Millió dolláros szerelem - 𝓓𝓪𝓷𝓲𝓮𝓵 𝓡𝓲𝓬𝓬𝓲𝓪𝓻𝓭𝓸 | ✓

5 𝐜𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫

-Jobban vagy már?-nézett rám Anya együttérzően a randit követő reggel miközben beléptem a tágas konyhába, hogy megigyam a reggeli kötelező koffein mennyiségemet.

-Hogy a viharba ne?-erőltettem magamra egy derűs mosolyt. -Jó reggelt Anya.-pusziltam arcon majd termopoharamba öntve kávémát indultam el az előszobába felvenni kabátomat és csizmámat.

-Ha hazaértél majd még beszélünk róla.-szólt rám figyelmezetően.

-Úgy legyen. Puszi.-integettem neki, majd kilépve a bejárati ajtón szívtam tele a tüdőmet a reggeli friss levegővel.

A McLarenbe beülve indultam el, hogy minél hamarabb kihajtsak London városából és Woking felé vegyem az irányt. Az autópályán suhanva cikáztak gondolataim. Szerettem vezetni ilyenkor úgy éreztem minden gondomat hátrahagyom csakúgy, mint a mellettem elsuhanó kilométereket. De ez a csütörtök más volt. Az agyam tele volt régóta elnyomott gondokkal és fájdalommal.

Soha sem ismerhettem az apám, egyetlen dolgot volt szerencsém megtudni róla, mégpedig, hogy olasz vérvonalnak örvend. Mondjuk magamra nézek és ezt egyáltalán nem veszem észre. Világosbarna hajam és kék szemem abszolút minden téren anyára hajaz. A nevem az egyetlen ami rá emlékeztet, de abból is csak a keresztnevem, ugyanis Anya vezetéknevét viselem.

Olyan Anyukával áldott meg a világ, amely nem adatik meg mindenkinek. Remek társaság, odaadó és kedves, mégis, ha apáról van szó a világ legnagyobb tabujaként kezeli a helyzetet, ez pedig az egész gyerekkoromra és mostanság az emberi kapcsolatok terén látom, hogy a felnőtt koromra is rendesen rányomta a bélyegét.

Tegnap Connor tíz előtt pár perccel áltt meg a házunk előtt, és amikor azt kérdezte reménykedhet-e következő randiban én csak fejemt rázva adtam tudomására, hogy sajnos nem. Nem ellene irányult, ez inkább az én hibám, de hogy mondjam el valakinek, hogy "Bocsi nem tudlak szeretni, mert a lelkemben egy akkora űr tátong amit úgy érzem soha senki sem fog tudni betölteni, még te sem hiába vagy ritka tökéletes ember és minden lány álma?" A válasz az, hogy sehogy, mert inkább védem a lelkem és leszek én az utált személy, minthogy a lelkem akár csak kicsit is jobban megsérüljön.

-Lily, jó reggelt.-álltam oda a titkárnő asztalához reggel. -Mr. Brown bent van?-kérdeztem a nőtöl.

-Nem.-válaszolta majd arcomat jobban szemügyre véve kérdezett. -Készítsek egy kávét?-méregette ezekszerint szörnyen festő arcomat, halványan mosolyogva emeltem fel rózsaszín termoszpoharmat jelezve, hogy rendelkezem ébresztővel. -Mr. Brown az irodádban van.-jelentette ki.

-A hol?-döbbentem le teljesen.

-Az irodádban. Kaptál egyet. Ha jössz megmutizom.-állt fel és indult el a lift felé.

-Rohanok utánad.-nevettem fel boldogan, mert eddig ez volt a nap legjobb híre.

-Daniel és közted van valami?-tűrte a lány szőke tincseit a füle mögé miközben folhozta a témát ami úgy tűnik nagyon érdekli.

-Tessék? Potom két napja a szemed láttára ismerkedtünk meg, tegyük hozzá elég viharosan. Semmi nincs köztünk, jelenleg csak nagy korkülönbség és távolság. Én kérdezhetném, hogy van-e köztetek valami?-mosolyogtam a lányra halványan küzködve a klausztrofóbia szörnyű hatásával.

-Nincs.-pirult el.

-Csak tetszik. Értem.-mosolyogtam rá azonnal átlátva a helyzetet.

-Jó reggelt.-léptünk be egy kis helyiségbe minek közepén egy kis mahagóni asztal vele szemben két fotel és egy kényelmes szék várt, kicsi volt, otthonos és első látásra totál szerelem.