Miután Kacchan jól levágott a földre Uraraka rögtön mellettem termedt és felsegített.
- Bakugo! Ez nem volt szép! Rögtön kérj bocsánatot Midoriya-tól!- mérgelődött Iida.
- Kér a halál. Ha nem fogod be a pofád te is a földön kötsz ki.- köpte oda a szavakat szemüveges barátomnak.
- Bakubro. Higgadj le egy kicsit.- fogta meg Kirishima az említett atombomba hátát.
- Nem érdemes felesleges dolgokon idegeskedned. Gyere menjünk sétálni.- vezette ki a teremből a fiút és egy "oké" jelet mutatva kacsintott nekünk.
- Deku, jól vagy?- nézett rám aggódva baránőm.
- P-persze. Semmi bajom.- jöttem zavarba szokásom szerint.
Viszont mikor megindultam a padom felé a hátamba éles fájdalom nyilalt bele. Majdnem felkiáltottam, ha rá nem harapok a számra.
- Deku. Biztos, hogy minden oké?- fordult felém a lány.
- Igen. Minden a legnagyobb rendben.- mosolyogtam rá és leültem.
Csöngetés után a maradék emberke is visszajött és miután a tanár megérkezett, elkezdődött az óra.
Sajnos nem igazán tudtam az anyagra koncentrálni. A hátam jobban elvette a figyelmemet. Egész végig fájt. Nagyon bevághattam. Remélem azért hamar elmúlik.
(A hibákért bocsánat.🙏)
ESTÁS LEYENDO
Az enyém vagy!
Fanfic-- Szünetel -- Boku no hero akademia átlagos változata, ahol nem rendelkeznek különleges képességekkel. Ha van kedved olvass bele! 😁
