Egy új élet!

1

,,Egy gyönyörű ház előtt álltunk meg. Megvártam míg kinyitja az egyik srác, majd óvatosan kiszálltam az autóból.

- Üdv itthon - mosolygott rám a fiú, miután leguggolt elém.

- Köszi,... - bizonytalanodtam el a nevénél.

- Hayes - mosolygott rám - Ő Nash, és anyu - mutatott a bátyjára majd az anyukájára.

- Oké - nyeltem egyet.

- Gyere, beviszlek - nyújtotta felém a kezét, mire belekapaszkodtam a nyakába. Óvatosan felemelt és nyomott egy lágy puszit az arcomra.

- Ez a ház hatalmas. - nyeltem egy nagyot.

- Ez igaz - bólintott Hayes, majd elindult a ház felé - De te egyenlőre csak a középső szintet fogod használni, ott lesz a gyerekszobád. Utána később pedig kialakítjuk az álom szobád - magyarázta.

- Oké - bólintottam lelkesen.

- Itt vannak a srácok - csapta be az ajtót Nash, miután kinyitotta.

- Srácok? - szólaltam meg vékony hangon.

- Kinyírom őket - sziszegte Hayes - Tegyél úgy mintha aludnál - suttogta mire bólintottam és a nyakába bújtam.

- Csend legyen már - akadt ki Nash, miután beléptünk a házba.

- Na, hol van? - hallottam egy idegen hangot, mire jobban megszorítottam Hayes nyakát.

- Sssh - simogatta a hátam.

- Alszik? - fogták suttogóra - De édes - suttogta közelebbről.

- Beviszem a szobájába - suttogta Hayes.

- Vidd - adott egy puszit a hajamba Nash. Addig beszélgettek, hogy tényleg elálmosodtam, úgyhogy hagytam, hogy az álomvilág elragadjon.

- Jóéjt hercegnő - hallottam még a távolból.

Hayes szemszöge:

- Istenem, olyan édes ez a lány - vetődtem le a fiúk mellé.

- Alszik? - nézett rám Nash.

- Mint a bunda - bólintottam.

- Remélem jól fogja magát érezni - dőlt hátra.

- Láttad, hogy mennyire bízott bennem? Még a nevemet se tudta. Bár a gyerekek ilyenek - rántottam meg a vállam.

- Mikor Em volt ekkora - sóhajtott Nash a képére nézve.

- Mai napig úgy érzem, mintha itt lenne velünk - sóhajtottam.

- Én is - nézett rám szomorúan.

- Ne legyetek depisek - szólalt meg Cameron, az unokabátyánk.

- Nem vagyunk azok. Valamilyen szinten Lucy megkönnyíti a dolgunkat - simította meg a képen Emma arcát.

- Örülök neki. Srácok, szerintem menjetek haza. Majd valamelyik nap átjöhettek megismerni az új családtagot - küldte el kedvesen a fiúkat Cameron.

- Még mindig fura amúgy, hogy velünk laksz - szólaltam meg, miután Cameron vissza jött.

- Elköltözzek? - mutatott maga mögé mire megforgattam a szemem.

- Nem azt mondtam, hogy tűnj el, hanem, hogy fura - szóltam vissza.

- Nekem is hidd el - ült le mellém.

- Gyerekek, Lucy merre van? - jött be anya a konyhából.

- Alszik - fordultam hátra.

- Jól van - mosolygott majd vissza ment főzni.

- Hány éves amúgy? - kérdezte Cameron.

- 4 - vettem kezembe a telefont. Volt pár olvasatlan üzenetem, úgyhogy gyors válaszoltam mindenkinek. Először az osztálycsoportba válaszoltam, hogy anya igazolja majd a mai napot. Utána a legjobb haveromnak válaszoltam.

Max: Miért nem voltál ma suliban?

Én: Az árvaházban voltunk.

Max: Mivan? Anyád lemondott rólad? xD

Én: Nem, te agyhalott. Haza hoztunk egy kislányt.

Max: Wow...Nem is mondtad, hogy szeretnétek örökbe fogadni. Amm...áll még a holnap?

Én: Kérdezted? xD Persze, de gáz ha nálunk leszünk? Én leszek itthon Lucyvel.

Max: Dehogyis.

Én: Oké! Köszi haver

Max: Igazán nincs mit. Elviszem a mai és a holnapi anyagokat is majd.

Én: Oké, köszi. Na de megyek. Szia!

Max: Szia barom!

Másodjára a volt barátnőmet próbáltam (már sokadjára) lerázni.

Sofi: Szia!

Én: Szia?

Sofi: Mizu?

Én: Semmi, veled? Miért írtál?

Köztudott, hogy Sofia az iskola ribanca.

Sof: Miért? Nem írhatok csak úgy rá a pasimra?

Én: Kezdjük ott, hogy nem vagyok a pasid. Nincs kedvem most hozzád. Szia.

- Hú, de elegem van már Sofiából - mérgelődtem.

- Mit csinált már megint? - nézett rám meglepődve Nash mire felolvastam neki az üzenetváltásunk.

- Ez a lány nem normális - nevetett fel Cameron. Ebben a pillanatban viszont nyílt a kis Lucy szoba ajtaja.

- Szia hercegnő - pattantam fel azonnal - Felébresztettünk? - guggoltam le elé, mire a nyakamba bújt.

Vissza Lucy szemszögébe:

Hatalmas nevetésre keltem. Felültem, megdörgöltem a szemem és nagy nehezen kimásztam az ágyból. Lassan az ajtóhoz sétáltam majd kinyitottam azt.

- Szia hercegnő – pattant fel azonnal Hayes – Felébresztettünk? – guggolt le elém, mire a nyakába bújtam.

- Szerintem jól megleszünk vele – mondta Nash."

Itt kezdődött az életem. Az igazi életem. Igaz, ez már több mint 10 éve volt, de a mai napig úgy gondolom, hogy nekem ott kezdődött az igazi élet. Ja, és persze Matt. A bátyám nagyon sokat küzdött az életéért. Az orvosok is mindent megtettek érte, de sajnos nem sikerült megmenteni. Ezt akkoriban nem tudtam elfogadni, de ma már mosolyogva gondolok vissza a bátyámra. Néha napján előveszem a régi képeket, amik még a szüleinkről maradtak ránk és elgondolkodom, hogy vajon milyen lenne az életünk akkor, ha nem történik meg az a baleset. Aztán rájövök, hogy ennél jobb életem nem is lehetne, mint ami most van. Van egy szerető családom, jó barátaim és persze egy csomó szuper emlék.

Sziasztok! Elvetemedtem arra, hogy kitegyem az első részt... A BEJELENTÉS poszt kommentjébe várom, hogy hogy szeretnétek a könyv részeinek az érkezését. Innentől igényesebb leszek, nem rohanok az időben, és nem kapkodom el a részeket.

XoxoTündosz