Bulletproof||Yoonkook

7.rész

Jungkook pov :

-Mintha azt mondtad volna hogy nem a pasid ! - hallom meg Jung nyomozó hangját valahonnan a fejem fölött.
Bár a szemem csukva van, realizálom hol vagyok.
Este el aludtam Min Yoongi baszott nagy kanapéján, ahol még mindíg összebújva fekszünk.
Arca mellkasomba fúródik, lélegzete pólómon keresztül is melenget.
Karjaim derekán átvetve, lábaim az övéi köré kulcsolódnak, haja illata pedig az orromba kúszva ébreszt valami különös érzést bennem, amit nem tudok mivel magyarázni.
Megmagyarázhatatlanul jó. Soha nem ébredtem senki mellett, nem is vágytam rá. Soha nem is kerestem mások társaságát, kivéve azokét a csajokét akiket egy gyors numerára fel próbáltam.
Mintha még mindig aludnék, jobban magamhoz vonom és beszívom az illatát.
Valamiért jóleső érzés tölt el, ahogy megérzem a hozzám érő karján keletkezett libabőröket.
Nocsak-nocsak.
-Maradj csendbe, felébreszted! - hallom Min kissé rekedtes, halk hangját, mire a másik felhorkant.
-Meddig akarsz még ott tespedni?
-Most itt jó! -motyog álmosan Yoongi kicsit fészkelődve, mire jobban magamhoz vonom. Már ha lehet ennél is jobban.
Finoman szusszan egyet, mire szinte felrobbanak az idegszálaim, olyan hirtelen sokként ér, testem szinte fel gyullad.
Mi a fasz?
Meg kell nyugodnom, biztos van erre ésszerű magyarázat.
Ahogy elhelyezkedik kissé jobban fúrva arcát hozzám, meghallom a másikat, valószínűleg a konyhából.
Csendben vannak, kis idő múlva már a kávé illata üti meg orromat.
Lassan, mint aki most ébredezik mocorogni kezdek.
Ki nyitom szemem és egy csillogó barna szempárral találom magam szembe.
- Jó reggelt - mormogom, majd kissé fészkelődve sikerül úgy helyezkednem, hogy a hátamra kerüljek, így a mellkasomra kényszerül.
Magamban elégedetten hümmögök egyet, majd a levegőt szimatolom.
-Mmh, kávé...
Lépteket hallok, majd Jung kerül a látószögembe.
-Amúgy el vagytok? - kérdezi.
-Jah... most kényelmes így! -motyogja Yoongi én meg csak hümmögve bólogatok.
Tetszik hogy nem hadakozik, inkább csak pihen mellettem.
Kis bújós, mint egy cica.
Hoseok le ül a lábunkhoz majd a távirányító után nyúl.
A hírekben épp a tűzesetet ecsetelik.
Két hulla, az egyik valószínűleg Lee Kangwoo lánya, a férfi kiléte még tisztázatlan, de nem zárható ki Kim Taehyung neve, aki az ismert nyomozó Min Yoongi unokaöccse. Min Yoongi este jelentette be a fiú eltünését, és mivel a két fiatal egy osztályba járt és sokat látták őket együtt... bla, bla, bla...
Már nem is figyelek oda.
-Haza kell mennem! - morgom, majd óvatosan ki mászok a menta hajú mellől,amitől egyből hiányérzetem támad.
-El viszlek egy darabig! - szólal meg Hoseok.
-Kössz, de előbb kávézom! - jelentem ki, majd a konyhába slattyogok.
Egészen otthon érzem magam, nem kérdezek csak elő keresek egy poharat.
Hallom, hogy Yoongi is fel kászálódik, majd a léoteit a konyhában.
Ki öntöm a kávét, majd elő veszek még egy poharat, abba is töltök.
Mire megfordulok Min már a széken ül és engem figyel, összeszűkült szemmel, kissé csücsörítve.
Haja kócosan lóg szemébe. Elé teszem a kávét ő meg úgy üresen ahogy van letolja.
Ahogy rám néz egy pillanatra elakad a lélegzetem.
Miért csinálom ezt?
-Megyek! - mondom. - Valószínűleg egy-két alkalommal össze futunk majd, de nem kelthetünk feltünést, így inkább most köszönöm meg a segítséget. Nem a magam nevében, hanem Jiu és az édesanyja Harin nevében.
Tiszteletteljesen meg hajolok a két nyomozó előtt, mire mindkettő tátott szájjal les.
-Én is köszönettel tartozom Tae miatt. - mondja végül Min Yoongi.
El mosolyodom.
-A kis rózsaszín párduc mostmár vígan éldegélhet szerelmével! - vigyorgok.
Fel nevetünk, majd hozzá lépek és közelebb hajolok hozzá, hogy a másik ne hallja.
-Ha bármikor szükséged lenne rám, tudod hol találsz! - meg nyalom ajkam, önkéntelenül teszem , mégis tekintete rá tapad.
-Ez... ez kölcsönös!
Bólintok. Tudom hogy nem fog keresni, mint ahogyan én sem őt.
Túl nagy lenne a kockázat.

Hoseok végül el visz egy darabon.
-Most mi lesz veled? - kérdezi. Rendes srác, megkedveltem. Kár hogy zsaru!
-Miattam ne aggódj, csak vigyázz rá!
Bólint, tudom hogy érti.
Valamiért bánt, hogy valószínűleg nem láthatom többé mentaman-t, de jobb ez így.
Valószínűleg így is figyeltetni fogja Kangwoo, nem kell még én is bajt hozzak rá.
Kár, hogy zsaru!

Ahogy belépek a házba, meglep hogy nincs bent senki.
Csak Yora, a szobalány, aki amint meg lát sírva jön oda.
-Hallotad már?
-Mit? -méregetem,bár tisztában vagyok vele, mi történt.
-A közelben le égett éjjel egy kis raktár épület... meg találták Jiut!
-Miih? - micsoda meglepetés! - Ho... hol?
-Bent égetth! - sírdogál. Hna jó.
-Hol van anya? - kérdezem. - Mr. Lee?
-Pár perce mentek el, az asszonyom rosszul lett.
-Kösz! - mondom, majd előkapom a telefonom.
Ahogy kicsöng Kangwoo veszi fel.
-Gyere a nagykórházba, második emelet! - szól bele köszönés nélkül, majd ki is nyomja.
Összeszorul a gyomrom, hiszen Harin nagyon rosszul nézett ki már tegnap is.
Kapkodva megyek a szobámba, előkapom a motrom kulcsát. Ritkán motorozom, de ezzel most gyorsabb.
A kórházban egyből a másodikra veszem az irányt.
Felérve idegesen nézelődöm és egyből ki szúrom nevelő apámat. Persze alíg van rajta kívül egy-két ember, nincs nehéz dolgom.
Hozzá sietek. Tenyerébe temetett arccal ül, gondolom az orvosra várva.
Le guggolok elé majd finoman megérintem a vállát.
Szeretem, fiaként nevelt, hálás vagyok neki mindenért és ebben a pillanatban mélységes bűntudatom van.
Ahogy felnéz könnyek csillannak a szemében.
-El ment, Jungkook! Jiu elment!
Meglepetten néztem rá. Meg tudta volna? De aztán folytatta.
-Meg ölték a legdrágább kincsemet, de ezért drágán meg fizetnek.
-Miről beszélsz? - kérdezem óvatosan.
-A raktár. Ami felégett az éjjel. Jiu... bennégett!
-Ki... ki tette? Egyáltalán bi... biztos hogy ő az? - na tessék, már dadogok is, bár ez most legalább hitelessé tesz.
Bólint.
-Miért... vagyunk itt? - teszem fel a következő kérdésem.
-Anyád, nagyon... beteg... tudod májrákkal diagnosztizálták.... Annyi pénzem van... látod fiam... semmit sem érek vele... el veszítem a számomra két leg fontosabb embert.
-Sa.. sajnálom! - mondom nagyot nyelve ahogy könnyei utat törnek maguknak.
Egy megtört családapa és férj néz vissza rám.
Én pedig magamban gyötrődöm, mert hallgatnom kell, mert nem enyhíthetem a fájdalmát.
Nem hagyhatom, hogy még többen szenvedjenek.
Jiu, Taehyung, Changbin! Meg a mentahajú nyomozó!
Valamiért úgy érzem, meg kell őt védenem mindentől, mindenkitől.
Csak tudnám mi van velem ? Miért törnek rám ezek az érzések?
Mégis, vágyom rá, hogy újra láthassam, még ha csak pár pillanatra is.
Hahh, kerülnöm kell őt. Ezt kell tennem!
Szar az élet, úgy ahogy van! Pfh...