Tapmancs Öröksége {Harry Potter ff.} [Szünetel]

42.rész: Megmentő

Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak neki. Az elmúlt időben ezen gondolkoztam és annyi lehetőség eszembe jutott, most pedig egy hang nem jön ki a torkomon.

-Tudom, hogy én voltam a hibás azon az estén, hogy nem... - kezdtem bele nehezen mondandómba, de hirtelen felbeszakított.

Két tenyere közé fogva arcomat csókolt meg. Hihetetlen érzés volt. Meglepett, de örültem.

-Nem kell magyarázkodni. - mosolyodott el.

-Szeretlek. Ez az igazság. Nem feltétlenül ez a legjobb pillanat, de nem akarok úgy meghalni, hogy ezt nem tudod. - néztem végig a cipőm orrát, majd csak utána néztem fel rá.

-Willow Arabella Black. Szeretlek, már nagyon régóta szeretlek és nem fogsz meghalni. Élni fogsz. Élned kell. Egy bátor, okos, kedves, nagylelkű és erős lány vagy. Tudom, hogy nem fogsz meghalni. - fogta meg a kezemet.

Ezután megöleltem és a fejemet a mellkasába fúrtam. Legszívesebben örökké úgy álltam volna, de nem lehet. Egy kitörni készülő varázsló háború kellős közepén vagyunk, szóval az eredeti tervre kell koncentrálni.

-Menj fel Fredhez, én megkeresem Harryéket. - húzódtam el tőle óvatosan.

-Nem jössz velem? Nem lenne úgy biztonságosabb? - nézett mélyen a szemembe.

-Most nekik van rám szükségük, de ígérem, még találkozunk. - mosolyogtam rá bátorítóan, majd lábujjhegyre állva adtam az arcára egy puszit.

Ezután elindultam a kastélyban. Fogalmam sincs merre menjek, ezért a megérzéseimre hagyatkoztam. Egyszer csak megtalálom őket.

*10 perc múlva*

-Na végre, itt vagy! - hallottam meg Ron hangját. - Már pár perce próbáltunk nyomonkövetni a térképpel, de össze-vissza mentél. - mondta, majd lenézett a kezében tartott tárgyra.

-Várj! Az előbb láttam Harry nevét, de most hirtelen eltűnt. - ráncolta szemöldökét Hermione, aki szintén a térképet nézte.

-A szükség szobája. - mondtuk Ronnal egyszerre.

Elindultunk mi is arrafelé, majd nekünk is megjelent az ajtó. Amikor beléptünk, akkor hangokat hallottunk. Tudtuk, hogy Draco az és Harryvel szemben áll. Azzal a lendülettel Hermione varázslatot szórt rájuk, majd Crack Avada Kedavrat szórt ránk, de vörös hajú barátnőm kivédte, ami a diadémet találta el, így az elrepült.

-Ő a barátnőm ti nyavalyás patkányok! - kiáltotta Ron, majd futott utánuk.

Ezután Harry megszerezte a fejdíszt, amikor kiabálásra lettünk figyelmesek. Ron futott felénk azt kiabálva, hogy elszabadított egy futótüzet.

-A seprűk. - mutattam a mellettünk lévő tárgyakra, mikor megálltunk egy pillanatra.

Csak három seprű volt, így Ron és Hermione egyre ültek, mi pedig 1-1-et vettünk magunkhoz és ki akartunk repülni, de aztán megláttuk, hogy Draco és Blaise csapdába esett egy kupac tetején.

-Segítsünk nekik! - szóltunk egyszerre Harryvel és azzal a lendülettel meg is fordultunk.

Elrepültem Draco mellett és sikerült elsőre elkapnom a kezét, majd megfordultam abba az irányba, amerre Ron és Hermione volt. Vetettem egy pillantást Harryre, akinek szintén sikerült Blaise kezét elkapnia, így az utolsó pillanatban repültünk ki a szükség szobájából, ami miatt úgy estünk le a seprűről.

-Köszönöm. - nézett rám Draco egy pillanatra miután felálltunk, majd elmenekült a barátjával együtt.

-A kígyó az. Az az utolsó Horkrux. - szólt hirtelen Harry.

-Nézz bele a fejébe. Ahol ő van, ott a kígyó is. - szólt neki Ron.

Ezután elmondta, hogy merre van és el is indultunk arra. Szörnyű látvány tárult elénk, mikor végre kiértünk a bejárathoz, de nem volt időnk szörnyülködni. Az óriás azonnal támadt minket, így megpróbáltuk valahogy kicselezni. Átrohantunk a lábai között, majd futottunk a hídhoz. Elmondhatatlan mennyiségű dementor repült felénk, de Aberforthnak sikerült az Expecto Patronummal kivédenie ezt. Lenyűgöző látvány volt.