Millió dolláros szerelem - 𝓓𝓪𝓷𝓲𝓮𝓵 𝓡𝓲𝓬𝓬𝓲𝓪𝓻𝓭𝓸 | ✓

14 𝐜𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫

3 héttel később

-Akkor köszönöm szépen. Az ülést berekesztem. Sok sikert a hétvégére.-szólalt meg Zak Brown, majd felállva jelezte, hogy vége van a taktikai megbeszélésnek. Mindenki elindult a tárgyalóterem ajtaja felé, így egy kisebb tumultus keletkezett, pedig nem voltunk sokan, csak az adott osztályok vezetői, a pilóták, Zak Brown és Andreas, illetve jómagam.

-Beszélhetnénk?-állt meg mellettem Daniel zsebre dugott kézzel.

-Lilyhez kell rohannom, hogy elhozzak néhány mappát aztán azokat kell átnéznem, tehát attól tartok, hogy nem.-néztem magam elé egyenesen, hogy nehogy találkozzak a férfi melegséget ársztó szemeivel és ennek hatására nehogy elgyengüljek.

-Elkísérlek.-jelentette ki.

-Erre semmi szükség.-kaptam rá a tekintetemet.

-Caly.-állt meg a jobb oldalamon Lando, így a két pilóta tökéletesen közrefogott. -Te mikor indulsz Vietnámba?-tette fel a fogós kérdést.

-Hétfő van.-tettem mutató ujjamat ajkamra gondolkodóan. -Csütörtökön média nap. Viszont át is kell állnom egy picit, illetve fel is akarom fedezni a futamnak otthont adó csoda várost, úgyhogy holnap.-néztem a fiúra halványan mosolyogva aki egy bólintás kíséretében jelezte, hogy vette a dolgot, majd látva, hogy szabad az ajtó elindult felé, én is így tettem Alpaka urasággal a nyomomban.

-Lift vagy lépcső?-susuogta Daniel a fülembe miközben éreztem, hogy testének melege közre fogja hátamat, susogása pedig csiklandozza füécimpámat. Lehunyt szemekkel próbáltam erőt venni magamon és nem elgyengülni, tekintve, hogy három hete e folyamatot tökéletesen csinálom.

-Tiéd a választás lehetősége.-rántottam meg a vállam majd előre léptem egyet kilépve a férfi bűvköréből.

-Akkor a lépcső.-indult meg én pedig hálát adva az égnek, hogy nem liftezünk indultam meg utána.

Daniel maga elé mutatva jelezte, hogy előreenged, fogalmam sincs, hogy ez egy ritka udvarias tett lett volna részéről, vagy csak a hátsó fertájamat akarta szemeivel ostromolni, ennek ellenére elfogadva felajánlását indultam el és éppen bevettem a lépcső adta kanyart amikor két erős kéz a derekamnál fogva elkezdett tolni, míg hátam nem találkozott a hideg fallal. Értetlenül néztem a két barna szempárba a félhomályban, ugyanis a lámpa alig világította meg a lépcsőt.

-Ignorálsz.-jelentette ki Daniel a nyilvánvaló tényt. -Három hete úgy kerülsz ahogy csak tudsz.-és abszolút igaza volt, mert valóban ez történt. Ausztráliában köztünk, ott akkor Daniel öltözőjében olyan dolog történt aminek sohasem szabadott volna.

Fehér pólóját erősen markolva és húzva magamhoz csókoltam a férfit. Az agyam tudta, hogy nem szabad, de ebben az esetben abszolút a szívem döntött.

-Majd kivasalom.-engedtem el a textilt, amely lengén védte kidolgozott felsőtestét, én pedig a markolásom adta durva gyűrődéseket figyeltem, mint sem, hogy a férfi szemébe nézzek.

-Attól tartok a közeljövőben lesz mit vasalnod.-jelentette ki, szavainak hallatán köpni-nyelni nem tudtam. Egyrészt megdöbbentett, hogy Daniel folytatást akar, másrészt felől pedig ekkor tudatosult bennem, hogy mi mit is tettünk.

Mindig én voltam az aki harsogta, hogy "munkát a magánélettel soha", ő pedig volt az aki ezen elv szerint tengette a mindennapjait. És ezt akkor abban a pillanatban amikor kopogás nélkül berontottam hozzá, nos, mi akkor ezt megszegtük.