Késtél - Nagy Márk szemszöge

20. rész

Beülem az anyósülésre és hallgattam amit Körtéék beszélnek. (Mára félrerakják a Geri-ügyet, hogy ne legyen konfliktus.)

- Mi van nálad, baklava? - kérdezte a menedzser Bekát.
- Ühümm
- Megkérdezzem, hogy...
- Kemálnál zuhanyoztam ma reggel, mert valaki elfoglalta a fürdőszobát, és habfürdőzött, mint egy igazi hölgy - biccentett felém.
- Mi van veled, megőrültél? - nézett rám Körte is.
- Relaxáltam - feleltem egyszerűen.
- A fiúk Xbox-al relaxálnak.
- Hát, Márk inkább a köntösömben flangált valami pakolással.
- Baszki, otthagylak egy éjszakára három nővel, és te is azzá válsz? - röhögött a menedzser.
- Hé! Azt mondta az orvos, hogy pihennem kell - háborodtam fel.
- Pihenni, vagyis sokat feküdni és teát inni - dugta közénk a fejét Beka.
- Ja, azt nem mondta a doki, hogy női köntösben uborkás pakolást tegyél a szemed alá - szívattak.
- Mangós volt! - javítottam ki, ők meg durván kiröhögtek. Na kösz szépen.

Mikor odaértünk, az emberek megrohamoztak a kérdéseikkel, amiből természetesen a velem érkezőket sem hagyták ki:
- Most tényleg nálad lakik Nagy Márk? - kérdezte egy férfi.
- Én nem tudok róla, de lehet, hogy igen, csak elkerültük egymást - felelte úgy, ahogyan azt megbeszéltük a kocsiban.

Ők nem sokkal később elmentek, én viszont még maradtam egy kicsit.
Az interjúk után, egy sállal a nyakamban léptem be a koreográfushoz. A sál azért volt rajtam, hogy látsszon, hogy beteg vagyok.

- Akkor kezdhetjül! És egy, és két, és forgás, és vissza! - ordította a koreográfus.

Másfél óra próba után, tarthattunk kemény 3 perc pihenőt.
- Végem van - ültem lihegve Beka mellé.
- Tessék, hoztam neked teát a büféből - nyújtotta oda.
- Kösz. Hogy tetszik? - érdeklődtem.
- Jó lesz. A Márkerek odalesznek.
- Akkor jó - feleltem csapzottan, piros fejjel. Eléggé kimerültem.
- Viszont egy részt állandóan elrontasz.
- Dehogy rontom! - vágtam rá - Melyik rész?
- Van az a ... "I'm everything, you can't stop me, I look so good, I look so fine" rész, amikor előrejön hozzád az egyik táncoslány.
- Igen?
- Ah, várj - állt fel. - Gyere - rántott fel engem is. - Szóval, itt énekelsz, ő előlép így, és megfogod a bal vállát, és lépkedsz felé, kitolva őt, ő meg hátrafelé sétál.
- Igen - bólintottam.
- De állandóan a jobb vállát fogod, nyilván mert jobbkezes vagy, viszont ezzel ki fogod takarni. A koreográfus mindig itt állítja meg az egészet. Próbáld meg a ballal megfogni - segített, én meg igyekeztem mindent megjegyezni.
- Jó, jó értem. Így? - ragadtam meg őt, úgy ahogy mondta, és tolni kezdtem.
- Lazábban. Túl görcsös a mozdulat - persze, hogy az...érzem az illatodat🙄.
- Oké. Várj, újra - ismételtem a mozdulatot, ezúttal "lazábban".
- Így sokkal jobb.
- Jó. Utoljára, gyere vissza - kértem, de inkább a közelsége miatt akartam - I look so good. I look so fine. I know you would, you cross this line - énekeltem, majd mélyen a szemébe néztem. Vele sokkal jobb volt, mint a táncossal.
- Tök jó, ügyes vagy.
- Persze, hogy az vagyok - mondtam magabiztosan, mire ő is elmosolyogott.

A próba hátralévő részében, igyekeztem nem elrontani, és úgy pillantani oldalra, hogy az ne legyen túl feltűnő, aztán amikor találkozott a tekintetunk véletlen, kacsintottam egyet.

- Jól van, szép volt, emberek, holnap ugyanitt folytatjuk - köszönt el a koreográfus. Mehettünk a Gotye dal próbára. Előtte mondjuk leálltam beszélni egy táncossal. Valószínűleg bejöttem neki, mert elég sokat vihogott. Beka elindult, én meg utána rohantam.

- Hé, Beka, várj már meg! - kiáltottam, ő meg lelassított. - Miért indultál el nélkülem?
- Mert egyedül is odatalálsz.
- Jó, itt vagyok, csak dumáltam - vagyis inkább hallgattam a csacsogást.
- Oké - hagyta rám. - Ő hányadik? - kérdezte hirtelen, de nem nagyon tudtam ezt hová tenni.
- Mi? Ki? Miben?
- Hányadikként viszed egy kört a nyereményautódon? - mosolygott, de nem volt az olyan őszinte...
- Ja, a táncoslányt? Nem tudom, nem volt erről szó...
- Na, mondd már meg - lökött meg nevetve.
- Öt - nyögtem ki valamit.
- Öt? Impozáns szám.

Megérkeztünk a színpadhoz, aztán Beka megbeszélte a dal menetét az emberekkel. Én ugyan tudtam, mi hogy lesz, de egy rész meglepett. Most ez vagy nem volt benne a megbeszéltekbe, vagy én vagyok a hülye.
- A végén pedig Márk megragadja a kezed, és felránt a zongorától. Csók, és elsötétül a színpad.
- Hogy mi? - kiáltott, de nemhiszem, hogy ilyen hangosra tervezte. Mindenesetre a legtöbb szempár rájuk szegeződött.
- Itt van. Nem olvastad? - mutatott neki egy papírt.
- KÖRTE - sikított.