Tapmancs Öröksége {Harry Potter ff.} [Szünetel]

45.rész: Beteljesülés

Pár percig csak csendben ültünk és meredtünk magunk elé. Nem akartuk elhinni. Persze, ezeket nem lehet összehasonlítani, elvégre Harry megtudta, hogy Voldemortnak megkell ölnie őt és rosszul is érzem magam azért, mert most a saját dolgom jobban letaglózott egy pillanatra.

-Tudom mit mondott Dumbledore Pitonnak, de nem mehetsz oda. - szólaltam meg azóta először. - Utólag tudtam meg, hogy elveszítettem a nagybátyámat, téged már nem akarlak. - sóhajtottam.

-Sajnálom Wi, de megkell tennem. Nem tehetem kockára az életeteket. - nézett rám. - Egyébként, szerintem Piton büszke volt rád, csak nem volt neki könnyű elfeledni a szörnyűségeket. Amiket apáink műveltek vele régen, majd azt, hogy elveszítette a testvérét. - nyugtatott meg, hirtelen témát váltva.

-Jó ember volt, aki követett el hibákat. De végülis, ki nem követ el hibákat? - tettem fel a költői kérdést. - Utána kellett volna kérdeznem. Bár, lehet Remus sem mondta volna el. - mondtam és közben éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. - De most nem ez a lényeg. Az sokkal fontosabb, hogy veled mi lesz. Ezek után minden más lesz.

-Szeretlek Wi, ezt remélem tudod. De megkell tennem. Értetek. Túl veszélyes volna, ha nem tenném meg. Igazán sajnálom. - sóhajtott, mire én átöleltem.

-Nem kell sajnálnod, hiszen értünk teszed. Inkább én sajnálom, hogy ez történik veled. Nem akarlak elengedni, de tudom, hogy úgyis mész. Ezért hálásak vagyunk, mindannyian. És igen, tudom, ahogy én is szeretlek téged. Egy biztos, a testvérem vagy, akármi történjék is. - öleltem szorosabban.

Ezután elváltak útjaink. Könnyes szemmel indultam meg az egyik titkos úton, amikor láttam a lépcsőknél Ront és Hermionet. Barátok vagyunk, de tudom, ők jóval több ideje ismerik egymást. Én már elbúcsúztam Harrytől, most az ő részük jön, itt pedig nem szeretnék zavarni.

Az egyik festmény mögül léptem ki a nagyterem egy elrejtett részén, hogy senki ne lásson. A szememmel megkerestem a Weasley családot, akik egy asztalnál ültek. Elindultam feléjük és amint Ginny meglátott, rohant felém és azzal a lendülettel megölelt.

-Még meg sem tudtam köszönni, hogy megmentetted a bátyámat. - suttogta a fülembe. - Egyébként, üdv a családban. - kacsintott, majd odavezetett a családjához.

Ott mindenki mosolyogva köszöntött, míg George egy finom csókot lehelt ajkaimra. Leültem melléjük és elmeséltem azt, amit megtudtam. Illetve, azt a részt, ami hozzám tartozik. Fogalmam sincs, hogy hogyan mondjam el nekik, amire Harry készül. Tudniuk kell, joguk van tudni, főképp Ginnynek, de nem tudtom hogyan kezdjek bele.

-Egyébként, hol van Harry? - szólt hirtelen Ginny, mikor már kitárgyaltuk a Piton ügyet.

-Nem tudtam hogyan mondjam el, de akkor csak egyszerűen belekezdek. Nem az volt az egyetlen, amit megtudtunk, hogy Piton a nagybátyám. - kezdtem bele, majd az egész történetet elmeséltem.

Közben a másik két barátom is megérkezett, akik ugyanúgy aggódtak, ahogy ezután Ginny is.

-Megkellett volna állítanunk. Hagytuk, hogy a halálba fusson. - sóhajtott Ron.

-Ne így fogd fel kérlek. - néztem rá. - Ahogy neki is mondtam, Harry a testvérem, még akkor is, ha nem köt össze a vér. Nem akartam elengedni, de aztán rájöttem, itt vagyunk mi még egymásnak. Hiányozni fog Harry, de mindezt értünk teszi. Szóval össze kell fognunk. Nem tudom mi történik majd ezután, de ha Harry meghal, tegyünk róla, hogy ez ne történjen hiába. Szeretlek mindannyiótokat és vér ide vagy oda, de a családom vagytok. - mosolyogtam mindenkire.

Egyetértettek velem. Nem feledjük Harryt, továbbra sem örülünk neki, hogy feláldozza magát, de tudjuk, értünk teszi mindezt, ezért pedig örökké hálásak leszünk neki.