Egyszer, régen... (Harry Potter ff.)

I/41.

Valamivel később aztán James és Sirius a maga szemszögéből is előadta a történteket, amit itt-ott Remus is kiegészített – Keiko, bár nem akart ítélőbírót játszani, végeredményben arra jutott: ha nem is menti fel ez az egész őket semmi alól, valahol, a maguk szeméből nézve, érthető volt a cselekedetük háttere.

- Láthattad, hogy ugyanazt a bűbájt alkalmazta rajtam, amivel korábban Maryt is megtámadták – ecsetelte James komoran.

- Tudom, talán közbe kellett volna avatkoznom – folyt bele ekkor az eszmbecserébe Remus is -, de akkor és ott nekem is csak az járt a fejemben, miszerint azok a sebek ugyanolyanok voltak, mint amiket Maryn hagyott valaki, vagy amiket annak idején Sirius is beszerzett... És azokat mind tudjuk, kitől kapta. – A máskor mindig oly nyugodt, barna hajú griffendéles keze ökölbe szorult. – Azt éreztem akkor: talán meg is érdemli... Netán pont nekem kéne szembeszállnom vele, elvégre, Mary a barátnőm... Ezt azért mégsem léptem meg, inkább ráhagytam Jamesszékre a dolgot. Azt hiszem, gyáván viselkedtem.

Keiko ekkor finoman megérintette a másik prefektus vállát. Nem mondott semmit, de ebben a hallgatásban is benne foglaltatott az, miszerint, megérti a másik korábbi magatartásának okát, és az érzéseit is.

– Ráadásul megint a közelünkben sunnyogott, mindig ezt csinálja! – vette át a szót ismételten a Potter fiú. - Persze, tette, mint aki a vizsgalapot nézi át újra tüzetesebben, de őszintén: mit tudott azon még tanulmányozni? Láttam, ahogy felénk leskelődik, amikor azt hitte, nem vesszük észre! Állandóan a nyomunkban jár, arra játszik, hogy kicsapjanak minket...

- Amire, ha így folytatjátok, Piton nélkül is sor kerülhet! – felelte kissé ridegen a szőke lány, ámbár magyarázattól függetlenül is, már elpárolgott addigra a korábban érzett haragja.

Az összecsapása Perselusszal sok mindent felülírt benne – már akkor megtört köztük valami, amikor a másik olyan egykedvűen, mondhatni, közömbösen fogadta Mary megtámadását, de az, hogy utána képes volt vele szemben pálcát emelni... Az végleg eltörölt benne minden jó érzést, a szomorú családi hátterű mardekárossal szemben.

Már nem érdekelte az sem, amit annak idején az apja mondogatott neki: úgy vélte, az, ki honnan, milyen körülmények közül érkezik, bár némi indokot adhat a viselkedésére, felmenteni már nem menti fel semmi alól – lám, Siriusnak ugyanolyan, ha nem még keservesebb otthon jutott ki, és mégsem lett olyanná, mint Perselus. Pláne nem vette át a szülei aranyvérrel szembeni bódult áhítatát, vagy épp a muglik iránti mély megvetést.

Ellenben Piton meglehetősen közel állt ahhoz, hogy – amint azt Keiko a szemére is vetette -, egy legyen azok közül, akiket halálfalók néven emlegettek. Egy Tudod, Ki csatlósai közül...

- Jól van, elég lesz a szemrehányásokból! Elegem van – csattant fel James, mire a lánynak felszaladt a szemöldöke. Nehezen hitte el, hogy a griffendélest az ő szekírozása, a büntetőmunka vagy az egész korábbi incidens zaklatta volna fel ennyire. Őt az ilyesmi ritkán érintette meg, kivált, miután - vizsgák ide vagy oda -, egyenesen a fellegekben járt akkoriban. Lily, miután szakítottak Richard Carterrel, nem randevúzott tartósan senkivel, abban az évben ismételten a Griffendél nyerte el a kviddics kupát, ráadásnak Carter idén végzett, ergo, jó eséllyel, jövőre James léphetett a helyére, mint a csapatuk kapitánya.

Ezek után mindent könnyedén vett – még lazábban, mint általában.

Így hát Keiko okkal nem tudta mire vélni, mire fel most ez a kifakadás.

Meg sem kellett aztán kérdeznie, a fiú magától is belevágott ennek ismertetésébe, ismételten felvéve a korábban elkezdett történet fonalát: