Egy új élet!

19

- Na, a következő szám – pattant a lap mellé Liam. Nem egymás után vannak a számok, hanem figyelni kell, mert halkan szólnak és van, hogy 2 dal között 10 perc van, van, amikor csak 2 és van, amikor akár 20 perc is.

- Dance Monkey – mondtam teli szájjal, mikor felismertem a halk zongora alapot. Ez a nehezítés benne. Nem mindegyikhez van szöveg, van amelyiknek csak az alapot rakják be, mint ennek is.

- Honnan tudod ilyen gyorsan? – kérdezte felém fordulva Will.

- Másfél éves korom óta táncolok, rengeteg zenét hallottam, minden stílusban és feldolgozásban – néztem rá. Will csak nagyokat pislogva nézett rám. Evan felröhögött mellettem.

- Vágjál már normális fejet – karolta át a vállam.

- Te konkrétan 15 éve táncolsz? – ült le elém érdeklődve Ben.

- Igen – bólintottam – Édesapámé volt a Kliddance (megjegyzés: KITALÁLT), már akkor a nevemre lett íratva, mikor elkezdtem táncolni és felfedezte, hogy van hozzá érzékem – haraptam még egyet a szendvicsembe.

- Várj – dülledtek ki Will szemei, miközben nagy hévvel felém fordult – A te apád volt annak a híres tánciskolának a főnöke? – akadt ki.

- Aha – rántottam meg a vállam.

- Miért ilyen iskolába jársz akkor? – kérdezte félre billentett fejjel Ben.

- Na igen – sóhajtottam – Erről még nem beszéltem nektek – raktam le a tányért – A szüleim meghaltak 12 éve – mindenki lefagyott egy pillanatra – Nincsen semmi baj, már csak a jókra gondolok velük kapcsolatban – nyugtattam meg mindenkit – Ugye rám lett írva a cég, de én még csak 4 éves voltam, mikor átkellett volna vennem, így keresztapám vezeti – mindenki csendben figyelt, mintha esti mesét mesélnék – Azért kell a telefonomat figyelnem, terjeszkedünk a céggel és semmire nem bólint rá anélkül, hogy velem ne beszélte volna meg, hiszen pár év és az én irányításom alatt lesz a hatalmas vállalat – fejeztem be – 2 éve beszéli meg velem ezeket, mióta az ő szavait idézve ,,elkezdtem felnőttesedni és tudtam komolyan gondolkodni" – macska körmöztem a levegőben. Ahogy befejeztem pittyent a telefonom pont.

- Emlegetett csacsi? – nézte érdeklődve a képernyőmet Evan.

- Aha – néztem meg az üzenetet. 2 képet csatolt, kikellett választanom, hogy a fő épületben milyen színűek legyenek a falak. Egy sötét kék színt és egy világos, halvány barack-rózsaszín keveréket küldött el. Egyértelműen a másodikra szavaztam.

- Jó választás – puszilt meg Evan – A másik olyan sötét – fintorgott, majd elnevette magát.

- Mivel sötétkék – nevettem én is – Úgy látszik nem úszom meg – sóhajtottam, ahogy elkezdett zenélni a kezemben a telefon – Hy, Scott – emeltem a fülemhez a kagylót.

- Szia, Princess – hallottam a hangján, hogy mosolyog – Gondoltam nem begépelem, így könnyebb kommunikálni, tudok közben járkálni is. Na szóval – vágott bele a közepébe – A falak megvannak, legyen külön női meg férfi mosdó minden emeleten? – tette fel a következő kérdést.

- Egyértelmű – bólintottam rá.

- Oké, pipálom – halkult el egy pillanatra – Gondolom legyen tükrös terem, korláttal – ez nem kérdés volt.

- Igen, arra gondoltam, hogy vehetnénk fel majd több stílusban tánctanárt és lehetne úgymond bővíteni így is – avattam be abba, amin már napok óta jár a fejem.

- Okos vagy – jegyezte meg, mire halkan felnevettem.

- Én mindig az vagyok – nevettem vele – Nem véletlenül lesz az enyém a cég – fogtam halkabbra a beszélgetést.

- Apád nagyon büszke lenne rád – a gondolataimban olvasott. Tényleg apára gondoltam, hogy vajon büszke lenne-e rám.

- Úgy gondolod? – kérdeztem vissza.

- Lucy, csodálatos nő vagy – komolyodott el a hangja – Már most te vezeted a céget, pedig még csak 16 vagy, remek ötleteid vannak és iszonyatosan tehetséges vagy – hallottam a hangjában, hogy büszkén beszél – A világ legbüszkébb keresztapja vagyok és egy olyan családba tartozunk mind a ketten, ami iszonyatosan összetartó – elmosolyodtam a hallotokon – Kivéve pár személyt – tette hozzá, mire halkan felnevettem.

- Pontosabban 1-et – motyogtam.

- Ne foglalkozz a bátyáddal – lett komoly a hangja – 16 éven keresztül szart a húgára, előtte az öccsére is, ne most kezdjen el veled foglalkozni – akadt ki – Ne foglalkozz vele, éld tovább az életed. Majdcsak megérti, hogy nincs rá szükséged – szinte láttam magam előtt, ahogy megvonja a vállát.

- Fogadjunk vállat vontál – jegyeztem meg viccesen.

- Annyira, hogy roppant is – kezdett el nevetni – Na leteszlek, elintézem a dolgokat, ha kell még valami akkor írok – kezdett búcsúzkodni – Puszika – cuppantott a telefonba.

- Szia – nevettem, majd kinyomtuk.

- Miújság? – ölelt át oldalról Evan.

- Minden oké – bújtam hozzá – Despacito – szóltam oda Bennek.

- Még csak elkezdődött a szám – kapta rám a fejét, mire nevetve táncikálni kezdtem. Automatikusan arrébb álltak a többiek, ahogy nagyobb mozdulatokat kezdtem csinálni. Arrébb lettek rúgva a babzsákok, nevetve táncoltunk együtt. Kivéve a cicababák. A magassarkúban nem tudnak menni se nem, hogy táncoljanak.

Evan felém tartotta a kezét, mire bele csúsztattam az enyémet, ezzel elfogadva a táncfelkérést. Tanultunk társastáncot mind a ketten, a fiú irányít, így nem megbeszélt koreográfiákat is tudunk együtt táncolni. Ben és Liv ugyanígy tett, a fiúk együtt mozogtak, ugyanúgy irányítottak minket. A többiek félre álltak, így nagyobb lett a terünk, jobban tudtunk mozogni. Végig táncoltuk a számot, a végén a fiúk megpörgettek minket, magukhoz rántottak, míg mi a vállukra hajtottuk a fejünket. Mind a hárman szaporán vették a levegőt, én csak nevetve elléptem Evantól.

- Hogy csinálod? – kérdezte Liv, gyorsan emelkedő mellkassal.

- 14 év – ennyit mondtam. Elismerően biccentett.

- Kéne valami zene összevágás – jegyezte meg Ben – Jövőhétig azért kéne próbálni – utalt a jövő pénteki táncos napra.

- Hány perces lehet? – fordultam az ofő felé.

- Maximum 20 – nézte meg a papíron – Nagyon ügyesek vagytok – dicsért meg minket.

- Köszönjük szépen – mondtuk kórusban – Liam – fordultam felé, mire rám kapta a fejét – Ha elküldök neked pár számot, összetudod őket vágni? Nem kell, hogy mindegyik végig menjen, úgy tudom, hogy te értesz az ilyenhez – néztem rá nagy szemekkel.

- Persze, pörgős számok lesznek? – kérdezte.

- Aha, a vége lesz csak lassú – bólintottam határozottan és már azon járt az agyam, hogy milyen számokat rakjunk össze.

- Küldhetünk mi is számot? – kérdezte Liv.

- Persze, Liamnek, majd ő összevág belőlük valamit – rántottam meg a vállam – Csak minimum 30 másodperc legyen a számokból, több lehet, kevesebb nem, mert kevesebbre nehezebb jót kitalálni – tettem még hozzá.   

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszik.

Jövőhéten hozom a kövit!

<3

XoxoTündosz