Bulletproof||Yoonkook

1.rész

Apró fény gyulladt, ahogy az öngyújtó lángja egy pillanatra fellobbant, meg világítva egy pillanatra a férfi arcát.
  A gyenge fénynél szinte földöntúli hatást keltett a fekete haj, a hófehér bőr, amit finoman ellensúlyozott a nagy barna szempár és az érzéki ajkak, amik körül ölelték a cigaretta szálat.
  Karakteres, mégis oly ártatlan, ugyanakkor az éles állvonal egy érett férfit fed fel, akinek arca határozott, egyenesen kemény, elszánt.
  Nem ismer félelmet.
Szereti a veszélyt, ez élteti, keresi az éles helyzeteket, mégsem elég neki semmi.
  Mintha mindig a saját maga vesztét akarná, ugyanakkor az élni akarása mindennél erősebb.
  Mert az ami hajtja, minden érzésnél pusztítóbb.
  Bosszú!
    Ez élteti. Nap mint nap, percről percre. Mert megfogadta, hogy kideríti  kinek volt útban a családja és bosszút áll.

Hanyag mozdulattal pöccinti cigijének csikkjét a földre, finoman ökölbe szorítva ujjatlan bőrkesztyűbe bujtatott kezét, hogy aztán ellazítsa azt.
   Bőrkabátja zsebéből előveszi maszkját, majd arcára helyezve elrugaszkodik a faltól aminek eddig támaszkodott, meg igazítja fekete baseball sapkáját, majd céltudatosan megindul.
  Semmit nem bízott a véletlenre. Meg figyelte a helyet, a ki be közlekedőket, majd ki várt.
  Ismerte őket, nagyon is jól.
  A rivális maffia csoport tagjai.
   Mindent meg tettek azért, hogy Lee KangWoo és emberei eltűnjenek, ennek érdekében minden lehetséges eszközt megragadtak.
  Valahogy sikerült Lee KangWoo közelébe férkőzniük, így sikeresen el rabolták annak egy szem lányát, Jiu-t.
  Ezért volt most itt ő.
   Hogy ki hozza a főnök lányát, bár erről a kis magán akcióról most senkinek nem szólt.
  Jobban szeretett magában dolgozni. Így nem függött másoktól, nem kellett másokra is figyelnie.

Óvatosan lopakodott a sötét, kihaltnak tűnő folyosókon, hangtompítós fegyverét maga elé tartva.
  Tudta melyik lakásba kell mennie. Tisztában volt vele hogy nem téveszthet, egy rossz mozdulat és az mindkettejük életébe bele kerülhet.
  Ezt pedig nem engedheti meg. Nem eshet bántódása az egyetlen embernek, aki fontos számára.
  Mert a lány volt a mindene. Testvérekként nevelkedtek, mindig is kis húgaként tekintett rá, a lány pedig bátyjaként szerette őt.
  Az elmúlt évek alatt testvérek és legjobb barátok lettek. Egymás bizalmasai.
 
Hírtelen apró nesz ütötte meg füleit, így a hang irányába fordította fejét, majd meglepetten pislogott az előtte állóra.
  A fiatal férfi elszántan nézett vele farkasszemet, miközben pisztolyt szegezett rá.
  Ő valamiért mégsem húzta meg a ravaszt.
  Ugyanis furcsa volt neki a másik viselkedése. Nem tartozott ebbe a bandába, nem is látta eddig.
  A férfi rózsaszín haja arcába hullot, ajkait összepréselte, látszott hogy valószínűleg ugyanarra gondol mint ő.
  Ekkor abból a lakásból ahova tartott, hirtelen hangok szűrődtek ki, mire mindketten a falhoz lapultak amennyire csak tudtak, továbbra is egymást bámulva.
  Na jó, nem érdekel ki a srác, mit akar. Ki hozom Jiu-t, mindenáron. Remélem ez a tag nem zavar be.
  Az ajtó ekkor kinyílt, majd egy fickó lépett ki rajta, egyenesen a fekete hajú felé véve az irányt.
  Mielőtt az ajtó bezáródott volna, a rózsaszín hajú elkapta azt kezével, majd lábával finoman megtartotta azt, közben érdeklődve figyelte ahogy a bőrszerkós fickó a legnagyobb csendben, halálos nyugodtsággal és pontossággal iktatja ki a bentről jöttet.
  Egy pillanatra egymásba kapcsolódik tekintetük, majd a rózsaszín hajú csendben belöki az ajtót, mire a másik hangtalanul be lopakodik, majd el is tűnik.
  Egy megadó sóhaj után megindul, majd be érve a másikat kérdőn húzza fel szemöldökét.
  A szoba előtti folyosót beterítő halvány világosban veszi csak észre a srác nyakában függő láncot.
  Jiu nyaklánca. Mit keres ez nála?
Ujját szájára helyezve jelzi neki, hogy maradjon csendben, mire a másik bólint.
  Óvatosan les be a résnyire nyitott ajtón. Egy alak van vele szemben, a falon lógó tükörben még kettő alakot lát, de a hangok alapján az ajtó mögött is van valaki.
  A lány az ágyon fekszik meg kötözve, szemét és száját is bekötözték.
  Egy intéssel jelzi a másiknak, hogy maradjon veszteg, mire az dühösen mered rá.
  Erre ő az ujját elhúzva nyaka előtt jelzi mit tesz, ha amaz megmozdul.  A rózsaszín hajú végül rábólint.
  Ezután minden gyorsan történik.
  Lábaival berúgja az ajtót, ezzel egyidőben lepuffantja a jobb oldalon lévőt. A tükörben látja, hogy a bal oldalon lévők egy pillanatra ledermednek.
   Sebesen fordul hátra, egyből leszerelve a második tagot is.
  Ketten maradtak. Ezek már kapcsoltak, így elő rántják fegyvereiket, de nincs idejük használni azt.
  Először a fal mellett állót kapja el, aki a lövéstől hátra tántorodik majd nemes egyszerűséggel ki esik a nyitott ablakon.
  Még földet sem ért, már a negyedik tag is holtan feküdt székében, amiből nem sikerült időben fel pattannia.
  Ekkor hallatszott a kizuhanó földetérésének puffanó hangja.
  Mindegyikhez oda lépett, le ellenőrizte, élnek-e majd ki kukkantott az ablakon.
  Mikor hátra fordult a rózsaszín hajút látta meg, abogy a lány mellett térdelt és a kötelektől szabadította meg épp.
  Ahogy a szeméről is lekerült a kendő, a lány nagyra nyílt, könnyes szemekkel borult a srác nyakába.
-Taehyung! Tudtam, hogy el fogsz jönni értem.
  Halkan sírdogált a fiú karjai közt, miközben az csókokkal árasztotta a lány arcának minden pontját.
-Mondtam, hogy mindig vigyázni fogok rád!
  Mély hangja meg lepte a fiatal férfit.
-El tűnhetnénk? - Szólalt meg, mire a fiatalok felé kapták fejüket.
  Chh, mintha itt se lennék. Mégis ki a pöcsömöccse ez a Taehyung gyerek És miért tapizza a húgomat? Pfh, ezek szerint ki se nyírhatom!
-Jungkook! - Sietett hozzá a lány, majd a derekánál fogva meg ölelte.
-Jungkook? - A fiú dörmögő hangja kérdőn csapódott.
-Igen, Ő az, - bólogatott Jiu-az én bátyám!
-Menjünk! - Tolta el magától Jungkook, majd elindult, a másik kettő pedig követte.
  Az épületből ki érve, a falak mentén osontak, ügyelve arra, hogy a sötétség jótékony takarásában maradjanak.