Tapmancs Öröksége {Harry Potter ff.} [Szünetel]

26. rész: Lakodalom

Fogalmam sincs meddig állhattunk ott Georgeal ölelkezve, de a végén már csak arra lettem figyelmes, hogy sötétedik és több ember is érkezik az Odú környékére.

Ezután óvatosan eltoltam magamtól és egy hatalmas sóhaj kíséretében felnéztem rá. Nem kérdezett semmit, csak aggódva fürkészett.

Ezután egy szó nélkül indultam meg a sátor felé, ezzel otthagyva őt.

~Később~

Gyönyörű volt a szertartás és igaz, hogy nem ismerem igazán Billt és Fleurt, de nagyon örülök nekik, hogy egymásra találtak és együtt boldogok. Most pedig van a lakodalom. A legtöbb embert ismerem, de igazából nem mintha számítana. Úgy is csak egy asztalnál ülök és emésztenek a gondolataim, miközben mindenki önfeledten táncolgat. Harry észrevette. Egyből az esküvő után oda is jött, de megkértem, hogy most inkább Ginnyre koncentráljon, majd megbeszéljük később. Addig élvezze, amíg megteheti. Valami közeleg.

-Szabad egy táncra a hölgyet? - nyújtotta felém a kezét valaki.

Lassan felfele vezettem tekintetem, de nem kellett látnom ahhoz, hogy tudjam, a hang tulajdonosa George volt.

-Persze. - mosolyodtam el, majd kézenfogva vezetett a tánctérre.

Nem tudok táncolni tény, de ha már így alakult, akkor megfogadom a saját tanácsomat és élvezem ezt a kis nyugalmat, amíg csak lehet. Bár, az ösztöneim azt súgják, hogy valami baj fog történni hamarosan, inkább úgy döntöttem, hogy most nem szeretnék törődni vele. Nos, ez nagy hiba volt.

~Később~

Miután pár zeneszámot végigtáncoltunk, utána kimentünk a sátor alól és kicsit messzebb a lakodalomtól, leültünk a fűbe.

-Hogy van a füled? - kérdeztem hirtelen, majd a csillagokról, a fiúra vezettem tekintetemet.

-Mintha semmi baja nem lenne. - mosolyodott el. - Te hogy vagy? Mármint most, hogy így láttad együtt a szüleidet egy képen. - nézett rám kérdőn, mire elhallgattam. Válaszolni akartam neki, de egyszerűen nem jött ki hang a torkomon. - Ne haragudj. Ez tapintatlan volt. Nem szabadott volna csak úgy rákérdeznem. Nyilván nem volt jó érzés és tudhattam volna azok után, ami történt. - nézett le a cipőjére.

Mindenki úgy hiszi, hogy a Weasley ikrek gyerekesen viselkednek és nem tudnak komolyak lenni, de igazából ez nem igaz. Legalábbis George esetében biztosan. Ő igenis komoly, ha a helyzet úgy kívánja és teljes mellszélességgel mellettem áll.

-Nem, csak tudod...ez még elég friss, hogy tudjak róla beszélni, de megígérhetem neked, hogy ha készen állok róla beszélni, akkor leülök veled és elmondom. - mosolyodtam el halványan.

Ezután már csak egymás szemét néztük és láttam rajta, hogy nagyon gondolkozik valamin, majd egy óvatlan pillanatban lenéz a számra. Erre azonnal elkaptam a fejem. Tudom mire gondol, de nem lehet. Illetve én nem szeretném most. Össze vagyok zavarodva. Nem értem a saját érzéseimet, lehet, hogy szeretem őt, de közben meg nem vagyok benne biztos. Eddig nem jöttem rá erre, elvégre minden mással foglalkoztam, csak azzal nem, hogy én mit érzek, de nem most szeretném elkezdeni, hogy ezen agyaljak. A varázsló világ jövője most fontosabb ennél.

Az égre vezettem a tekintetemet, ahol fekete füstfelhők közeledet felénk. Nagyon jól tudom kik ők. A halálfalók.