32.rész: Menekülés

435 17 9
                                    

Umbridge lépett ki elsőként a liftből, mi pedig utána mentünk. Követtük őt a tárgyaló terembe, ahol elfoglalta a bírói széket, Hermione pedig mellette foglalt helyet, mint könyvelő, én pedig tőle nem messze ültem le. Épp egy hölgyet készülnek vallatni, akinek az adatait Umbridge közölte, mikor pedig a férjénél tartott, akkor lépett be a terembe Harry, mögötte pedig Ron, kinek az alakja, a vádlott férje volt, így oda ment hozzá. Azzal vádolták, hogy pálcát lopott, mivel nem boszorkány és így gyerekkorában ki se választhatta őt. Láttam Harry nagyon figyelte Umbridet, aztán rájöttem miért. Ott volt a nyakában a medál. Hirtelen kezébe vette a pálcáját, amit a nő nem értett.

-Mit művel Albert?  - nézett rá összevont szemöldökkel.

-Maga hazudik Dolores, pedig tudja, hogy hazudni bűn. - válaszolt, majd elkiáltott egy Stupor varázslatot, minek következtében Umbridge elájult.

Hermione azzal a lendülettel tépte ki a nyakából a medált, melyet nekem dobott, mivel visszaváltoztam emberi alakomba, ahogy Harry esetében is elmúlt a százfűlé főzet hatása, így fel is ismerték. Elkezdtünk a lift felé rohanni, mivel a Dementorok a nyomunkba eredtek, majd éppen az utolsó pillanatban léptünk be a liftbe és még időben be tudtuk zárni az ajtót. Amint felértünk egy másik emeletre, lehajtott fejjel kezdtünk el sétálni, hogy a lehető legkevesebb feltűnést keltsük, viszont ez egy idő után elég lehetetlennek bizonyult, ugyanis nincs olyan a varázsvilágban, aki ne ismerné Harry Pottert, szóval ismét csak rohantunk, ahogy csak tudtunk, mivel a nyomunkba eredtek és volt aki pálcával támadt ránk. Minden erőnket beleadva rohantunk, hogy eltudjunk innen hopponálni, de közben le is zárták a kapukat, viszont a puszta szerencsének köszönhetően betudtunk ugrani, amely elvitt egy másik helyre. A földön fekve ébredtem és pár pillanatig csak homályosan láttam, de kezdett tisztulni a kép. Felültem, majd nem messze tőlem a földön Ron rángatózott, Hermione pedig valami löttyöt csöpögtetett a karjára, amitől kezdett megnyugodni, vele szemben pedig Harry nézte. Egyszer körbefordultam, majd csak ekkor tudatosult bennem a tény, miszerint egy erdő közepén vagyunk. Vörös hajú barátnőm elkezdett falat vonni körénk, hogy megvédjen minket, miközben Harry egy sátrat vett elő. Sok gondolat cikázott a fejemben és próbáltam feldolgozni az elmúlt egy óra eseményeit.

*Később*

A sátor állt, Ron jobban volt, Hermione pedig végzett a burokkal, így már csak egy fontos feladatunk volt hátra, elpusztítani a Horcruxot. Harry, majd Hermione is próbálkozott egy-egy varázslattal, viszont a medál továbbra is eredeti állapotában volt. Ekkor Harry mintha kicsit mérges lett volna, elkezdett varázslatokkal próbálkozni, de a medál csak odébb repült. Ezt megelégelve lépett a tárgyhoz, amit a nyakába akasztott megőrzésre addig, amíg ki nem találjuk, hogy hogyan lehet elpusztítani. Ezután kicsit szétszéledtünk. Ron a sátorba ment, Hermione ágakat gyűjt, Harry pedig a sátor előtt ül, én pedig nem messze tőlük egy kövön ülök, miközben a gondolataim mindenfele járnak. Eszembe jut ez az egész, az, hogy mi történt eddig és még mi fog történni később, majd eszembe jutott az esküvő, utána pedig már csak azt vettem észre, hogy azon aggódom, vajon George jól van-e.

Ahogy látom, Harrynek ismét látomása van. Voldemort újra a fejébe férkőzött. Közelebb mentem, épp ekkor tért vissza ismét. Harry szerint kell neki valami, ami korábban a pálcásnál volt, de valaki ellopta tőle és most azt keresi.

-Mikor tud már utazni? - kérdezte szemüveges barátunk ezzel Ronra célozva.

-Én megteszek mindent amit csak tudok. - szólt kétségbeesetten Hermione.

-Úgy tűnik, hogy az nem elég! - kiáltotta rá Harry.

Ezután elakart indulni, de a lány utána szólt és kérte, hogy vegye le a medált. Harry engedett és odaadta neki. Az a tárgy gonosz és ahogy látom, viselőjét is azzá teszi. 

-Felváltva hordjuk. - tette nyakába a nyakéket Hermione, majd Harryre, uátna pedig rám nézett, mire csak bólintottam.

Tapmancs Öröksége {Harry Potter ff.} [Szünetel]Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang