban szedte a lépcsőfokokat.

Istenem, hogy én mekkora barom vagyok! Miért hittem azt, hogy lehet nála esélyem? Hogy is lennék én neki a nagy Ő, ha itt ez a segg.

Beka ki akarta nyitni az ajtót, már a kulcs is benn volt a zárba, amikor hirtelen kivágódott, és az anyja érdeklődött izgatottan.
- Annyira aggódtam! Pontosan mit mondott az orvos? - kérdezte, megfeletkezve a látszólag nem éppen a legjobb passzban lévő lányáról.
- Neked is szia, anyu! - dünnyögte, majd idegesen kirángadta a kulcsot a zárból (ami még mindig ott lógott!!)
Válaszoltam Beki anyukájának, túlságosan drámaian. De hát ez a pop/rock megtanított színészkedni + hogy hogyan vágjak át embereket. Bár nem ez volt a célom. De jól szórakoztam.
- Egyszerűen megtámadta a torkomat a vírus, és belázasodtam - jót röhögtem ezen a válaszomon, persze csak magamban.
- Vagyis torokgyulladása van - egyszerűsítette le a lány. Igen, így is lehet mondani😂.
- Pszt! - intette le az anyja. Ne ez azért fura volt - Kiváltottátok a gyógyszereket?
- Igen, Körte megállt egy gyógyszertárnál. Én túl erőtlen voltam ahhoz, hogy bemenjek, így ő váltotta ki nekem - ültem le a fotelbe. Eskü mehetnék színésznek - Ó egy pléd, köszönöm szépen - vettem át a felém nyújtott darabot.
- Na ne már! Pár órája még palacsintával dobálóztunk, pontosan ugyan itt. Már akkor is ugyan ez volt a bajod, csak még nem tudtad, úgyhogy ne játsz rá ennyire! - dühöngött a lány.
- Beki, ne legyél goromba, Márknak pihenésre van szüksége. Mézes teát? - fordult felém kedvesen.
- Igen, köszönöm - jól esett a törődés. Bár Bekától is elfogadtam volna😉. Mondjuk sajnáltam, hogy kitúrtam a szobájából és miattam nem foglalkoznak vele... Jó kis címlap sztori lenne: "Az egoista, nagyképű Nagy Márk belezúgott a tinisztár Bexibe".
- Na jó. Mielőtt még gügyögni kezdesz neki, és a szájába adod a kanalas gyógyszert, én bementem a szobámba - jelentette ki. Benyitott, majd megtorpant, nem is kicsit. Az anyja átrendezte a "birodalmát" és az összes cuccát amit használ, kihordta egy kupacba a nappaliba. Na, legközelebb az utcára kerül vagy mi??? Nehogy már ez mind miattam legyen. Baszki.

Eltelt egy kis idő, majd Beki anyukája megkért, hogy kérdezzem meg a lányt, kell-e neki is bundás kenyér, ezért benyitottam. Összerezzent.
- Beka, anyukád kérdezi, hogy te is kérsz-e bundás kenyeret.
- Mi? - kérdezte. Valamit nagyon megzavartam...
- Bundás kenyér.
- Bundás kenyér?
- Kérsz bundás kenyeret?
- Miért kérnék?
- Mert nekem csinál anyukád, és azt kérdezi, hogy te is kérsz-e.
- Miért kell neked bundás kenyér?
- Mert beteg vagyok, és a betegek mindig teát kapnak bundás kenyérrel.
- Igen, a betegek öt éves korig - jól szórakozott rajtam. Már majdnem nevetett is. Haladás, Márk. Haladás - Nem, nem kérek.

- Mit csinálsz? - kérdeztem hirtelen. Meg is bántam, amint kimondtam.
- Semmit - csukta be azonnal a füzetet.
- Oké, bocs, nem zavarok - hátráltam óvatosan.
- Várj! Ezek csak...dalszövegötletek. De nem valami nagy szám, csak leírom, ami eszembe jut.
- Aha. Kúl. Miről szól?
- Amiről a dalok általában szoktak.
- Pénz, jó kocsik, nők?
- Szerelem, összetört szív, magány.
- Ezek szerint másmilyen zenéket hallgatunk - nevettem fel.
- Úgy tűnik.
- Belenézhetek? - nagyon érdekelt/érdekel, mi jár a fejében.
- Hát...ööö... Ezek nem kész szövegek, csak részletek. És van, ami teljesen használhatatlan. Néhányat el sem lehet olvasni, mert csúnyán írtam...
- Még valami kifogás? - éreztem, hogy meg fogja mutatni. Hatott rá a külsőm😉.
- Nincs. De nem röhögheted ki.
- Nem fogom - ígértem meg.
- És nem kérek megjegyzést.
- Nem mondok.
- És nem érdekel a véleményed - ...oké, oké, megértettem.
Leületem a földre, és olvasni kezdtem. A szemem sarkából láttam, hogy fürkészi az arcomat, de nem tudott mit leolvasni, ezért elővette a gépét. Baromi jók a szövegek.
- Te - néztem fel, majd eszembe jutott amit kért. Vagyis nem kért. A véleményemet - Mindegy, semmi.
- Naa!
- Nem, semmi. Kérted, hogy ne mondjak véleményt.
- Jó, ez igaz, de így már nem számít, most már mondd amit akartál.
- De kérted, hogy ne -húztam az agyát. Tudtam, hogy felcseszi majd magát, viszont, érdekelte mit akartam mondani. Hajrá Mááááárk!!!
- Istenem, de idegesítő vagy. Mit akartál mondani?
- Hogy ezek jók - vallottam be.
- Kösz - nézett rám bizonytalanul-
Tényleg?
- Ja. Erős szövegek. Mind arról a késtél-gyerekről szól, ugye?
- Mi? Dehogy! - tagadta, de átláttam rajta- Nem szól róla semmi.
- Jó, nyugi, csak azt hittem.
- Miért szólna róla?
- Mert...dühös, szomorú és csalódott szövegek?
- Mint minden szerelmes dal? - nevetett, szerintem kínjában.
- Amit mindig inspirál valaki... Mint például a Késtél-gyerek - mondtam.
- Ez nevetséges. A dalaim egy lányról szólnak, akit elhagyott a srác, akit szeret.
- A késtél-gyerek - értettem meg. Tisztul a kép. Ez a seggarc szakított Bekával, aki ez miatt szomorú. Esküszöm egyre jobban utálom azt a gyereket.
- Márk, ezek a dalok nem Geriről szólnak!- förmedt rám. Ki képes otthagyni egy ilyen lányt?
- Aha, szóval neve is van. Késtél Geri.
- Te hülye vagy - temette a kezébe az arcát.
- Ne már, itt van ez : "Bárcsak még egyszer elmondhatnám, amit nem hallottál meg"
- Mi van ezzel?
- Tiszta sor. Késtél Geri nem engedte, hogy megmagyarázz valamit.
- Nem vagy olyan okos, mint hiszed - folytotta vissza a mosolyát. Nem kéne, jól áll neki.
- Valld csak be, lenyűgözlek. Még a betegségtől legyengülten is  felháborítóan okos vagyok - már csak azért is elérem, hogy szeressen. Vagy így, vagy úgy.
- Felháborítóan, hogyne.
- Mondd már el!
- Mit?
- Mi történt Késtél Gerivel?

- Márk, be kell venned a gyógyszeredet! És kész a bundás kenyér. Tettem mellé fokhagymát is - nyitott be az anyukája.
- Nagyon szépen köszönöm - álltam fel, majd visszanéztem - Ma már úgysem terveztem megcsókolni senkit - tűnődtem. Pedig jó lenne...monjuk Bekát.
- Hé! Úgyis elmondod.
- Mit? - kérdezte.
- Hogy mi történt Késtél Gerivel.
- Felejtsd el - nevetett.
- Írd tovább azt az álmodozós dalszöveget. Jó lesz az - kacsintottam.
- Befejeznéd ezt a szemrángást? - Istenem, de jó volt nevetni látni.
- Nem megy. Túl jól áll - vigyorogtam magabiztosan.
- Menj enni!
- Oké. Egyek fokhagymást, vagy esetleg...?- próbálkozni lehet, nem?
- Márk, tünés innen! - röhögött jóízűen, mire elmosolyodtam, mikor már nem láthatta. Annyira jó így látni, de tényleg. Nem mindig csak azt a "komoly lányt".
Amúgy meg a dalszövegek k***va jók. Itt van pl ez: "Kimondott szavaid széttörtek, ezer betűvé hulltak szét, A levegőbe nyúlva kaptam utánuk, de szétfújta őket a szél".