Egy új élet!

11

- Szia, 2 pizza volt ugye? – köszönt kedvesen a papírt olvasva.

- Igen – vigyorogtam rá, a pénztárcámban kutatva.

- 4000 Ft lesz – vette el és a kezembe nyomta a dobozokat.

- Kajaaa – robogott mellém Evan, kivette a kezemből a dobozokat és eltűnt a konyha fele. Lefagyva álltam a futár előtt.

- Szerintem menj, mielőtt megeszi előled – adta oda a visszajárót nevetve.

- Nem szereti a Hawaii pizzát – legyintettem nevetve.

- Akkor nem szóltam – nevetett – Ha gondolod – adott oda egy cetlit – Nyugtasd meg, még mielőtt félre érti – mutatott befelé – Meleg vagyok – kacsintott rám.

- Fúj, ez Hawaii – hallottuk a konyhából, mire mind a ketten felnevettünk.

- Na menjél – intett, beült az autóba és elhajtott. Nevetve csuktam be az ajtót és a zsebembe süllyesztette a cetlit.

- Mit beszélgettetek? – kérdezte összehúzott szemöldökkel, mikor a konyhába értem. Az ő dobozában már csak 1 szelet volt, így szomorúan néztem rá.

- Meg se vártál? – kérdeztem csalódottan, mire abba hagyta a rágást és letette a tányért.

- Komolyan ezen fogunk veszekedni? – tette keresztbe a kezeit mellkasa előtt. Lehunytam a szemem.

- Nem, igazad van – mentem a pizzás dobozomért, amit felkaptam és elindultam az emelet felé – Minek a barátnőddel együtt ebédelni végül is – szóltam vissza a vállam felett.

- Kicsim, ne csináld már – szinte láttam magam előtt az arcát és ahogy a szemeit forgatja.

- Nem csinálok semmit – torpantam meg – Gondoltam a szuper délelőtt után, közösen megebédelünk, tök romantikus lett volna – rántottam meg a vállam, rá se nézve.

- Ne hisztizz – sóhajtott és elém állt – Mennem kell – adott egy puszit a homlokomra. Komoran bólintottam. Evan megrázta a fejét, lesétált a lépcsőn, felhúzta a cipőjét és kisétált az ajtón.

- Még ő van felháborodva – motyogtam az orrom alatt. Vissza sétáltam a konyhába, megettem a pizzám felét, a másik felét a hűtőbe tettem, egy dobozba, Lucy felirattal és felmentem a szobámba. Ezen a nyáron fogjuk megcsinálni az álomszobámat, így azt tervezgetem. A bútorokat már kinéztem, azokat csak beszerezni kell majd, némileg így könnyebb dolgunk lesz. Az ágyam mögötti fal pasztell lila lesz, a másik három pedig fehér. A szemben lévő falra tervezek festeni valamit, azon agyalok már nagyon régóta. Valami zenés, táncos, barátos kompozícióra gondoltam, csak nehéz összerakni.

- Megjöttünk! – hallottam anya hangját a földszintről.

- Megyek – kiáltottam vissza, lecsuktam a laptopot és elindultam le a lépcsőn.

- Segítesz kipakolni, drágám? – kérdezte anya, mikor beléptem a konyhába.

- Aha – feleltem kedvetlenül, felemelve az egyik szatyrot. Az asztalra kipakoltam mindent és utána kezdtem el a szekrényekbe és a hűtőbe pakolni.

- Minden rendben? – kérdezte anya a fűszereket pakolva.

- Fogjuk rá – mondtam.

- Akarsz róla beszélni? – dőlt neki a pultnak.

- Most inkább nem – néztem rá.

- Ahogy érzed – mosolygott rám – A ládában vannak a gabonapelyhek, berakod őket a dobozba a kamrában? – kezdte el kipakolni a következő szatyrot. Egymás mellé állítgattam a dobozokat, majd mikor kiürült, kiléptem a kamrából.

- Kész – tettem le a ládát.

- Abban vannak a nasik – mutatott egy hatalmas szatyorra – Láttam, hogy kezd fogyni a csoki – mosolygott rám. Azonnal a szatyorhoz léptem, kivettem egy nagy Milka csokit és azonnal felbontottam.

- Nehéz napok? – kérdezte anya.

- Nap – javítottam ki, lenyelve a falatot.

- Nem értem, hogy bír ennyi édességet felbontani a szervezeted – rázta a fejét nevetve.

- Néha én se – haraptam bele újra a csokiba. A rezgő telefonom felé kaptam a fejem. Mióta Evan elment, folyamatosan rezeg. Megráztam a fejem és lenémítottam. Ma már nincs kedvem senkihez. Kell egy kis nyugi. Legalábbis így érzem. Haraptam egy utolsót a csokiba, letettem az asztalra és elkezdtem kipakolni a hatalmas táskát. 

- Milyen volt a délelőtt? Hallottam, hogy szól lent a zene – hajtotta össze a táskát mosolyogva.

- A délelőtt szuper volt – rántottam meg a vállam.

- Mit ettetek ebédre? – érdeklődött kedvesen.

- Pizzát – motyogtam fel se nézve a pakolásból.

- Minden rendben van? – kérdezett rá még egyszer.

- Hogyne – haraptam ismét a csokiba – A csoki a barátom – mondtam teli szájjal.

- Ha akarsz róla beszélni, én itt vagyok – csukta be a szekrényt.

- Tudom – néztem rá – De inkább hagyjuk – sóhajtottam – Mintákat kerestem a festéshez – ültem fel a pultra. Láttam anyán, hogy ez nem tetszik neki, de nem szólt semmit.

- Jutottál valamire? – kérdezte kíváncsian.

- Igen – haraptam bele a csokiba ismét – Találtam pár mintát, amiből összetudok rakni egyet és úgylesz meg az én mintám – meséltem boldogan.

- Majd mutasd meg – mondta.

- Majd a falon látod – kacsintottam rá.

- Hát jó – rázta a fejét. Ezután megcsináltuk a vacsorát. A kedvencemet csináltuk. Ragu leves és rakott krumpli. Nyami. Mire kész lettünk, már fél 6 volt, így apán kívül már mindenki itthon volt.

- Apátok vajon merre jár? – kérdezte anya terítés nélkül. Sose kezdjük el a vacsorát anélkül, hogy mindenki itthon lenne. Kivéve, ha nem itthon alszik.

- Nem tudjuk – feleltük kórusban, mire hallottuk a bejárati ajtó nyitódását.

- Apaaaa – csillant fel a szemem és az ajtó felé indultam. Tárt karokkal, vigyorogva léptem be az előszobába, a mosolyom viszont azonnal lehervadt, amint megláttam édesapám.

- Szia – köszönt fáradtan, hatalmas karikákkal a szeme alatt.

- Hát te? – lepődtem meg és hozzá bújtam – Mikor aludtál utoljára egy kiadósat? – kérdeztem, miközben a cipőjét vette le.

- 2 hét után nem számoltam – pislogott nagyokat.

- Gyere, vacsorázz meg és utána feküdj le aludni – húztam magam után a konyhába.

- Ühüm – motyogta kómásan. Megvacsoráztunk, bár mondjuk apa szerintem azt se tudja, hogy mit evett, csak megette. Vacsora után bevállaltam a mosogatást, így csak én maradtam a konyhában.

- Minden oké? – jelent meg a semmiből Nash, mire összerezzentem.

- Aha – motyogtam.

- Én meg csipkerózsika vagyok – forgatta meg a szemét.

- Jó, figyelj – zártam el a csapot és megtámaszkodtam a pulton – Hosszú napom volt, fáradt vagyok, nincs kedvem beszélgetni – fordultam felé.

- De ha szeretnél valakivel beszélni – simította kezeit a vállamra.

- Tudom hol talállak – mosolyogtam rá erőltetetten.

Sziasztoook!

Tudom...tudom...tudom...

2 napot késtem.

Igyekszem, de nem mindig sikerül az, amit szeretnék.

XoxoTündosz