Tapmancs Öröksége {Harry Potter ff.} [Szünetel]

12.rész: Tavasz

~1997.05.27.~

Az előző pár hónap olyan gyorsan eltelt, hogy szinte észre sem vettem. Nagyrészt eseménytelenül teltek a napjaim, viszont nem mondhatnám, hogy unalmasan. Az itt töltött idő ráébresztett arra, hogy a mugli sulikban semmi említésre méltó nincs. Itt pedig minden egyes nap van valami izgalom. Természetesen a várázslás mindig izgalmas.

És valamire még rájöttem. Draco igazából egy rendes ember, csak valamiért a kemény fiút akarja nekünk mutatni. Bár sejtem, hogy az apja miatt. Abban az egy évben, amíg apámmal voltam, Hagrid is sokszor meglátogatott és mindent elmesélt Lucius Malfoyról. Egy arrogáns ember, aki szerint csak és kizárólag az aranyvérűek az igazi varázslók és boszorkányok. A félvérűek és a mugli származásúak szerinte semmit nem érnek és már a létezésükkel szégyent hoznak a varázsló világra. Ezért akar Draco annyira megfelelni folyton. A gonoszkodásával akarja leplezni az apja által kiváltott megfelelési kényszert. Ezt az álcát pedig annyira jól játszotta éveken keresztül, hogy még most sem tudja teljesen levedleni, pedig apja már az Azkabanban van.

A hónapok alatt elég sokszor találkoztam vele fekete kutya alakban. Mindig rendes volt velem és még ha nem is szólt egy szót sem, mellettem volt. Volt, hogy csak pár órát egy fa tövében ültünk és ott voltunk, pedig semmi oka nem lett volna rá. Akár az első alkalommal is elzavarhatott volna.

-Hahó! Föld hívja Wi-t! - lóbálta meg a szemem előtt Ginny a kezét, miközben csak ketten voltunk a klub helyiségben és barátnőm épp egy történet közepén volt.

-Tessék? - néztem rá értetlenül.

-Nagyon sokszor elgondolkozol mostanában. Min jár az eszed? Vagy kin? - vigyorodott el, majd közelebb hajolt. - Talán fiú van az ügyben? Amúgy is, délutánonként gyakran felszívódsz aztán sosem mondod meg, hogy miért. - gondolta végig a dolgokat.

-Semmi ilyesmiről nincs szó Ginny. Csupán csak néha szükségem van az egyedüllétre. Ennyi az egész. - vontam vállat. - De ha már itt tartunk. Mi van veled és Harryvel? - tereltem el gyorsan a szót magamról.

-Velünk nincs se... - kezdete volna tagadni, de én közbevágtam.

-Ugyan, ismerlek már Ginny. Tudom mikor hazudsz. Meg amúgy is, ami köztetek folyik azt nem lehet letagadni. - mosolyodtam el halványan.

-Igen, te ismersz. Te mindenkit túl jól ismersz, de téged senki nem tudott eddig kiismerni igazán. - nézett rám elgondolkozva a dolgon. - De attól még mi így szeretünk, bárki bármit is mondjon. - mosolygott rám és megölelt.