Bulletproof||Yoonkook

31.rész

Jk pov :

"A mai nap folyamán a Han folyó partján egy hullát találtak. A Seouli fő rendőrségi kapitányság parancsnoka, megerősítette, miszerint a holttest Min Yoongi nyomozóé, akire tegnapelőtt három lövést adtak le. Sajnos ezek után a folyóba zuhant. A holttestet mai nap a folyó partra vetette... "
  Értetlen fejjel bámultam a tv-re. Először azt gondoltam ez csak egy hülye vicc, de hiába vártam , Yoongi nem került elő, Namjoon és Jin viselkedése pedig egyértelművé tette az igazat.
  Az első két óra csendes volt, aztán üvöltözni, tombolni kezdtem.
  Magamat hibáztattam, hisz Ő nem akarta hogy oda menjek, én mégis meg tettem. Tudhattam volna, hogy utánam fog jönni.
   Üresség marcangolt, hisz az élet értelmetlenné, üressé válik a társunk nélkül.
  Aztán újra el csendesedtem. Senkivel sem törődve, sem a lőtt sebem általi fájdalmaimmal, ki menekültem Namjoon lakásából.
  Levegőznöm kellett.
  Aztán a bojongásom során a lakásomban kötöttem ki.
  Olyan boldog voltam itt, kettesben vele!
  Ott álltam a hálószobám küszöbén. Néztem az ágyat, amit vele használtam először.
  De senki nem használja ezután rajtam kívül.
   A fájdalom ami belülről szétfeszített eluralkodott rajtam. Őrültek módjára kezdtem tombolni, le szaggattam a függönyöket, majd az ágyneműt, aztán zokogva borultam az ágyra.
   Zihálva vergődtem és ordítottam, a hajamat téptem kínomban, mint aki teljesen meg bolondult, de abban a pillanatban,  a fájdalom volt ami eluralkodott rajtam. Csak ez maradt nekem.
   Fájdalom! Magány! Kétségbeesettség! Üresség!
  Mély és örök.
  El ment, el ment, el ment...
  Folyamatosan visszhangzott a fejemben, mire szinte fog csikorgatva pattantam fel, majd ki szaladtam a fürdő szobába.
  Ott volt egy flakon higító, azt kaptam fel, majd az ágyra öntöttem tartalmát és az öngyújtót az ágyra dobtam.
   Egy szempillantás alatt lobbant lángra, én pedig csak álltam ott, figyeltem.
   Nem akartam ki menekülni a lakásból. Csak a végre vágytam.
  Meghalni vágytam. Hisz az egyetlen ember akit szerettem, nincs többé.
  De mielőtt a tűz elérhetett volna, egy kéz fonódott vállamra, majd ki rángatott a szobából, ami már egészében lángolt.
  Nem tudom Namjoon hogyan került oda, azt sem honnan szerzett poroltót, de berohant a szobába,de el oltotta a tüzet.
   Zokogva borultam térdre és temettem kezembe arcomat.
-Hagyj... megh... alnih..!
-Bolond vagy! Areumra nem is gondolsz? Számít rád!

  Namjoon könyöke landolt az oldalamban, mire fel riadtam bambulásomból.
-A lányod hozzád beszél! - sziszegte. Kérdőn néztem Areumra, majd le guggoltam elé.
  A reptér várótermében voltunk, a négyes terminál előtt.
-Kejestapa sosem jön, már ugye? - Kérdezte könnyes szemmel, mire én csak meg ráztam a fejem.
  Nem akartam ki mondani. Képtelen voltam rá.
  Egy hét után sem voltam hajlandó el fogadni, csak álmatlanul forgolódva vártam.
  Hogy mit? Talán egy jelet, hogy él, hogy vissza tér, de már a temetése is meg volt.
-Mennünk kell! - mondtam inkább, ahogy a bemondóba fel szólították az utasokat a be szállásra.
-Találkozunk még? - kérdeztem Namjoont, ahogy fel egyenesedtem.
-Talán, ez még a jövő zenéje!
  Meg öleltem, majd miután el búcsúzott Areumtól is, kézen fogtam a kis lányt és el indultunk.
  Még egy utolsó pillantás és Namjoon eltűnt a szemünk elől.
Irány Amerika, azon belől is a vízparti, festőien szép Beaufort!
  Namjoon csak annyit mondott, hogy a reptéren várni fog valaki, aki segít az új otthonunkba jutni, illetve eligazít az ottani helyzetről.
És bár iszonyat erőfeszítésembe került neki indulni, hajtott a Yoongi-nak tett igéretem és Areum el vakult ragaszkodása irányomba!
  Egyedül már csak Ő éltetett!

  Nem kellett keresnem, ki lesz a segítőm, ugyanis egyből ki szúrtam a magas, fekete hajú, koreai srácot, aki szinte azonnal észre is vett.
   Jellegzetes doboz vigyora egyből arcára kúszott, majd integetett hogy észre vegyem.
  Areumot az ölembe vettem, másik kezemmel a bőrönd fülét el kapva indultam meg felé.
-Sziasztok! - köszönt mosolyogva, mire Areum arca egyből felderült. - Nahát, hoztál egy angyalkát is? - tettetett meg lepődést, majd minden teketóriázás nélkül ki kapta a gyereket a kezemből. - Én Taewon vagyok! És Te, angyalka?
-Ar... Ahrin!
  Taehyung egy pillanatra rám nézett, majd meg simogatta a kislány buksiját.
-Örülök, hogy újra látlak, Angyalka!
-Én is V! - motyogta Areum Taehyung-oz bújva.
  Meg indultunk. Tahyung a kocsiban alaposan ki kérdezett, így mire a célállomáshoz értünk, szinte mindennel tisztában volt.
  Jiu, azaz, Jina, már várt minket.
  Meg ölelgetett minket, beszélgettünk, majd Areummal el mentek valahová.
  Kettesben maradtam Tae-val. A srác könnyei csendesen folytak végig arcán, ahogy révetegen bámult ki az ablakon.
  Egy darabig így üldögéltünk, csendben, mígnem én teljesen fel adtam.
-Nem tudom meddig fogom ezt kibírni. Meg játszani, hogy minden rendben, hisz Areumnak most én vagyok a világ, de annyira nehéz... - szinte suttogom a szavakat-,.. annyira hiányzik!
-Ne okold magad a történtekért! - mondta Tae csendesen. - Hálás vagyok azért, hogy mellette voltál, azokután hogy rl kellett tűnnöm!
  Taehyung egy pillanatra meg merevedett, majd egy határozott mozdulattal magához vont és átölelt.
  Jó darabig maradtunk így, míg a lányok meg nem jöttek. Jiu egy mindentudó mosollyal nézett ránk, majd le telepedett közénk.
  Miután Areum végre elaludt, akkor le ültem Jiuval a nappalijukban lévő kanapéra, majd el mondtam neki mindent Harinról.
   Rossz volt látni a könnyeket, amiket az édesanyja elvesztése miatt ejtett. Magam is sírtam.
   Taehyung végül be kisérte a szobájukba, én pedig végre magamra maradhattam.
  De az embernek sokszor a csend és a magány a leg nagyobb ellensége!