Az új testőr

Bevezető

[Sziasztok! Ez a rész kihagyható, mivel amolyan, "hogy kezdődött az egész" rész, ezért nem is írtam E/1-be. A következő rész már az egyik főszereplő szemszögéből lesz. Jó olvasást]

Az elnök és annak személyes testőrje Jim Watson egy szűk szobában ülnek, egy technikus fiúval. Szinte izzik a feszültség a szobába és ez érezhető is. Mindenki ideges volt valami miatt. Az elnök az miatt, hogy vajon jó döntést hozott-e, Watson az miatt mert nem értett egyet az elnökkel, a technikus fiú pedig csak simán félt, hogy mi történik, ha véletlenül elszúr valamit. A szobába síri csend volt, csak a számítógép zúgását lehetett hallani, amíg Watson meg nem törte ezt a csendet.

-Elnök úr, de hisz ő még csak egy kislány. Mit tud amit a mi embereink nem? – Watson hangján lehetett hallani a dühöt és az eggyet nem értést. Nagyon féltette a lányt. Annyira törékenynek nézett ki a képen, ami az asztalon hevert, pont a monitor mellett.

-Ez a kislány előbb tanult meg harcolni, mint járni. Csak nézd mi fog történi! Majd megláttod, hogy igazam volt – vezeti tekinteté az elnök, a még mindig üres monitorra. – Kezdődik. Csináld fiam a dolgod – veregeti kissé hátba a fiút, mire az extra gyorsasággal pötyögött be valamit a gépbe, mire a monitoron megjelent az egyik utca, éppen aktuális felvétele. Az utcán sötét volt és csak pár utcai lámpa adott fényt. – Most elég ittas a hölgy és ha beigazolódik a gyanúm, még így is lenyomja a három legjobb emberünket – mutogat idézőjeleket és megbabonázva mered a képernyőre. Egy másodpercre sem szakítja el róla a tekintetét.

-Hogy mondta? – kérdi Watson kissé mérgesen. – Verekedni fognak? A fiúk széttépik pár perc alatt – a férfi feje már kezdett vörösödni a dühtől. Nem értette, hogy az elnök, hogy lehet ennyire bolond, hogy egy kislányt megtámadtat három, képzett, vérszomjas harcossal.

-Igen, igen. Mondtam a fiúknak, hogy támadják meg a lányt – úgy tűnt, mintha az elnök elégedett lenne magával. – Már jön is – mondja vigyorogva és a képernyőre mutogat izgatottan, mintha csak valami filmet nézne. Watson is a képernyőre nézett, ahol egy lány sétált. Eléggé dülöngélt az ifjú. Látni a járásán, hogy nem csak egy-két pohárkával ivott. – A fiúknak is valahol itt kéne lenniük – forgatja a szemét az elnök és még közelebb hajol a géphez, mintha csak úgy jobban látná, hogy mi fog történni.

-Ez nem volt megbeszélve uram. Állítsa le – kiált Watson teljesen kikelve magából. Nagy levegőt vett és próbálta vissza fogni magát, még mielőtt valami olyant mond, amit a későbbiekben megbán, hisz tudta ő nagyon jól, hogy nem beszélhet így a főnökével. -Uram, kérem figyeljen már rám. Csak megfigyelésről volt szó, nem pedig megtámadásról. Mi van, ha megsérül? Ha valamilye eltörik? Ha korházba kerül?

-Nyugodj meg Jim és figyelj nagyon jól. Ilyent még soha nem láttál, mint ami most fog következni – néz az elnök mosolyogva a férfire. Watson nem értette, hogy az elnök, hogy a fenébe tud nyugodt maradni egy ilyen helyzetben. Mi van ha a fiúk túl messzire mennek? Egyáltalán mit mondott nekik az elnök, mikor álljanak le? Watson tudta nagyon jól, hogy néha elég egy rossz ütés, egy rossz esés ahhoz, hogy elvegyük egy ember életét. – Fiacskám rá tudnál közelíteni egy kicsit jobban? – csap a technikus fiú vállára az elnök.

A fiú nem szólt csak teljesítette az elnök kérését. Most már mindhárman lélegzet vissza fojtva meredtek a monitorra.

Watson jobban végig mérte a lányt. Lengén volt felöltözve. A testfelépítése elég jó, látszik rajta, hogy edz, de volna mit javítani még rajta. Fekete haja volt, ami szabadon lógott, így eltakarva a hölgy szinte egész hátát.