Egyszer, régen... (Harry Potter ff.)

I/53.

Keiko bosszúhadjáratát valamikor tavasz környékén látta betetőződni, amikor végre felvillant  az esély arra, hogy méltóképpen leverhessen mindent Theodore Notton.

Vagy, ha nem is mindent (azokat az ocsmány szavakat ugyanis a világon semmi nem torolhatta meg méltóképpen), de legalábbis bevihesse neki a végső találatot: ahogy a muglik mondogatták gyakorta, a K.O.-t.

Kezdetben nem sokat mutathatott fel: javarészt, ha ideje engedte, a háztársa nyomában járt, és fülelt, hátha valamely elejtett mondatból sikerül olyan információt nyernie, amit aztán felhasználhat majd ellene.

Kicsivel könnyebben ment a dolog, ha James kölcsön bírta adni neki a láthatatlanná tévő köpenyét. Akárcsak Sirius, szerencsére, ő sem kérdezősködött túl sokat, ugyanakkor minden alkalommal, százszor is a lelkére kötötte, nagyon vigyázzon a ruhadarabra.

- Régi családi örökség, már meg sem tudnám mondani, kié volt. Én apámtól kaptam, ő az ő apjától, és így tovább, generációkon át – szónokolt a szemüveges fiú, mély átéléssel. – Nagyon fájlalnám, ha valami baja esne, vagy eltűnne... Szeretném, hogyha egy napon majd én is továbbíthatnám a fiamnak – vetett ekkor egy kósza pillantást a nem messze tőlük ácsorgó Lilyre.

- Vagy a lányodnak! – szúrta közbe, egy picit élesen, Keiko.

Azután, hirtelen ötlettől vezérelve, azt mondta:

- Jut eszembe, még valami... A térképet is oda tudnátok adni egy kis időre?

E kettővel felszerelkezve, játszi könnyedséggel követhette a mardekáros fiút, ám sokáig úgy tűnt, semmivel sem jut ezzel előbbre.

Végül alig pár héttel a RAVASZ vizsgák kezdete előtt hullott az ölébe a megoldás: olyan egyszerű és profán módon, hogy legszívesebben könnyesre röhögte volna magát rajta ott helyben, rögtön.

Az történt ugyanis, hogy egy este – nem sokkal takarodó előtt -, a két jó barát, Nott és Mulciber, szokásuk szerint ismét a folyosót járták, és halkan beszélgettek, eleinte nem túl izgalmas dolgokról.

Azután Mulciber váratlanul azt vetette fel:

- Már nem sok idő maradt... Mit gondolsz, meg tudod szerezni idejében?

Keiko erre izgatottan hegyezni kezdte a fülét.

- Nem probléma, megoldom – vágta rá Nott, hallatlan magabiztossággal. – Az a vén McGalagony sosem jön majd rá; mire felfedezné, már vissza is kerül a helyére.

- Nagyon remélem... Muszáj, hogy átmenjek a RAVASZ-on, különben anyámék megnyúznak. És ha nem sikerül elcsenned a megoldásokat tartalmazó lapot, akkor...

- Hallgass, hülye! – szisszent fel erre Nott, gyors pillantást vetve maguk körül.

Nagy megkönnyebbülésére úgy találta, nem jár a közelben egy teremtett lélek sem.

Vagyis inkább senki olyan, aki puszta szemmel látható lett volna.

- Te csak ne izgulj semmiért, kézben tartom a dolgokat – zárta le a témát aztán könnyedén, mielőtt rátért volna valami más beszédtémára, ám Keiko ezt már meg sem várta.

Nemes egyszerűséggel sarkon fordult, és elsietett.

Csak amikor már biztonságos távolságra ért, eresztett el egy harsány kacagást, ami – miután még mindig viselte a láthatatlanná tévő köpenyt -, valószínűleg a frászt hozta volna arra, aki balsorsára épp a környéken járt, ám ezúttal nem ügyelt az ilyesfajta részletekre.