Egy új élet!

26

- Nem mész te sehova – kiabáltam rá. Felpattant az ágról, egyensúlyozva, gyorsan lépdelt a saját ablaka felé, majd bepattanva az ablakon eltűnt a házban. Mérgesen fújtattam egyet és vissza lépdeltem az én ablakomhoz. Lazán beugrottam, visszacsuktam a szúnyoghálót és halál nyugodtan vissza ültem Evan mellé az ágyra.

- Ez ki volt? – kérdezte Evan a féltékeny hangjával.

- Csak a szomszéd – rántottam meg a vállam, majd felé hajoltam azzal a szándékkal, hogy adok neki egy puszit, de elhajolt. Bekönnyesedett a szemem, begörnyedtem és szomorúan néztem rá.

- Baba – nyúlt utánam, mikor felkeltem mellőle, de kirántottam a kezem az övéből. Szipogva létem ki az ajtón és a szememet törölgetve mentem magamnak kávét csinálni.

- Jóreggelt – nézett fel egy pillanatra Nash a telefonjából, majd vissza. Mikor leesett neki, hogy könnyezek ismét felkapta a fejét.

- Jobbat – mentem a kávégéphez, hogy lefőzzem a tejeskávémat.

- Mi a baj? – pattant mellém azonnal, mire megráztam a fejem. Nem tágított, jött mögöttem, mint valami kiskutya az anyja után, így idegesen könyököltem bele az oldalába egy idő után.

- Hagyjál reggelizni – taszítottam arrébb és leültem az asztalhoz.

- Mi a baaaaaj? – ült mellém és hajolt a fülemhez.

- Anyád – löktem meg, mire leesett a székről. Éppen előtte kortyoltam bele a kávéba, így sikeresen félre nyeltem, ahogy felröhögtem, így elkezdtem fulladozni. Nash a hátát fogva pattant mellém.

- Nem csak az enyém, a tied is – vágott egy hatalmasat a hátamra a mondat közben.

- Rámersz vágni még egyszer a hátamra, nem állok jót magamért – kaptam el a kezét mikor észrevettem, hogy még egyet akar csapni.

- Most miért? – kérdezte és lebiggyesztette a száját.

- Bolond – mosolyodtam el és átöleltem – Köszönöm – motyogtam a mellkasába mert pontosan tudtam, hogy azért csinálta, hogy lásson mosolyogni.

- Ezért vagyok – támasztotta meg az állát a fejem tetején – Evan? – kérdezte, elvéve tőlem a felé nyújtott zacskót.

- Gondolom valahol fent van – motyogtam a vállamat megrántva, mire összeráncolt szemöldökkel nézett rám.

- Fasírt van? – bontotta ki a nasit, majd belemarkolt és egy adagot a szájába tömött.

- Nem mindegy az neked? – fogtam magamhoz a kiválasztott nassolni valókat és felvonultam az emeletre.

- Tudom, hogy nem vagyunk vérszerinti testvérek, de néha megoszthatnál velem is valamit, nem csak Hayessel – ment el mellettem majdnem fellökve engem, mire lefagytam.

- Hogy tessék? – kérdeztem suttogva, könnyes szemmel.

- Jól hallottad – morogta, majd becsapta maga után a szobája ajtaját. Beléptem a szobámba, rögtön a bőröndhöz sétáltam és elkezdtem őrült módon beledobálni a cuccaimat.

- Baba, minden oké? – ült fel az ágyban Evan, mikor felfogta a helyzetet.

- Ja – motyogtam, bezártam a bőröndöm és s neszesszeremet belevágva az utazótáskába, elindultam ki a házból.

- Baba, hova mész? – jött utánam Evan.

- El – mondtam a sírás szélén állva.

- Miért? – állt előttem értetlenül.

- Mert nem vagyok ebbe a családba való – fordultam felé, pont mikor kicsordult az első könnycsepp a szememből.

- Ezt most honnan szedted? – nézett a szemembe Hayes, Evan válla felett.

- Kérdezd meg a bátyádat – tört ki belőlem a sírás, majd kilépve az ajtón, sírva indultam neki átszelni a fél várost. Jól gondoltam, hogy egy kicsi séta jót fog nekem most tenni, mire a házunkhoz értem, már nagyjából le is nyugodtam. Nem gondoltam volna, hogy visszaköltözöm ide még mielőtt 18 leszek, de úgy néz ki, hogy kénytelen leszek.

Lehet, hogy Nashnek igaza van és sosem illettem bele abba a családba? Hiszen egy teljesen idegen család gyereke vagyok, akik ráadásul már nem is élnek. Sóhajtva néztem fel a 2 emeletes házra. Mióta kipakoltunk pár dolgot, nem voltam itt. Az lassan fél éve. Az ajtóhoz sétáltam, majd egy újabb sóhaj után kinyitottam a zárat és beléptem a fehér falak közé. Szerettem itt élni. Igaz nem sok időt töltöttem itt, mégis nagyon jó emlékek kötnek ide. Itt valamennyire úgy érzem, mintha anyáék itt lennének még velem. Mattet szabályosan éreztem valamelyik nap, mikor kimentem a temetőbe, mintha a sírjánál valaki átölelt volna hátulról.

Mivel üres a hűtő, gondoltam elmegyek még egyet sétálni, gondolkodni még egy kicsit. Nem fogok sok mindent venni, rendelni fogok általában, nincs energiám és időm se főzni az iskola mellett. A cég nagyon gyorsan épül, lassan minden a helyére kerül és elvileg 2 hónap múlva megnyitja kapuit. Ami azért jó, mert jövő hónapban leszek 18, így akkor már hivatalosan is én leszek a cégtulajdonos és én nézem meg a felvételizőket, hogy melyik csoportba legyenek osztva.  Azt is kikell majd találnom, hogy hány csoport legyen és milyen korosztályúak. Mondjuk ez majd a jelentkezés után fog eldőlni. Nagyon várom már, hogy én irányítsam a céget és azt is, hogy taníthassak. Mondjuk a tanítás majd később jön, egy sulit szeretnék azért előtte kitanulni.

Ezek mind a boltig futottak végig az agyamon. Gyorsan megvettem a legszükségesebb dolgokat, többnyire reggelire és vacsorára valót, ebédelni szerintem nem nagyon fogok itthon. 

- Lucy, te itt? – szólalt meg mögöttem egy hang, mikor már a kasszánál álltam – Mit csinálsz? – nézte értetlenül a kosaramat.

- Vásárolok – kezdtem el felpakolni a szalagra a dobozokaz.

- Van otthon – biccentett a szalag felé anya, mire sóhajtva felé fordultam.

- Nash fiad szerint nem vagyok a családba való, így nálam nincs – fordultam felé, majd a kasszás felé – Kártyás lesz – mosolyogtam a fiatal eladóra.

- Lucy – szólt még utánam a nő, aki felnevelt, de én csak hátat fordítottam neki és kisétáltam a boltból. Bűntudatom volt, hogy ezt csináltam, de Nashnek igaza van. Nem Grier vagyok, csak belecsöppentem az életükbe még mikor kicsi voltam. Gyorsan kapkodtam a lábaim a házig, minél hamarabb bent akartam tudni magam, a külvilágtól messze. Nem volt kedvem jópofizni senkivel, beszélgetni meg még annál jobban se. 

Gyorsan pakoltam el otthon. Már 4 óra elmúlt és még bekellett ágyaznom meg összekellett szednem a cuccokat a vendégszobába, az egyetlen helyre, ahol menne az alvás, onnan nem sok emlékem van. A pakolás és a fürdés is meglepően gyorsan megvolt. Mindig is szerettem beleülni egy kád forró vízbe és relaxálni, de ez ma valahogy nem ment.

Sziasztok!

Itt is lenne a küvetkező fejezet, remélem tetszik. 

Tudom, elvagyok csúszva mindennel, de ez a tizenegyedik sokkal nehezebb, mint ahogy én azt gondoltam és magamat is próbálom utólérni.

Igyekszem a kövivel! <3

XoxoTündosz