31.rész: Mágiaügyi Minisztérium

377 15 0
                                    

Másnap reggel elbújtunk egy helyen, ahol kivártunk 3 Minisztériumi dolgozót, kiket egy varázslattal elaltattunk, miközben Hermione csinált ugyanennyi százfülé főzetet, melyekbe már csak üvegenként egy hozzávaló kell. Pontosabban az adott személyektől egy-egy hajszál.

-Rendben. Akkor ahogy megbeszéltük. Ne beszéljetek senkivel, csak ha nagyon muszáj és legyetek nyugodtak. Csináljátok úgy, mint a többiek, így betudunk jutni a Minisztériumba. - mondta Hermione, majd a két fiú kezébe adta főzetet.

-Őrültség amit csinálunk. - jegyezte meg Harry miközben mindannyian az eszméletlen emberekre néztünk.

-A világ őrült. Na, csináljuk. - tette hozzá Ron, majd azzal a lendülettel lehúzta a kotyvalékot, amelyben Harry és Hermione is követte.

-Ne feledd Wi, maradj velünk és próbálj meg nem feltűnő lenni. - nézett rám is vörös hajú barátnőm, aki most már egy másik nő képében beszélt hozzám.

Erre nem feleltem, csak bólintottam és fekete kutyává váltam. Ezután elindultunk a Minisztérium lejárata felé, pontosabban a nyilvános mosdókhoz. A srácok egyértelműen a férfiba mentek, én pedig Hermione nyomában mentem a nőibe.

-Node kérem! Minek magának az a dög? - szólt oda azonnal egy nő, mire én morogni kezdtem, de Hermione a fejem tetejére tette a kezét.

-Elnézést, de tudja, egészségügyi gondok miatt kell mellém egy jószág, aki tudja ha nálam baj van, emiatt pedig engedélyt kaptam rá. - talált ki gyorsan valamit, mire a nő csak sértetten hümmentett egyet, majd előre fordul és belépett a fülkébe.

Utána mi jöttünk. Elsőként én álltam bele a wc csészébe ami undorító volt.

-Lent találkozunk. Sietek én is. - suttogta barátnőm, majd lehúzott, így pár másodpercen belül a Minisztérium előterében teremtem.

Hatalmas terem volt ez az egész és rengeteg ember sietett munkába. Sokan furcsán vagy épp csúnyán néztek rám, hogy mégis mit keres itt egy kutya, ahol elvileg nem szabadna lennie, de igazából senki nem szólt, senki nem jött oda, mert senkit nem érdekeltem annyira, hogy kidobasson. Inkább mentek a saját dolgukra.

-Wi, jól vagy? - jött oda Hermione, majd nem sokkal utána Ron és Harry is követte őt.

Nem tudtam felelni, így csak bólintottam. Ekkor barátnőm előhúzott a táskájából egy pórázt és egy nyakörvet, amit rám tett. Nem volt valami kellemes érzés, de muszáj lesz, máskülönben tényleg kidobnak innen.

-Akkor nyomás. - indult el Ron, mi pedig követtük.

Mindannyian beszálltunk egy liftbe, de mielőtt az elindult volna, egy férfi állt az útba, majd Ronhoz, illetve ahhoz, akinek az alakját felvette, szólt. Valami olyasmit mondott, hogy az irodájában még mindig esik, meg jobb lenne, ha megoldaná, mivel a feleségét hallgatják ki. Igazából nem nagyon tudtam figyelni, mivel azon voltam, hogy minél kevesebb feltűnést keltsek, főképp, hogy ő a Varázs bűnüldözési Főosztály vezetője. Ezek után elment, mi pedig bezártuk az ajtót és elindultunk. Az egyik emeleten Ron kiszállt, hogy elvégezze a dolgát mi pedig haladtunk tovább. A terv az volt, hogy megkeressük Umbridge-t, viszont ő talált ránk. Épp ekkor nyílt a liftajtó, majd az említett hölgy szállt be mellénk és mondta, hogy akkor meg is van, mehetünk le. De mielőtt megmozdultunk volna, Harrynek ki kellett szállnia, végezni annak a dolgát, kinek alakját felvette.

-Magáé ez a korcs? - nézett le rám hirtelen, mire én morogni kezdtem. - Nem tudom miért van itt, de momentán nem is érdekel, viszont fogja vissza, mert kidobatom.

-Persze, nem fog gondot okozni. - bólogatott hevesen, majd lehajolt hozzám. - Maradj nyugodt. Nem szabad elrontani a tervet. - suttogta úgy, hogy csak én halljam, mire csak bólintottam.

Ekkor pedig kinyílt a lift a legalsó szinten, ahol a tárgyaló termek vannak.

Tapmancs Öröksége {Harry Potter ff.} [Szünetel]Onde histórias criam vida. Descubra agora