Millió dolláros szerelem - 𝓓𝓪𝓷𝓲𝓮𝓵 𝓡𝓲𝓬𝓬𝓲𝓪𝓻𝓭𝓸 | ✓

20 𝐜𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫

-Mély levegő csajszimajszi.-nyugtattam magam és a hangosan dobogó szívem. -Margo is biztosan ezt mondaná. Meg visítva közölné velem, hogy gyerünk csajszimajszi keresztanya akarok lenni, de ez most mellékes igazából.-gondolkoztam hangosan, majd minden erőmet és bátorságomat összegyűjtve álltam fel a hotelszobában elhelyezett fotelből és indultam el a bejárati ajtó felé, hogy átmenjek a mellettem lévők egyikébe.

-Jövök, pillanat.-hallottam meg Daniel távoli hangját miután kettő aprót kopogtam szobájának ajtaján, és amint kinyitotta én rá se nézve robbantam be és kezdtem bele mondókámba, amit egésznap tökéletes részletességgel dolgoztam ki, és amint a férfire néztem volna biztosan el is felejtem, bár tudtam életem nagy baklövését készülök elkövetni jelenleg, főleg Andreas óvaintése és határozott tiltása után, jelen helyzetben ez sem tántorított vissza.

-Tudom. Én is érzem.-kezdtem bele neki háttal állva és széttárt kezekkel folytattam. -De nem lehet Daniel. Eddig jó volt, nyilván ismerkedtünk próbáltuk ki meddig bírja, kinél hol van az a bizonyos határ, de elérkezett az a pont amikor már a karrierünket és az állásunkat kockáztatjuk ezzel amit itt leművelünk. Andreas erre tökéletesen rávilágított ma. Én, nos, azt hiszem azért vagyok itt, hogy megtudjam érdemes-e kockáztatnom? Érdemes-e azzal a tudattal együtt élnem, hogy tudom valós ami köztünk van, de erre rámehet az éltünk és a karrierünk, vagy nem ér annyit az egész és fontosabb a munkánk? Stephen Kingtől az egyik kedvenc idézetem "Két dolog van, amit többnyire csak visszatekintve ismerünk fel. Az ostobaság az egyik. A másik az alkalom, amit elmulasztottunk." És nem akarom, hogy ez csak egy elmulasztott dolog legyen. -fejeztem be a falnak beszélést majd megfordulva vártam Daniel válaszát. -Um rosszkor végülis?-néztem rá kínosan végig vezetve rajta tekintetem. Egy ing és fekete nadrág borította kidolgozott testét.

-Randim lesz.-pillnatott oldalra kínosan elhúzva ajakit. Suttogva közölte velem és nem létesített szemkontaktust. Két szó, mégis egy világ tört bennem össze, de abban a pillanatban tudtam, hogy ez a leghelyesebb amit tehet, hogy elkerülje azt, hogy feladja álmát, miszerint valaha világbajnok lehet, a tehetsége pedig nyilván megvolt ehhez, így nem dobhatta ezt el egy affér miatt amiből úgysem lehetne soha semmi.

-Oh.-sétáltam oda hozzá miközbe mélyet bólintottam. Fehér ingjének legalsó gombát vettem ujjaim közé, majd begogomboltam és e műveletet egészen addig ismételtem meg, míg el nem értem a nyakához ahol is egy gombot szabadon hagytam. Gallérját megigazítva kerültem a tekintetét, majd amikor késznek nyilvánítottam elléptem előle.

-Lily ritka szerencsés lány.-jelentettem ki halvány mosolyt megeresztve, majd elindultam az ajtó felé.

-Honnan tudod, hogy Lily?-szólt utánam Daniel döbbenten.

-Nem vagyok azért olyan hülye Ricciardo.-mondtam neki, majd kinyitottam az ajtót.

-Lyn, én annyira nagyon...-kezdett bele Daniel, de félbeszakítottam.

-Nem kell.-ráztam meg fejem tiltakozásom jeléül. -Ez a legjobb ami történhetett. Ne maradj sokáig holnap futam.-léptem ki az ajtón majd becsukva azt magam után léptem ki Daniel szobájából és indultam el a lépcső felé miközben utat engedtem feltörni kivánó könnycseppjeimnek.

Ironikus a sors nem? Éppen amikor kitárulkoztam, amikor nyitott lettem volna erre az egészre ami akár a karrieremet is tönkre teheti, az élet ekkor csapta az arcomba, hogy ami volt ezekszerint csak odaképzeltem, és nem ért ennyit sem az egész, gyakorlatilag annyit értem el vele, hogy rendesen beégtem. Hát ilyen az élet mit ne mondjak.

A Hilton bárjába belépve a pult felé vettem az irányt, nem szoktam inni, de az alkohol most olyan létszükségletű elemmé vált számomra, hogy muszáj volt innom egy kicsit, hogy lenyugtassam fájó lelkem és zavargó elmémet.