Tapmancs Öröksége {Harry Potter ff.} [Szünetel]

9.rész: Karácsonyi bál

~1996.12.22.~

Ma este lesz a karácsonyi bál, amit igazság szerint több okból sem várok.

-Wi? - kérdezte hirtelen Hermione, mire csak értetlenül néztem rá.

-Tessék? - kérdeztem, mert nem figyeltem, hogy mit mondott.

-Te kivel mész a bálba? - ismételte el kérdését, mire felsóhajtottam.

-Szerintem nem is megyek. Nem is hívott senki, meg valahogy kedvem sincs ehhez az egészhez. - gondolkoztam el.

-De az, hogy lehet? Csak van valaki. - szállt be a beszélgetésbe Ron.

-Nos, majdnem az egész suli fél tőlem így nem mernek elhívni. - néztem körbe és néhányan ijedten pillantgattak felém.

-Mennyi felszínes ember. - forgatta meg a szemét Hermione. - De attól gyere el. Jössz velem meg Harryvel. Mit szólsz? - mosolygott rám és Harryre nézett.

-Nem lenne baj? - fordultam az említett felé.

-Dehogy! Hiszen barátok vagyunk. Nem hagyhatom, hogy egyedül ülj a szobádban. - mosolyodott el ő is, mire hálásan biccentettem.

~Este~

Hermione egy lila bársony ruhát viselt és haja kontyba volt felfogva a feje tetején, én pedig egy szintén bársonyból készült kék ruhát viseltem, éjfekete hajam pedig hullámosan a vállamra omlott.

-Hermione? - szóltam hirtelen a lánynak mikor csak ketten voltunk a szobában.

-Igen? - fordult felém.

-Weasley kit hívott? - kérdeztem, mire azonnal elkomorodott.

-Lavender Brownt. - mondta halkan és lerakta a kezéből az éppen akkor összehajtott ruháját.

-Ne aggódj, nem fog sokáig tartani. Az ennyire tapadós lányokat mindig hamar megunják a srácok. - mondtam neki majd halványan rámosolyogtam.

-Most inkább csak érezzük jól magunkat. - terelte el a témát és az arcára erőltetett egy mosolyt.

Elindultunk le a lépcsőn és szokásosan minden szem ránk szegeződött, de most kivételesen nem ijedten néztek hanem inkább úgy, minha csodálnának minket. Szememmel végigpásztáztam a tömeget és nem messze a lépcsőtől megláttam Dracot egyedül álldogálni, se partner nem volt vele, se a szokásos bandája, bár az utóbbi időben inkább egyedül volt mindig ami kezd egy kicsit furcsa lenni nekem is. Szeme alatt hosszan húzódik egy sötét folt és mintha folyton fáradt lenne. Nem nagyon szól senkihez és nem is szól be senkinek. Inkább csak a háttérbe húzódva elvan a gondolataival. Mintha csak magamat látnám, de őt nem ilyennek ismertem meg. Sőt, azért félnek tőle, mert mindenkinek beszól, most viszont, mintha nem is önmaga lenne.