Bulletproof||Yoonkook

20.rész

Yoongi pov :

-Minden a legnagyobb rendben ment! - szólalt meg Junu mellettem, majd le ült mellénk az asztalhoz.
-Az jó, akkor tulajdonképpen nem gond ha én is be szállok a buliba! - mondta elszántan Hobi, de Junu a fejét rázta.
-Te is hallottad a kapitányt. Rendőrségi felügyeletet kaptatok és ez addig így is lesz, míg a Fekete Rózsát nem likvidáljuk!Nem kockáztathatunk, hogy rátok találjanak, itt biztonságban vagytok!
-Így van! - Csatlakoztam én is az előttem szólóhoz. - Neked az a dolgod hogy a seggeden maradj és hagyd hogy Jinnel végezzük a dolgunkat! A lányoknak most amúgy is rád van szükségük.
Erről meg egyezett a véleményem a rendőrparancsnokéval, kivételesen.
-Túlságosan bele ástad magad ebbe az ügybe! - csapta Junu az asztalra a kezében tartott mappát.
Hobi sóhajtva állt fel a konyha asztaltól és a szekrényben kezdett kutakodni.
Idegen volt neki a hely, ezért morogva keresgélt, mire meg találta amit keresett.
Egy kis tálkát ki vadászva töltött a műzliből, majd tejet öntött rá, hogy aztán azzal egyensúlyozva üljön vissza az asztalhoz.
Junu el gondolkodva nézte, majd sóhajtva ki bámult az ablakon.
-Emlékeztek Kim Junghunra? Vajon mi lehet vele?
-Hm, Őt is itt bujtattuk. - motyogtam alíg hallhatóan. Jungnak két fia volt, ikrei. Azóta máshol élnek, más személy azonossággal.
-Én Lee Tae Woo-ra is emlékszem! - mondta halkan Hosheok.
Erre nem mondtunk semmit. Mindenki emlékezett rá, hisz az egyik leg jobb volt. Remek párost alkottak Jinnel. Eleinte nem bírták egymást, de kénytelenek voltak belátni, hogy csak akkor érvényesülnek ha együttműködnek. A leg jobb barátok lettek. Olyannyira, hogy Tae Woo a Jinnek szánt golyó elé ugrott, ami az életébe került. Jin pedig azóta képtelen vissza menni nyomozni. Vagyis az volt, mostanáig.
Mert az éjszaka folyamán történtek arra ösztönözték, hogy reggel be menjen a kapitányságra és vissza kérje magát, úgyhogy addig míg Hobi vissza nem állhat, együtt fogunk dolgozni az ügyön.
Amit én, bár nem mutatom, azért izgatottan várok. Végül is egy legenda lesz a társam.
Ki néztem az ablakon, majd Hobira pillantottam.
-Mennem kell. Remélem mihamarabb látlak! - mondtam, majd fel álltam. - Megyek, el köszönök az angyalaimtól.
A lányok a nappaliban üldögéltek, Yuna a tv-t bámulta, míg Areum a puha szőnyegen hasalva szinezett.
Ahogy meg látott mindent el dobva pattant fel, majd rohant, én meg gyorsan le guggoltam, hogy a nyakamba vethesse magát.
-Kejesztapa! - szuszogta boldogan a nyakamba. - Szinezej vejem?
El nevettem magam édes kis sejpességén.
-Jó, de csak egy kicsit, mert mennem kell. - mondtam majd le hasaltam a csöppség mellé, aki már elém is pakolt egy szinezőt.
Fel néztem Yunára, aki el révedt tekintettel figyelt minket.
Nem tudta el kerülni a figyelmem, milyen sápadt és ki merült.
-Jól vagy? - kérdeztem, de így is tudtam a választ. Össze préselt ajkakkal rázta a fejét, nekem pedig iszonyatos rossz érzésem kerekedett emiatt.
-Nem lesz semmi baj! - Mondtam végül el vékonyodott hangon. Nem lehet semmi baj!
Egy kicsit még szineztem a kis angyalkámmal, majd el köszöntem.
  Nehéz szívvel hagytam ott őket, de mennem kellett.
-Vigyázzatok rájuk! - mondtam Jununak Hobiék felé intve, akik halkan beszélgettek. Hobi rám nézett, egy pillanatra össze akadt a tekintetünk, majd lassan ki fordultam az épületből.
  Maszkomat az arcomra rakva, kapucnit a fejbe tolva indultam el.
  A kapitányságra érve Jin már az irodámban üldögélt, az aktákba merülve. Észre sem vette, hogy be léptem az irodába, csak mikor vállára simítottam.
  Kissé meg ugrott, majd lassan rám vezette tekintetét.
  Meg lepődve néztem könnyáztatta arcára.
-Minden éjjel arról a napról álmodom, pedig már három éve. Egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből. Ez a tegnapi... ez.. nem tudom, mit csináljak?
-Menj el hozzá! - mondtam le ülve mellé. Tudom hogy a temetés óta egyszer sem volt kint a temetőben. - Könnyíts a lelkeden!
  Le töröltem a könnyeit, majd magamhoz öleltem őt.
-Holnap el megyek hozzá! - mondta végül.
  El vettem előle a mappát, majd együtt elemezni kezdtük az információkat.
-Szerintem menjünk! - mondtam végül. Lassan 48 órája nem aludtunk és éreztem ahogy a fáradtság egyre jobban maga alá gyűr.

  Kissebb szívrohamot kaptam ahogy zuhany után be léptem a szobámba.
  Na erre pont nem számítottam.
  Egy Jungkooksi aludt békésen az ágyamban, félig be takarózva, meztelen felső testtel.
  Arra már nem is akarok gondolni, alul van-e rajta valami, elég lenne a kérdés hogy jutott be?
  De persze ezen ne nagyon gondolkozzam, ugye?
   Lassan az ágyhoz tipegtem, majd kissé vonakodva fel hajtottam a takarót. Meg nyugodva konstatáltam, hogy alsó van rajta.
   Ok, akkor be bújok. Gyerünk Min Yoongi, nem vagy te gyáva kutya! - bíztattam magam, majd be bújtam a takaró alá és óvatosan hozzá bújtam Adoniszomhoz!
  Hátulról át karoltam derekát, arcomat nyakába fúrtam, melyen beszippantva illatát.
-Azt hittem haza sem jössz! - hallottam meg rekedtes mormogó hangját, ahogy hozzá simult mellkasomhoz, én pedig csak bele vigyorogtam a sötétbe.
-Hm... - nyammogtam álmosan, ahogy meleg teste szinte álomba ringatta fáradt lényemet.
  Mennyivel jobb így nyugovóra térni, hogy álmaid pasija vár az ágyban.
  Jungkook változtatott helyzetünkön és szembe fordult velem, kezével rá simítva arcomra, majd közel hajolt és lágy csókot lehelt számra.
-Hiányoztál! - suttogta, mire borzongás futott végig testemen.
-Csak az tud hiányozni akit szeretünk! - motyogtam zavartan.
-Igen! - mormogta lágyan. - Én hiányoztam Neked, baba?
-Igen! - mondtam ki gondolkodás nélkül. Még jó, hogy sötét van, így nem láthatja mennyire zavarban vagyok.
-Akkor jó. Most aludjunk! - mondta, és a sötét ellenére is tudtam hogy mosolyog. - Fordulj meg, baba.
  Boldogan tettem amit kért, bele olvadva az engem körülölelő karokba.