Bulletproof||Yoonkook

12.rész

Jungkook pov :

Hát mit ne mondjak, soha nem gondoltam volna, hogy pont így fogom végezni. Egy égő raktárban, meg kötözve.
Azt gondoltam majd le puffantanak:oszt joccakát!
Ehelyett ott ültem egy kicseszett vas székhez kötözve mint valami csülökféle és éppen füstölődtem.
Szemeimet és torkomat rohadtul marta a füst, a fejem felett pedig iszonyatos hangosan ropogott a tűz.
Nem igazán emlékszem hogy kerültem ide, csak arra hogy a Fekete Rózsa nevű banda egyik kedvenc szórakozó helyére mentem, mert egy tagot követtem.
Csakhogy a fickó fel szívódott, én meg gazdagabb lettem egy fejbe kólintással meg egy székkel kötelestül.
Ráadásul be is fűtöttek meg ne fázzak.
Na nem mintha nem nyár közepe lenne.
Eleinte igyekeztem szabadulni, de mivel ez nem ment, így egy idő után teljesen fel adtam.
Aztán kiabálni kezdtem , de mivel senki nem reagált fel adtam.
Ahogy pedig meg éreztem a füstöt meg a meleget valahogy el engedtem mindent.
Le pergett előttem az életem, mint valami rossz verkfilm.
Láttam a szüleimet, édesanyám csodaszép arcát, ahogy finoman oda hajol és egy lágy puszit nyom homlokomra.
Be hunytam a szemeimet és szinte még az illatát is éreztem.
Láttam apámat, ahogy a hintámon végzi az utolsó simitásokat, majd nevetve kap az ölébe ahogy boldogan a nyakába ugrom. Olyan erős, olyan meg nyugtató az az ölelés.
Éreztem ahogy az emlékek hatására meg indultak a könnyeim.
Meg akartam őket bosszulni. Erre itt fogok meg sülni mint a pecsenye.
Jiu arca is fel rémlik előttem, meg Harin-é.
Nevelő apámé, ahogy bíztat, hogy erősnek kell lennem, magamért, a szüleimért. Hogy ne adjam fel.
És Yoongi.
Meg igértem neki, hogy vissza megyek. Fel idézem magamban arcát, cica szemeit ahogy résnyire szűkíti őket, érzéki ajkait, amit már annyira bánok hogy nem csókoltam meg.
Menthetetlen vagyok!
A lánygokat egyre közelebb hallottam ropogni, a füst pedig egyre sűrűbb lett, igyekeztem minél kevesebbet lélegezni, de végül is mindegy volt.
Így vagy úgy halok meg, mindegy is már.
Aztán pedig jöttek a halucinációk.
Hallottam ahogy Yoongi a nevemet kiáltozza, én oedug keserűen fel nevettem.
Annyira el vette az eszem hogy még itt is őt hallottam.
Csakhogy aztán Jung hangja is társult hozzá. Erre már fel kaptam a fejem. Róla miért képzelődnék?
- Kook? - hallottam közelebbről.
Újra a kötelem kezdtem rángatni, majd rekedten kiáltottam.
Meg köszörültem a torkom, majd hangosabban sikerült.
-Yoongi! Yoongi! - ahogy szólítottam egyre hangosabban sikerült.
-Kook! - két alak bukkant fel a füstben, majd Yoongi szinte szó szerint nekem csapódott.
-Kook, végre. Ki viszünk. - El kezdte a kötelem rángatni, de Jung odébb lökte.
-Majd én! - aztán a belső zsebéből előkapott egy bicskát.
-Minek hordasz bicskát magadnál? - ámélkodott Yoongi.
-Én most örülök annak a bicskának! - jelentette ki Jung, majd neki esett a kötelemnek.
Ahogy végzett Yoongi szinte le tépte rólam, majd fel rángatott a székből.
A szemem végig rajta tartottam, hisz nem tudtam betelni vele és ha ez mégis csak illúzió akkor minél tovább akarom élvezni.
Szemben álltak velem, így nem láthatták ahogy az egyik raklapos kupac meg indul.
Nem gondolkodtam egyáltalán, az én angyalomnak nem eshet baja!
Neki lendültem és ahogy egymás mellett álltak, mindkettőjüket el löktem, de arra nem számítottam hogy a lábaim a sok üléstől és a székhez kötözve teljesen el gémberedtek.
Le voltam lassúlva, így a kupac a hátamon talált el, én pedig félig Yoongin landolva kaptam egy újabb nyakast.
Rekedt kiáltás hagyta el a torkom ahogy az ütés le terített.
Hallottam Jung nyögését és Yoongi ijedt hangját ahogy szólongat, de levegőhöz sem jutottam nem hogy válaszoljak.
Hiperventillálva kapkodtam levegőért, de csak a maró füstöt nyeltem.
Aztán a semmiből lépések jöttek, majd valaki le szedte rólam a nehéz raklapokat.
Majd Changbin arca bukkant fel előttem.
Aztán Jimint láttam ahogy Jungit rángatja kifele.
Yoongi félig ülő helyzetből tolt fel, majd Chan Őt is fel rángatta.
Teljesen kába voltam, egyre homályosabban láttam, de még éreztem ahogy két oldalról el kapnak.

Halk csipogás ütötte meg a fülem, de a szemem nem mertem még ki nyitni.
A hangokból itélve kórházban lehetek.
Valaki motoszkált körülöttem, majd valaki, vélhetőleg egy orvos szólalt meg.
-Nemsokára magához tér, nem lessz baja. A tiszta oxigén jót tett neki, na meg szerencsére nem sok füstöt szívott, meg hát egy ilyen erős szervezet...
-Köszönöm doktor úr! - Yoongi hangja.
Nagyot dobbant a szívem a hangjára és leg szívesebben fe ugrottam volna hogy meg öleljem, de a testem másképp gondolta.
Egyszerűen még a szemem sem bírtam ki nyitni.
Csak feküdtem ott és hallgattam ahogy Yoongi sóhajtva közelebb lépdel.
Éreztem ahogy meg igazítja a takarót, kissé meg emelgeti a párnám, majd finom meleg ujjaival el söpör egy hajtincset az arcomból.
Az érintésre apró kis villámok cikáztak át testem minden porcikáján, mérhetetlen boldogsággal töltve meg minden kis idegsejtem.
-Minden rendben lesz! - mondta halkan. - Nemsoká jobban leszel, ki fognak innen engedni, én meg addigra el kapon azokat a rohadékokat. Ezért drágán meg fognak fizetni!
Jól estek a szavai.
Jól estek, mert minden kétségemet és félelmemet el söpörték. Fontos vagyok neki!
Tulajdonképpen jó volt ez a mozdulatlanság, hisz Yoongi csak beszélt és beszélt, én meg hallgattam azt az édes hangot, ami még az angyalok csilingelését is túl szárnyalta.
Mígnem álomba nem szenderültem! Mikor magamhoz tértem már a szemem ki tudtam nyitni.
Ahogy szét néztem a fél homályban meg láttam őt ahogy az ágyam mellé húzott székben kuporgott és iszonyatosan fájt így látni.
-Yoongs! - nyögtem, mire hirtelen ki pattantak a szemei.
-Gye.... gyere mellém! - elég hely volt mellettem és eléggé könyörgően néztem rá, úgyhogy fél percnyi hezitálás után le dobta cipőjét, majd óvatosan mellém bújt.
-Így már... jobb.. - Sóhajtottam, mire morgós kuncogás volt a válasz.
Orrát nyakamhoz dörgölte, engem pedig újra elragadott az álomvilág!