Egy új élet!

4

Boldogan keltem fel ma reggel. Nem tudom az indokot, de mosolyogva készültem el a suliba. Mikor leértem az emeletről mindenki döbbenten nézett rám.

- Lucy? Te? 7-kor? A földszinten? – nyelte le a falatot Hayes.

- Miért olyan meglepő ez? – tettem le a táskám a kanapéra, majd melléjük sétáltam – Mi a reggeli? – ültem le Cam mellé.

- Nem vagy lázas? – nyomta a homlokomhoz a kezét Hayes, mire felnevettem.

- Baj, hogy itt vagyok? El is mehetek – forgattam meg a szemem.

- Dehogy baj – nyugtatott azonnal Cam – Csak fura téged 7 óra előtt lent látni – rántotta meg a vállát, elvéve a tányért anyától, amit utána elém tett.

- Köszi – mosolyogtam rá. Összeráncolta a homlokát, megrázta a fejét, előre fordult és evett tovább. Nem értettem, hogy mi bajuk is van pontosan, de ezt félre téve elkezdtem enni.

- Elvigyelek? – tette a tányérját a mosogatóba Cam.

- Légyszi, de bemegyünk a mekibe - nyeltem le a falatot.

- Minek? – ráncolta össze a szemöldökét.

- Viszek magunknak ebédet – kaptam be az utolsó falatot.

- Nem a menzán esztek? – kérdezte anya.

- Lemondtuk, nagyon szar a kaja – keltem fel.

- Oké, de ne mindig mekit egyetek – ingatta a fejét – Ha gondolod főzök és viheted mind a kettőtöknek – tette le a fakanalat.

- Megtennéd? – csillant fel a szemem.

- Persze. Egy fő nem oszt nem szoroz – rántotta meg a vállát mosolyogva.

- Köszi – ugrottam mellé, puszit nyomva az arcára.

- Nincs mit, kicsim – puszilta meg ő is az arcom.

- Mehetünk? – pattantam most Cam mellé, mire vett egy nagy levegőt.

- Indulás – fújta ki a levegőt és kezébe vette a kocsi kulcsot.

- Sziasztok! – ugráltam ki a házból.

- Majd jövök – köszönt el Cam is – Segítség – hallottam még halkan.

- Hallottam ám! – kiabáltam vissza, mire utánam sietett.

- Mehetünk – pattant be az autóba.

- Miért nem örül senki, hogy boldog vagyok? – ültem be mellé szomorúan.

- Jajj, kicsim – fordult felém azonnal – Nagyon is örülünk, hogy boldog vagy. Nem is tudod mennyire – simította meg az arcom.

- Akkor miért nem ezt látom? – néztem rá.

- Tudod, hogy milyenek vagyunk – rántotta meg a vállát – Hidd el, mindenki örül nektek – kacsintott rám. Közben elindultunk a meki felé, azzal a célzattal, hogy ebédet vegyek magunknak mára.

- Hát jó – sóhajtottam majd kihajoltam az ablakon.

- Tessék, McDonald's McDrive, hallgatom a rendelést – hallottam a mini hangszóróból.

- 10 dupla sajtburger, 4 nagy krumpli és 2 Cézár saláta – diktáltam, miközben azt figyeltem, hogy mit jegyzetel fel.

- Igen, még valamit? – kérdezte.

- Kérnék még 10 sajtburgert – mondtam elgondolkodva.

- Minek neked annyi? – kérdezte röhögve drága unokabátyám.