Késtél - Nagy Márk szemszöge

21. rész

Bementünk egy szobába a "fontos emberekkel" akik győzködni kezdték Bekát. Nagyon nem akart belemenni a dologba. Nekem mondjuk pont jól jön ez a csók. Mondanám, hogy miatta lemondok róla, de nem lehet, mert a szerződésem tiltja. Mivel a műsorvezető nem volt hatással a lányra, 3-an maradtunk a helyiségben.

- Körte, csinálj már valamit!
- Gyerek, állj már le egy kicsit. Gondolkozzunk. Szerződésed van szombat estére.
- És? Most olyan lettem, mint ő? - bökött felém.
- Hé! Itt vagyok - néztem fel a teámból.
- Mindegy - legyintett. - Nem akarok csókot, színészetből sem.
- A dalhoz tartozik, a koreográfus találta ki... - próbálkozott Körte.
- Nem érdekel. Találjon ki mást! Ez egy dühös dal, meg is üthetném Márkot! - na kösz!

- Gyerek, tele van veletek a média, egy színpadi csók felrobbantja a műsort. Ordít a produkció ezért a befejezésért.
- Ne már, te is velük vagy?
- Na, jó. Akkor mondom úgy, hogy érthető legyen. Ha nincs semmi extra, ő most kiesik - mutatott felém, én meg kiköptem a teát (ezúttal az asztalra).
- Miért esne ki?
- Mert nincs hangja. Mert beteg. Mert nem tud koncentrálni a próbákra... Ha nem tudunk egy énekest adni, akkor adjunk valami olyat, amit legalább annyira szeretnek a nézők. Pletykát.
- Körte, értem, hogy ez most már átment a "mentsük meg Nagy Márkot" műsorba, de nekem ez miért is éri meg? A közönségem független lánynak ismer, nincsenek balhéim, nincs barátom, nincs mit beszélni rólam.
- Új lemez előtt állsz, klippremier előtt vagy, nem árt, ha egy kicsit jobban odafigyelnek rád. A héten több ember látogatott az oldalaidra, mint az elmúlt negyed évben összesen. Gyerek, a számok diktálnak.
- Nem fogok álcsókót váltani egy tévéműsorban!
- A dalhoz tartozik, a többit képzeljék oda a nézők, ha akarják. Nagy durranás lesz. Bízz bennem! - mondta Körte. Mondjuk én csak ott voltam, nem szóltam semmit igazából.
- Akkor legyél velem őszinte, és megteszem, amit kérsz - ajjaj.
- Jó. Elcsesztük. A szerződésben amit aláírtál, benne van, hogy ebbe nem szólhatsz bele. Igazából a stylist ügybe sem lehetett volna, de mázlink volt, hogy elfogadta a kérést.
- Mi? Aláírattál velem egy szerződést, amiben szabad kezet kapnak felettem? Milyen menedzser vagy te? - mondjuk ez azért erős beszólás volt. Körte a legjobb menedzser akit ismerek.
- Hé! Elintéztem a szombati élőadást egy kétmilliós műsorban. Nem gondoltam, hogy eldurvul a helyzet.
- Jó, Jó! Ennyi erővel bármire kényszeríthetnek ezzel a taggak - bökött felém megint.
- Még mindig itt vagyok - forgattam a szemem.
- Nem baj. Tehát figyelmen kívül hagyják a kérésemet, és rákényszerítenek egy olyan show-elemre, amit én nem szeretnék. Mind ezt jogosan, mert aláírtam.
- Kábé.
- Nos - mosolygott rá. - Te indítottad el a zenei pályámat. Neked kell felépítened is a romjaiból.
- Nem lesznek romok. Odacsapunk szombaton.
- De utána mondhatom, hogy a műsor része volt?
- Persze, de ez evidens. Itt a meghökkenés a lényeg. Ha neki nincs hangja, lopjuk el mással a show-t.
- Undorító ez a szakma.
- Üdv a showbizniszben.

Behívtuk az embereket, elmondtuk nekik, hogy mi a helyzet, aztán mehettünk volna próbálni, de én visszahúztam Bekit.
- Te Beka! Nem mintha sértené a hiúságomat, vagy ilyesmi. De százból kilencvenkilenc lány örülne egy színpadi csóknak velem.
- Akkor te azzal az egyel fogsz duettezni, aki nem.
- Ez csak egy show.
- Nekem nem az.
- Tök amatőrként viselkedsz - mondtam megvető pillantással, mert most tényleg ezt gondoltam.
- Amatőr? Én? - hüledezett.
- Igen.
- Én ugyan nem.
- Akkor viselkedj profiként.
- Te meg próbálj meg nem rám köhögni - förmedt rám. - Amatőr? Pfff...

A csók a mostani próbán elmaradt, mivel Beka "nem akarja elkapni" tőlem ezt a szart. Na szép. Pedig jó lett volna begyakorolni😉. Eléggé alulteljesítettem, mert nagyon fájt a torkom. Mikor ahhoz a részhez értünk, ahol felrántom a zongorától, odasúgtam neki:
- Szombatra meggyógyulok.
- Azt jól teszed, mert pocsék a hangod - súgta vissza ő is, szinte zavarba ejtő közelségből.
- Nyugi, az adásban leénekellek. Ja, és meg is csókollak.
- Fogadjunk, hogy most kacsintottál - sóhajtott, én meg felröhögtem (vagy köhögtem) a sötétbe.