Tapmancs Öröksége {Harry Potter ff.} [Szünetel]

46.rész: A fiú, akinek nem volt választása

*Reggel*

Talán egy órát aludtam az éjjel. A gondolat, hogy Harry mostanra már valószínűleg halott, kikészít. Ráadásul ott volt bennem a gondolat, hogy most már Remushoz sem fordulhatok. Annyi embert elvesztettünk és kitudja még mi lesz ezután.

-Jó reggelt! - sétált oda hozzám álmosan George és egy puszit nyomott a fejemre. - Hány óra van? Mióta vagy fenn? - tette fel kérdéseit, majd ásított.

-Most 8 óra van pontban. - néztem a karórámra, ami még apáé volt. - Én pedig körülbelül 4 óta ébren vagyok. - gondolkoztam el.

-Akkor csak egy órát aludtál? - nézett rám meglepetten.

Nos, hajnali háromig ébren volt velem, aztán elaludtunk, de egy óra múlva én már ébren is voltam, utána már nem tudtam visszaaludni. Szóval azóta csak sétálgatok a kastélyban, meg amikor valakivel találkoztam itt a nagyteremben, azzal beszélgettem.

-Lényegében igen. - biccentettem.

Erre nem felelt, csak szoros ölelésbe vont.

-Most még fáj, de később jobb lesz és azt megígérhetem, hogy mindig itt leszek melletted. - suttogta úgy, hogy csak én hallhassam.

Jól esett ezt hallani és hihetetlenül hálás vagyok neki ezért.

-Jönnek! Voldemort és a halálfalók itt vannak! - sietett be a nagyterembe Neville és kiabált.

Mindannyian azonnal kisiettünk és megálltunk a bejáratnál. Sokan voltak. Élükön Voldemort, mögötte pedig Hagrid, aki fogott valakit a kezében. Ez a valaki pedig Harry volt. Ginny azonnal rohant volna szerelméhez, de Arthur visszafogta.

-Harry Potter...halott! - kiáltotta Voldemort. - Ettől a naptól kezdve minden hiteteket belém kell fektetnetek. - mondta, majd sétálni kezdett. - Harry Potter halott! - kiáltotta ismét, mire a halálfalók nevettek. - Itt az idő, hogy hűséget fogadjatok nekem és csatlakozzatok hozzám, vagy meghaltok. - fordult vissza felénk, de senki nem mozdult.

-Draco...gyere! - szólt Narcissa a fiának.

Ekkor vettem észre, hogy nem messze áll tőlem. Látom rajta, hogy nem akar csatlakozni. Az egyetlen indok, amiért menne, az a szülei, de tudom, hogy nem akar Voldemort szolgálatába állni.

-Draco, ne menj! - kiáltottam hirtelen, mikor már indulni akart volna. Pár lépéssel vele szemben álltam meg. - Te nem olyan vagy, mint ők. Te nem vagy gonosz, én tudom. Nem kell megtenned. Nem kell átállnod hozzájuk. - néztem mélyen a szemébe.

Tudom mit mondtam a vérről és családról, meg Dracoról, de én is tudom mi az a szenvedés. Tudom milyen az, ha másoknak akar valaki megfelelni. Draco jó ember, nem ezt érdemli.

-De a szüleim... ők is ott vannak. - szólt nekem elhaló hangon.

-Hidd el, ők sem akarnak ott lenni, csak nincs más választásuk. Eddig neked sem volt, de most itt a lehetőség. Ráléphetsz a helyes útra. - szóltam kétségbeesetten.

-Ebből elég! - kiáltott Voldemort, majd egy suhintás után, felé repültem a levegőben és a földre estem, nem messze tőle. - Nagyon bátor lány vagy, ezt elkell ismernem, de egyben ostoba is, hogy ellenem uszítod. Mi a neved? - nézett le rám.

-Kérdezd Bellatrixet. - feleltem, miközben négykézláb voltam a földön, mert mindenem fájt.

Erre Voldemort kérdően felé fordult.

-Olyan, mint az apja, össze sem lehet téveszteni mással. Sirius Black sarja a lány, Willow Black. - felelte kimérten.

-Most már mindent értek gyermekem. Megbocsájtom az ellenem elkövetett bűneidet és apádét is, ha csatlakozol. Ugyan ő nem tette és inkább lázadt ellenem, ahogy tudod, halott is, de neked adok egy újabb esélyt. Ígéretes vagy, ahogy ő is az lett volna, szóval hasznomra válnál. - lépett egy lépéssel közelebb.

Erre gúnyosan nevetni kezdtem, miközben már ültem a földön.