Egy új élet!

18

- Komolyan? – pattantam fel ismét.

- Megint elkezd majd pattogni? – kérdezte Scott Hayest.

- Aha – röhögött fel a bátyám.

- Ez nagyon jóóóóóó – visítottam.

- Mi a fene folyik itt? – lépett be a szobába Nash – Te ki vagy? – akadt meg a szeme azonnal keresztapámon. Nevetve az illető ölébe vetettem magam és nyomtam egy hatalmas puszit az arcára.

- Princess – nevetett fel.

- Scott, a keresztapám – álltam fel – Nash, a másik bátyám – ugrottam most Nash nyakába.

- Mit adtatok neki? – kérdezte, mire mind a hárman felnevettünk.

- Unokatestvért és jó hírt – nevetett Scott – Többször fogtok látni, de külsős maradok, tiszteletben tartom, hogy veletek nőtt fel – nézett felváltva a bátyáimra.

- Engem nem zavarsz – nevetett Hayes.

- Engem se – ugráltam – Keresztanyu? – ugrottam Scott ölébe ismét.

- Princess, nyugi – ölelte át a derekam nevetve és az ölében tartott.

- De nem tudok nyugodt maradniiiii – próbáltam kiszabadulni szorításából – Szóval keresztanyu? – pattogtam a térdein.

- Csak akkor mondom el, ha nyugton maradsz – lett komoly a hangja, mire azonnal abba hagytam a fészkelődést.

- Szóval? – a jókedvem nem hagyott alább. Scott nevetve csikizett meg.

- Ő később jön még, a házban sok mindent kell megcsinálni – ültetett le maga mellé.

- De úgy hiányzik – hajtottam le a fejem.

- Elhiszem, Princess – ölelte át a vállam – Viszont szeretnélek majd megkérni arra, hogy segíts megcsinálni a gyerekszobát, meglepetés lesz neki – nézett rám bociszemekkel.

- Alap – bólintottam határozottan.

Az este többi része gyorsan elment. Scott velünk vacsorázott, megismerte anyáékat. Jó este volt. Vagy éjfélig beszélgettünk. Ez csak azért gáz, mert nekem másnap iskolába kellett mennem.

Nem indult valami fényesen a reggelem. Arra keltem, hogy folyamatosan rezeg a telefonom.

- Mi van már? – dünnyögtem magamnak. Meg se néztem, hogy ki hív, csak felvettem.

- Hol vagy? – kérdezte egy kissé ideges, de mégis kedves hang.

- Ágyban – motyogtam.

- Akkor haladjál, 10 perce becsöngettek.

- Hogy mi? – ültem fel idegesen.

- Jó reggelt – nevetett ki Evan.

- Gyors összekaparom magam és megyek, hánykor kezdődik? – hangosítottam ki, hogy közben tudjak pakolni és öltözködni.

- Szerencséd van – szólalt meg most Liv – 9-kor – nevetett.

- Már kész is vagyok – kentem fel egy halvány rúzst – Nash! – kiáltottam el magam.

- Te még itthon vagy? – nyitott be gyorsan a szobámba.

- Elaludtam – kaptam fel a táskám – Eltudsz vinni? – kérdeztem sietve.

- Aha – kapta fel a kocsikulcsot és papucsban indult utánam.

- Nem húzol cipőt? – kérdeztem, mikor zárta be az ajtót.