Millió dolláros szerelem - 𝓓𝓪𝓷𝓲𝓮𝓵 𝓡𝓲𝓬𝓬𝓲𝓪𝓻𝓭𝓸 | ✓

25 𝐜𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫

-Szóval Lyn?-dugta zsebre kezeit miután becsukta a bejárati ajtaját. -Te ugrassz nekem, vagy én ugorjak rád?-sétálva közelített felém lassan, mint egy vad aki éppen becserkészi áldozatát.

-Megkíméllek, és inkább nem ugrálok az öreg csontjaidra.-kulcsoltam össze magam előtt az ujjaimat ártatlan mosolyt varázsolva arcomra.

-Ez erős volt.-nézett rám elismerően. -Akkor asszem egyértelmű, hogy én jövök. És nem ugrok rád, hanem büntit kapsz.-jelentette ki miközben megállt előttem.

-Lehet elkezdtem félni.-húztam be a nyakam szemeimet forgatva.

-Van is rá okod.-kapott fel kezei közé, majd elindult a hálószobája felé.

-Szabad esetleg érdeklődnöm afelől, hogy mégis mit csinálsz?-tártam szét kezeimet miközben óvatosan letett az ágyára, majd két kezén megtámaszkodva felém hajolt.

-Nem.-húzta önelégült mosolyra ajkait.

-Na szépen vagyunk mondhatom.-forgattam meg szemgolyóimat.

-McLaren nyugi, csak pótlom a lemaradást és éppen azon vagyok, hogy a csúcsra juttassalak, tegyük azért hozzá, hogy minél többször.-kacsintott rám, majd annyi időt sem hagyva, hogy esetleg tiltakozzak táncba hívta ajkaimat.

Bár soha nem vallottam volna be senkinek főleg nem neki, ajkainak puha érintése kezeinek felfedező túrája, mely bebarangolja testem minden apró pontját igenis baromira hiányzott, és igenis akartam, hogy ez a férfi itt és most, gyönyörhullámok tömkelegét zúdítsa rám.

Daniel egyre lejjebb haladó kínzó csókja gyötörték nyakam minden egyes centiméterét és egy mélyről felszakadó sóhaj kísértében adtam tudtára, hogy baromi jól csinálja, azt amit éppen művel velem.

-Tudod McLaren, ha ilyen sóhajok után is azt mered mondani, hogy nem kívánsz kiröhöglek.-jelentette ki vigyorogva felnézve rám.

-Jesszus Riccirado.-forgattam meg szemeimet. -Csak csináld.-vezettem ujjaimat göndör fürtjei közé.

Miközben egyre kevesebb ruhadarab fedte testünket kezdtem el azon gondolkozni, hogy mennyire megfordult a világ velem néhány hét alatt, mennyire más lett kettőnk viszonya és mennyi minden történt azóta, hogy mi ott ketten azon a keddi reggelen összefutottunk.

-Mi a baj Lyn?-szakította meg Daniel gyötrő érintéseit, majd összevont szemöldökökkel aggódva pillantott rám.

-Semmi.-töröltem meg a szemem.

-Hogyne bébi-bogyó.-támaszkodott meg két kezén fölöttem és így vizslatta tovább arcom minden apró kis szegletét.

-Bébi-bogyó?-mosolyodtam el halványan.

-Bizony McLaren. Te vagy az én bébi-bogyóm.-húzta büszke mosolyra ajkait.

-Visítok.-nevettem fel a becenév hallatán.

-Na azt inkább ne, azt csak alattam szabad és csak akkor amikor hála nekem elmész.-suttogta a fülembe halkan majd arcon puszilt.

-Hülye vagy Ricciardo.-csaptam a mellkasára.

-Remélem azért nyugtat a tény, hogy a tiéd.-mosolygott büszkén, kijelentésére nem reagálva fordultam el tőle, mert az volt a nagy helyzet, hogy nem egyáltalán nem volt az enyém. -Lyn.-tűrt egy tincset a fülem mögé. -Mi a baj?-nyúlt az állam alá és maga felé fordította, hogy a szemébe nézzek.

-Nem vagy az enyém.-jelentettem ki. -Én nem vagyok a tiéd.-folytattam. -Mi nem lehetünk együtt.-fejeztem be.

-Egy ideje már a tiéd vagyok, nem tudom feltűnt-e, egy ideje már az enyém vagy, illetve idővel együtt is leszünk, viszont elsietni meg semmit nem akarok.-puszilt arcon legördülve rólam és mellém feküdt. -Lyn tulajdonképpen mi a baj? Mert ezek inkább kifogásoknak jók, de valós indok e szavak mögött nincs.-jelentette ki halkan.