Tapmancs Öröksége {Harry Potter ff.} [Szünetel]

37.rész: Megmenekülés

Bellatrix egy ideig csak nézte, ahogy a fiú mellettem van, de aztán résnyire szűkült a szeme.

-Ezt mégis mire véljem? - kérdezte, miközben felvette a pálcáját.

-Ő csak egy kutya. A Roxfort környékén tanyázott. Sokszor láttam. Biztos csak találták és magukhoz fogadták. - magyarázta meg.

-Rendben. Az a dög most nem is érdekes. Felsimered őt? - sétált oda Harryhez, akinek a hajánál fogva felemelte a fejét.

-Nem, én nem tudom ki ő. - vágta rá szinte egyből, bár én biztos voltam benne, hogy felismerte.

-Fiam! Gondolj bele. Ha mi adjuk Harry Pottert a nagyúr kezére, akkor megbocsájt. Minden úgy lesz, mint régen. - lépett oda Dracohoz az apja.

Továbbra is tartotta magát ahhoz, hogy nem ismeri fel, majd Bellatrix Hermionera gyanakodott, hogy ő tette, így megakarta nézni az utolsó varázslatát, de az egyik férfi kezében meglátta a kardot, amelyet erővel vett el, majd kiűzte a fejvadázokat a kúriából. Harryt, Ront és engem a tömlőcbe küldött, míg azt mondta elbeszélget Hermioneval.

-Most mi lesz Hermioneval? Nem hagyhatjuk vele. - aggódott egyből a vörös hajú fiú.

-Ron? - hallottunk meg egy vékonyka hangot a tömlőc végéből. - Harry? - jött közelebb és ő Luna volt, közben én is visszaváltoztam emberré. - Wi? - nézett az előzőeknél is jobban meglepve, mivel lényegében senki sem tudja, hogy animágus vagyok.

Ezután már csak Hermione sikítására figyeltünk fel és Ron egyre idegesebb lett. Hirtelen Pettigrew jött le hozzánk, addig én gyorsan bebújtam egy oszlop mögé, de neki csak a kobold kellett, aki még itt lenn volt.

Aztán már csak azt vettük észre, hogy valaki idehopponált. Dobby volt az.

-Dobby hogy kerülsz ide? - kérdezte azonnal Harry.

-Dobby azért jött, hogy megmentsen titeket. - nézett ránk felváltva.

-Te eltudsz minket hopponálni? - léptem én is közelebb.

-Persze, hiszen manó vagyok. - felelte.

Ezután elvitte Lunat és Ollivandert, majd pár másodperc múlva Pettigrew jött le, akit hátulról eltalált egy varázslat, amit Dobby csinált.

Csendben felsétáltunk és láttuk, ahogy Bellatrix a koboldot faggatja, miközben nem messze tőlük Hermione feküdt vérző karral, amin egy írás volt. Sárvérű.

Ezután Ron hirtelen elő ugrott és mi is követtük, majd pár varázslat röppent el.

-Állj! Le a pálcákat! - szólt Bellatrix, miközben a pálcáját Hermione nyakának nyomta. - Igazam volt ahogy látom. Mégiscsak a Black lány volt az. Elkell ismernem, ügyes volt, hogy még kínok közepette sem változtál vissza és lenyűgöző továbbra is a szívósságod, hogy akkor nem haltál meg. Megkellett volna azonnal öljelek, így már teljesen apádra hasonlítottál volna. - köpte nekem a szavakat.

Ő is apám unokatestvére, tudom, ahogy Narcissa, Draco édesanyja is. Bellatrix gyűlölettel tekint rám, viszont ahogy Narcissara néztem, az ő szemében egy kis melegség volt.

Ezután Lucius szólítani akarta Voldemortot, mivel Harry arca ép volt és teljesen felismerhető, de aztán nyikorgást hallottunk. A következő pillanatban leesett a csillár, így Hermione Ron karjaiba esett, ezután mindannyian egy helyre álltunk, Dobby elé, aki a korláton állt. Narcissa varázsolni akart, de Dobby lefegyvereze.

-Hogy mersz szembeszállni a gazdáddal? - kiáltott rá Bellatrix.

-Dobbynak nincs gazdája! Dobby réges rég szabad manó! És Dobby eljött megmenteni Harry Pottert és a barátait! - szónokolt a manó.

Ezután mindannyian megfogtuk a kezét. Egy utolsó pillantást vetettem Dracora, majd Dobby elhopponált minket.