Az enyém vagy!

🧒|17.|👧

Mikor 3 óra lett a gyerekek lassan betévedtek az udvarba. Nem voltak olyan sokan, de kedvükre válogathattak a dolgok között.

Nagyon jó volt látni a mosolygós arcukat. Ez egy életre szóló esemény az iskola és a diákok számára. Vagyis nekem biztos, hogy az.

Viszont észrevettem, hogy egy kislány csak áll. A nevelők nem is foglalkoztak vele így fogtam magam és odamentem hozzá.

- Szia.- guggoltam le mire a lány félénken elfordította fejét.
- Én Izuku vagyok. Téged, hogy hívnak?- mosolyogtam rá kedvesen jelezve, hogy tőlem nem kell félni.

- E-Eri a nevem.- mondta felém pillantva.

- Nagyon szép neved van.- vigyorogtam.
- Észrevettem, hogy egyedül vagy. Miért nem mész a többiekkel játékokat nézni?

- Senki sem akar velem lenni.- hajtotta le fejét.
- Ezért nem megyek oda.

- Oh. Nagyon sajnálom.- néztem rá szomorúan.
- Akkor gyere velem. Nem szeretném, hogy kimaradj ebből.- tartottam felé kezem amit félve, de megfogott.

Találtunk egy kis barna csizmát ami nagyon megtetszett neki és a régi All might-os pizsimet is eltette. Nagy öröm volt látni, hogy jobb kedve lett.

Az idő gyorsan eltelt és a kicsiknek lassacskán indulni kellett vissza. Sajnálom, hogy nem lehettek tovább, de nagyon jól éreztem magam.

- Jaj istenem. Olyan aranyosak voltak.- olvadozott mellettem Uraraka.
- Ezt a napot soha nem felejtem.

- Nagyon jó volt látni a kis boldog arcukat.- fordultam a lány felé.

- Izuku!!- hallottam meg egy gyerek hangot mire megfordultam.
- Izuku!- szaladt felém Eri.

(A hibákért bocsánat.🙏)