Egyszer, régen... (Harry Potter ff.)

I/23.

A karácsonyi bál napja végül elérkezett.

Sirius, mialatt a barátaival egyetemben az előcsarnokban várakozott a partnerekre, kissé kényelmetlenül és idegesen feszengett az amaddig szokatlan dísztalárban.

Persze, nem jelentett meglepetést, miszerint egyelőre csak ők, az ilyen-olyan házakba járó fiúk lézengtek ott: a lányok még javában készülődtek, a legutolsó pillanatot is kihasználva arra, hogy megigazítsanak magukon valami mikroszkopikus, szabad szemmel talán nem is látható hibát, vagy egyenetlenséget.

Lassan aztán elkezdtek leszállingózni a hálókból: elsőként azok a leányzók futottak be, akik, élve a női egyenlőséggel és önállóságukkal, nem hívtak meg egy fiút sem. Köztük volt griffendéles háztársuk, Marlene McKinnon is, aki most, kivételes módon, nem copfozta össze enyhén göndör, barna haját, helyette hagyta, hogy csigákba csavarodva a vállára és a hátára omoljon. Nagyszerűen illett ehhez az a vörös ruha, amit kiválasztott az alkalomra.

Vele együtt a másik két, griffendéles barátnője is megérkezett. A félénk Mary szerény, visszafogott, ugyanakkor nagyon csinos, sárga ruhában, valamint Lily Evans, kinek láttán James a száját rágta mérgében: sötétkék, elegáns ívű estélyijében még sokkal csinosabb volt, mint általában, a griffendéles hajtó pedig majd megpukkadt, amiért ez a gyönyörű lány helyette valaki másnak az oldalán lép be a bálterembe... Valaki olyanén, aki, szerinte, jóval kevésbé volt méltó hozzá őnála.

Persze, Richard Carter csak úgy sugárzott, amikor megpillantotta Lilyt, ettől pedig James, ha ez lehetséges egyáltalán, csak még idegesebb lett.

- Odamegyek, és leátkozom azt a nyamvadt fejét a nyakáról! – sziszegte oda a barátainak, a szeme sarkából a kvidiccs csapatkapitány és a vörös lány nevetgélő párosát sasolva, mialatt Mary kissé szégyenlősen odalépett Remushoz, akinek szintúgy szokatlanul vörös árnyalatot öltött általában mindig kicsit sápadt arca.

A megjegyzést azért gyorsan lereagálta, egy figyelmeztető pillantással karöltve:

- James, fogd vissza magad és semmi meggondolatlanság... Köszönöm, neked is nagyon... Szép a ruhád! – Ez utóbbi már természetesen Marynek szólt, aki csendesen megdicsérte a fiút, hogy az mennyire elegáns aznap este.

Sirius mindeközben nem figyelt senkire és semmire: a tekintetével egy ember keresett, de nem találta – a türelmetlensége egyre inkább fokozódott, kivált, amikor az olyannyira várt leányzó szobatársnői is befutottak: a hallgatag, kivételesen csinos Emma hozzájuk libbent oda, elfoglalva a helyét Peter jobbján, aki valahogy azon az estén sokkal magasabbnak, magabiztosabbnak és kevésbé Peter-szerűbbnek tűnt.

A Black fiú már nem állta meg szó nélkül.

- Keiko merre van? – vonta kérdőre a barna hajú lányt; Emma kifejezéstelen tekintettel vállat vont.

- Még készülődik – azt mondta nekem és Lucynek, menjünk előre, majd ő is jön nemsokára.

- Még mindig készülődik? – zsörtölődött Sirius. – Már lassan megnyitják a bált!

Kész tervvel állt elő: addigra már valamelyest meggyőzte magát arról, hogy a szőke mardekáros, akárcsak Marlene, nem hívott el magával senkit – éppen ezért, Sirius is elutasított minden invitálást, annak érdekében, hogy amikor a barátnője megérkezik, felajánlja neki a kíséretét.

- Lehet, egyikünknek sincs partnere, de azért nem muszáj egyedül ácsorognunk! – Ezt tervezte mondani neki.

Csodálatos gondolat volt... Már csak meg is kéne valósítani, viszont az idő egyre fogyott. Időközben James partnere, egy ötödéves, hollóhátas lány, akinek abban a minutában felejtette el a nevét, amint az elhangzott, is csatlakozott a társasághoz.