Késtél - Nagy Márk szemszöge

33. rész

Egész sok ideje ültünk már a gyrososnál. Jó volt valaki olyannal beszélni, aki átérzi amit én, és nem azzal jön, hogy "ne izgulj", "nem lesz semmi baj", és ehhez hasonlók.

- Hogy csinálod végig a sulit? - kérdezte.
- Fogalmam sincs. Valahogy leérettségizek májusban. Nagy sansz van arra, hogy a vizsgaelnök is Márker. Mindenki az.
- Vagy arra van nagy sansz, hogy az érettségin ez nem számít. Hogy viszonyulnak hozzád a suliban?
- Jól. Imádnak.
- Miért nem lepődök meg ezen a válaszon...- forgatta a szemét. - De most komolyan, tényleg drukkolnak?
- Aha. Egy csomó jegyet kiosztottam az élő show-kra. Még transzparenseket és táblákat is csináltak nekem. Az egyiket a matektanárom fogta.
- Tök jó - mosolygott, de nem egészen volt őszinte.
- Amikor bekerültem a Pop/rockba, az igazgató behívott magához, és elmondta, hogy drukkol nekem, és ha sokat fogok hiányozni, letehetem a különbözetit és mehetek érettségizni a többiekkel.
- De rendes. Ez jó fej dolog.
- Ja. Sőt, forgattunk is a sulimban egy csomó vágóképnek valót. Bejött a stáb töriórára, akkor úgy csináltunk, mintha felelnék, persze előre lezsíroztuk a tanárral a kérdéseket, meg meginterjúvolták az osztálytársaimat.
- Ez nagyon klassz.
- Neked nem így volt?
- Nem egészen. Én zenetagozatosba járok. Jártam. Járok. Vagyis most magántanuló vagyok, de oda járok vissza vizsgázni. Ott annyira nem lelkesednek ezért - mutatott körbe.
- A gyrosért?
- Nem! Hülye. A mainstream vonalért. A sulimból zongoristák, szólisták, hegedűvirtuózok kerülnek ki, ösztöndíjakat nyernek külföldi zeneakadémiákra és konzervatóriumokba... Annyira nem voltak elragadtatva attól, hogy "tinirocksztár" lettem, bulvárral meg mindennel, főleg, hogy Geri is oda jár, és mindenki ismerte a sztorinkat.
- Mit? Hogy nem maradtál meg egy sulibandánál, hanem megragadtad a lehetőséget, és egy év alatt könnyűzenei karriered lett tizenhét évesen? Milyen kretén sulid van neked?
- Nem-nem. A suli jó. Szerettem.
- Te reflexből védesz mindenkit aki szemét volt veled? - nevettem.
- Mást vártak tőlem, ezért nehezteltek az egész Bexis-dolog miatt.
- Mit vártak?
- Azt hitték, hogy egyenes utam van zongoraművészként... Bekevertem egy kicsit a dolgokat.
- És? Jól zongorázol, azt is folytatod, nem hagytad abba.
- Igen, de nem mindegy, hogy mit adsz elő. Egy Debussy-darabbal vettek fel a suliba, ezek után képzelheted, milyen megítélést kapott egy Késtél.
- Dehát a Késtél gigasláger.
- Hiába - vont vállat.
- Tényleg tudsz Debussyt játszani?
- Ühümm.
- Majd megmutatod?
- Tényleg érdekel?
- Persze! Én nem játszom hangszeren. Nekem csak jó a hangom, meg pokoli jól nézek ki.
- Ez most hogy jött ide?
- Sehogy, de valami erényemet nekem is fel kellett mutatnom, ha már te ilyen Debussyvel dobálózol - mondtam, mire elnevette magát.

- Holnap vége a közös munkának, nem is fogunk találkozni.
- Miért ne találkoznánk?
- Mert téged elfoglal majd a döntő hete, meg a saját magad sztárolása, miután megnyerted a műsort, nekem meg jön a második lemezem.
- Attól még találkozhatunk. Amúgy is viszlek Londonba, mondtam már.
- Nem leszek az álbarátnőd tovább, és ne próbálj meg hülyíteni a kamu szövegeddel, amit minden lánynak beadsz.
- Nem kamu. Téged viszlek.
- Nem viszel.
- Mondom. Sétálunk a Temze partján - kacsintottam.
- Márk, először is, nem megyek veled sehová. Másodszor pedig figyelj rám - nézett a szemembe. - Ha megnyered a műsort, és azt a sok dolgot amit felsoroltál... Vigyázz magadra.
- Én? Miért ne vigyáznék?
- Mert jönni fognak.
- Kik?
- A hiénák.
- Mire gondolsz?
- Nem sok emberben bízhatsz, ragaszkodj majd azokhoz, akik végig veled voltak, az egész műsor alatt. Az új barátokkal bánj óvatosan, de mégóvatosabban a régiekkel. Hidd, el jót akarok. Nehéz időszak következik, ha megnyered.
- Beka, lehet, hogy a kinézeten eltereli a figyelmet, ez teljesen érthető...
- A lényeget, Márk.
- Szóval azért nem vagyok hülye. Tudom, hogy mi vár rám.
- Oké. Akkor jó.

- Tényleg nem hiszed, hogy téged vinnélek a nyereményútra, ugye?
- Nem.
- De miért nem? Komolyan mondom. Halál komolyan. Téged választanálak.
- Márk - nézett mélyen a szemembe. - Nem! Nem hiszem el, és ne is próbálkozz. Ezer másik lánynak megígérted már, nem állok be a sorba.
- Ezt nem ígértem senkinek, csak neked.
- Hagyd már abba! - nevetett. - Megversenyeztetted a nyereményautód első ülését! Pontozással!
- Az más.
- Nem más. Te egy olyan srác vagy, akinek egy olyan lány, mint én, egy szavát se hiszi el. Egy nézését se. Egy mosolyát se. Sőt...még egy márkcsintását se - áu.
- Hé! A márkcsintás őszinte.

- Nem fárasztó?
- Mi?
- Ennyit foglalkozni magaddal.
- Nem, már megszoktam. Néha lepihenek, de aztán újra tudok magamra koncentrálni.
- Borzalmas ember vagy - mondta, visszafolytott mosollyal.

- Ha holnap továbbjutsz... - váltott témát, mire elkomolyodtam.
- Továbbjutok, nincs feltételes mód.
- Oké, holnap továbbjutsz... Mit viszel a döntőre? Milyen számokat?

Elmagyaráztam neki, hogy a két produkció közül az egyiknek olyannak kell lennie amit már énekeltem, a másikat nekem kell választanom. Az egyik a Sorry seems to be the hardest word lesz, mert azon majdnem mindeki sírt, a másikat meg még nem tudom.
Aztán megcsörrent a telefonja...és...én már tudtam mi lesz a második dalom.
- Mi volt ez? - kérdeztem, amikor letette.
- Anyu kipróbálta, hogy milyen a szigorú szülő...- kezdte, de közbeszóltam.
- Nem az. A csengőhangod. Az mi?
- Ha már ilyen tapintatosan félbeszakítottad a sztorit, amit meséltem, tessék - tolta felém a telefont.
- Theory of a Deadman? - csodálkoztam.
- Aha. Egy kanadai rockbanda. A szám pedig az Out of My Head.

- Mit gondolsz? - kérdeztem, amikor újra meghallgattuk.
- Én? Ez az egyik kedvenc számom, ez a csenegőhangom...
- Nem - ráztam a fejem. - Mit szólsz hozzá, a döntőre?
- Ó! Nem sokan ismerik.
- De első hallásra szerethető, könnyű megjegyezni, kevés szöveg, tapadós refrén...
- Ez igaz. És döntős hangzása van, ráadásul kompenzálná a másik dalban lévő nyávogásodat.
- Téged megnyerne? - hagytam figyelmenkívül a beszólását.
- Mit számít az?
- A döntőben minden szavazat kell, az olyan könyörteleneké is, mint amilyen te vagy.
- Kösz. Oké, ha őszintén érdekel...
- Igen?
- Ha ezt a dalt énekelnéd, és nem ismernélek, és nem duetteznénk együtt, csak egy szimpla tévénéző lennék... Akkor szavaznék rád.

Mosolyogva újra elindítottam a dalt, és élveztem a társaságot. Valamikor éjfél után indultam haza.