Író szemszöge.:Másfél hónap telt el Min Yoongi temetése óta,ami nagy port kavart.
Az emberek kivonultak az utcára és igazságtételt követeltek.
Azonban bizonyítékok hiányában a rendőrség tehetetlen volt.
Semmi sem változott, Seoul utcáin. További fiatal lányok és fiúk tűntek el, a drogkereskedők pedig aranykorukat élték.
Az emberek lecsillapodtak, minden vissza tért a régi kerékvágásba.
Azonban mégis!
Három fiatal férfi álldogált a Han folyó partján.Mindhárman talpig feketében, maszkban, baseball sapkájuk mélyen a szemüket takarta.
Meg bújva figyeltek a hatalmas konténerek mellől. Kezükben fegyver.
Várakozásuk eredményes volt, mert nemsoká lépteket hallottak, majd hangok.
A Fekete Rózsa feje és Kangwo! Körülöttük az embereik figyelték egymást árgus szemekkel.
A csendes beszélgetés egy idő után átment hangos szóváltásba, majd veszekedésbe.
Egyikőjük sem értette mit keres ott a másik.
És ez volt a lényeg. A mi kis triónk intézte így a dolgokat!
Egy nagyon jól kidolgozott csapda volt ez, amit nem kis meló előzött meg.
Aztán a trió egyik tagja, ( az alacsonyabb) ki bújt rejtekéből, majd lassú, kényelmes léptekkel indult a hangoskodók felé.
Amint meg jelent, mindenki elhűlve bámult rá, legfőképp Kangwo!
-Üdvözletem! - mondta az ismeretlen mély hangján.
-Te ki a franc vagy? - kérdezték egyszerre, de a férfi halvány mosolyát a maszk alól nem láthatták !
-A rémálmotok! - válaszolta az ismeretlen, majd egy különlegesen gyors mozdulattal , egy pisztoly került a kezéba, amit gyors határozott mozdulattal elsütött.
A golyó célba ért, egyenesen Kangwo homlokán. A férfi rongybabaként esett össze.
De a férfinak ez mem volt elég. A következő pillanatban már a Fekete Rózsa is elvesztette vezérét.
A férfi felszegett fejjel állt, miközben a rendőrség autói szirénázva közelítettek.
Hát bevégeztetett. Meg tette azt, amit már rég meg kellett volna valakinek tenni. Bosszút állt. Bűntudat nélkűl!
A két bűnbanda tagjai megzavarodva igyekeztek el menekülni a helyszínről, így észre sem vették ahogy a fiatal férfi nyugodt lélekkel elhagyja a terepet.
Két barátja társaságában elhagyja a folyó partot, majd kocsiba szállnak és mit sem törődve a külvilággal, elhajtanak.
Bő fél órás kocsikázás után, be állnak egy garázsba, ahol autót cserélnek , majd miután ki érnek a forgalmas útra, le veszik sapkájukat és maszkjukat.
Egyikőjük sem szólt egy szót sem.
Újabb félórás kocsikázás után, egy kis külvárosi házhoz érnek, ahová besietnek, majd mindnyájan el vonulnak.
Pár perc elteltével, a két magasabbik előjön, egy-egy nagy bőröndöt húzva maguk után.
A fiatalabb egy boritékot nyújt át a kanapén ülő alacsonyabb férfinak!
-Minden benne van! Mindent meg jegyeztél? - Kérdezte. Barátja bólintott mire a magasabb arcán mosoly terült szét, fel villantva arca két oldalán azokat a vonzó kis gödröcskéket, amiket mellette álldogáló szerelme úgy imádott.
-Indulunk, Te meg figyeld az órát. És bármi van, tudod mit kell tenned! - folytatta. Újabb bólintás volt a válasz.
Az eddig csendben álldogáló párja most elengedte a bőröndöt, majd a kanapén ülő elé térdelt.
-Vigyázz magadra, ne csinálj semmi hülyeséget. Nemsoká újra együtt leszünk, csak ez lebegjen szemed előtt! - előre hajolt, majd meg ölelte barátját, aki hálásan viszonozta ölelését.
Fel állt, majd ki kísérte őket az ajtóhoz. Egy-egy ölelés után autóba ültek, majd egy intés és a kocsi ki tért az útra, el tűnve szeme elől.
Be zárkózott a házba, de most kivételesen jól esett neki ez a kis magány! Be ment szobájába, elő vette nagy bőröndjét, majd bele pakolta minden szükséges holmiját.
Izgatottan várta a reggelt.Első dolga volt, mint már évek óta mindig, hogy be kapcsolja a tv-t, azon belül is a hír csatornát.
Épp Lee rendőrfőnök adott interjút!
"A hír miszerint Lee Kangwo, illetve a hírhedt Fekete Rózsa vezére halott, igaz! Azonban azokat az állítólagos híreket, miszerint Min Yoongi keze van a dologban cáfolom. Min Yoongi halott, és sajnos a mai ki hallgatások során kiderült, hogy másik nyomozónk Kim Seok Jin is halott, illetve a Gangnam kerületi rendőrség egyik jó nevű nyomozója is halott. Ő Park Jimin!
A holnapi nap folyamán egy búcsúztató misét tartunk, a Seouli nagy templomban. Szeretnék említést tenni Jung Hoseok nyomozónkról, Ő és felesége Yeri, kislányuk Areum szintén Kangwo áldozatai lettek. Ugyanakkor Jeon Jungkook és Lee Jiu is Kangwo áldozatai lettek. Jungkook végig a rendőrséget segítette, amit Kangwo nem nézett jó szemmel, Jiu pedig szerelmével Kim Taehyung-al aki egyébként Min Yoongi unokaöccse volt, szintén Kangwo áldozataivá váltak. Holnap rájuk fogunk megemlékezni! (a férfi itt mélyen a kamerába néz) Ég veletek! Ég Veled Min Yoongi! "
A kanapén ülő mosolyogva túr koromfekete fürtjei közé.
Fel állva a bőröndjét maga mögött húzva, örökre el hagyja a lakást.Két férfi álldogált a takaros kis házikó előtt, kézen fogva, izgatottan.
Előző nap érkeztek az amerikai kis városba, de mára tervezték a látogatást.
Ahogy ki nyílt az ajtó, feszengve integettek, de az ajtót nyitó boldog mosolya meg nyugvást adott.
Egy nagy kurjantással ugrott az idősebb nyakába, arcán a boldogság könnyeivel!
-Hyung... gyertek.. gyertek be! - vigyorgott boldogan, majd mikor be csukta az ajtót mindkettejüket jól meg ölelgette.
-Jin! - egy édes gyerekhang zavarta meg a pillanatot, majd az aprócska angyalka rohanva vágódott neki az érkezőknek, akik boldog mosollyal arcukon ölelgették a csöppnyi teremtést.
Hosszú beszélgetés vette kezdetét, aminek a kis lány vetett végett.
-Egyébként, mit csináltok itt? - Kérdezte ártatlanul.
-Ajándékot hoztunk! - mondta a két látogató egyszerre.
Vendég látójuk ezt a pillanatot használta ki arra, hogy a teraszajtón ki pillantson, a tenger irányába.
De valami más kapta meg szemét.
Két férfi sétált a ház irányába. Egyikőjük nem volt meg lepetés, hisz már másfél hónapja velük lakik és ezalatt legjobb barátokká váltak. Viszont a mellette lévő, alacsony fekete hajú...
El kerekedett szemekkel, dermedten figyelt.
Talán halucinál...!
YOU ARE READING
Bulletproof||Yoonkook
FanfictionMin Yoongi nyomozóként éli megszokott napjait, Seoul utcáit járva . Ám egy nap minden megváltozik, mikor unokaöccse beleszeret az egyik maffiavezér lányába. A fiú Yoongi segitségét kéri, ám a nyomozónak egy nem várt segitője akad.