Tapmancs Öröksége {Harry Potter ff.} [Szünetel]

34.rész: Godric's Hollow

*Sötétedéskor*

Hermione hopponált minket és egy pillanat alatt Godric's Hollow-ban voltunk. Kihaltak voltak az utcák. Csak a kutyák ugatását, a harang hangját és a csípős, hideg szél susogását hallottuk, miközben végigpásztáztuk a havas utcát. Halkan hallottunk karácsonyi dallamot, bár ez nem volt meglepő, szenteste van. Megláttunk egy temetőt, ahova be is léptünk. Körülnéztünk és Harry megtalálta a szülei sírját, James és Lily Potter. Eltöltött a sírkő előtt egy kis időt, ahogy mi is ott maradtunk vele. Hermione hirtelen észrevett valakit, aki minket figyel, így követtük, mikor az illető elindult. Végül egy félig leégett háznál kötöttünk ki, ahol Voldemort megölte Harry szüleit.

Hirtelent megjelent mellettünk egy idős hölgy, aki elvitt minket az otthonába. Az egyik asztalon volt egy kép, akiről Harry kérdezte, hogy ki ő, ezért a hölgy felvezette őt az emeletre, miközben mi Hermioneval körülnéztünk lenn.

-Érzed ezt a szagot? - fordultam vörös hajú barátnőm felé, mikor egy rövid folyosóhoz értünk.

-Igen. Azt hiszem onnan jön. - mutatott világító pálcájával egy szoba felé.

Igaza van, mivel, ahogy közeledünk, egyre erősödik az az átható, rothadó szag. Óvatosan benyitottunk és szörnyű látvány fogadott minket. A legyek mindenfelé repkedtek és vérnyomok látszódtak a falon. Előttünk hevert a néni holtteste, aki most fenn van az emeleten. Ebből azonnal tudtuk, hogy valami baj van és rohantunk is fel, de a baj, már megtörtént, hiszen hangokat hallottunk. Harry egy óriás kígyóval harcolt, amit Hermionenak sikerült hárítani, de újra támadt, így legjobb barátnőm azonnal hopponált minket, így a kard nélkül jöttünk el.

*Másnap*

Egy erdőben telepedtünk le. Őszintén nem tudjuk mihez kezdjünk. Mintha zsákutcába kerültünk volna. Egyikőnk sem tudja mi legyen a következő lépés, így most csak várunk. Talán valami csoda kellene nekünk. Tudok még remélni, elvégre az életem legnagyobb csodája akkor volt, mikor az a bagoly berepült az ablakomon apa levelével. Azóta minden megváltozott. Új embereket ismertem meg, akiket, ha nem ismertem volna meg, az életem teljesen szürke és unalmas volna. Itt vannak a legjobb barátaim, Hermione, Ginny, Harry, Ron, Fred és még sorolhatnám. Számtalan alkalommal segítettek rajtam. Ott van Draco, vérszerinti család, második unokatestvérem, hivatalosan ez, de sosem a család kötött minket össze, hiszen erről soha szó sem volt. Ellenségből lett, talán mondhatom baráttá. Van, amit neki köszönhetek, én pedig ezt viszonoztam is. Végül ott van George. Nos, szerintem itt az ideje bevallanom magamnak is, hogy beleszerettem abba a vöröskébe. Eddig nem volt még időm sem a szerelemmel törődni, de az elmúlt időben sokat gondolkoztam ezen. Nem tudom mi az a szerelem, ez biztos, viszont azt tudom, hogy olyat, mint amit iránta érzek, korábban sosem éreztem.  Hazudtam magamnak azzal is, mikor nem engedtem, hogy megcsókoljon a lakodalom estjén. Arra fogtam, hogy nem akarok szerelmet a második varázslóháború közepén, viszont ez nem így van. Az igazság az, hogy félek a saját érzelmeimtől. Most már csak abban reménykedem, hogy még találkozom George-al és megtudjuk beszélni. Remélem jól van és nem esett bántódása, ahogy a többieknek sem.
Szóval, ezek után úgy gondolom, vannak még csodák. Történhet még valami váratlan, ami segíthet rajtunk. Sikerült visszaszereznem a reményt, ami eltűnt apa halála után, most pedig ezt használom fel annak érdekében, hogy ne adjam fel.