Egyszer, régen... (Harry Potter ff.)

I/32.

Nem sokkal később Sirius meglehetősen elégedett képpel vonult be a Griffendél klubhelyiségébe; barátai, akik már hamarabb megérkeztek, ha nem is olyan harsányan és izgatottan, mint a mardekáros lánycsapat, azért kikérdezték őt arra vonatkozóan, mégis, hogy és mint zajlott le a randevú.

- Minden a legnagyobb rendben! – jelentette ki Sirius; mostanság ezt gyakran hangoztatta. – Volt egy remek délutánunk, és jól éreztük magunkat együtt, ahogy általában. Ennyi. Tudtam én, hogy ez egy működőképes kapcsolat lesz!

Amikor ezután nem szólt semmit, a másik három fiú lopva egymásra pislantott.

- Ennyi volt? – kockáztatta meg a kérdést James.

- Aha.

- Meg se csókoltad? – kérdezett rá aztán kereken, amikor a másik, fekete loboncú nem fűzött bővebb magyarázatot ehhez.

- Ja, nem! – értette el a Black fiú. – Még nem állt rá készen, és azt kérte, várjunk vele. Szóval várok.

- És most akkor jártok? – faggatózott tovább Potter. – Úgy értem, ténylegesen jártok?

- Fogalmam sincs. Erről így nem beszéltünk.

- Akkor mégis mitől volt olyan remek ez a délután? – forgatta a szemét James, aki immár nehezen tudta követni az események alakulását.

- Mert vele lehetettem, hivatalosan is egy randin, és egyébként is: vele mindig jó együtt lenni. Miért, ez nem elég? – rántotta meg a vállát Sirius.

Remus ekkor már somolyogva sütötte le a szemét, Peter semmit sem értett, James meg halk horkantással felnevetett.

- Hát, öreg haverom, Tapi, te aztán tényleg nagyon odáig lehetsz ezért a lányért! Nagy nehezen elviszed egy randira, ahol nem történik semmi érdemleges, és még csak megcsókolni sem hagyja magát, emellett abban sem egyeztetek meg továbbra sem, egy pár vagytok, vagy mégsem! Megéri ez neked? – tette hozzá; persze, ez utóbbit már csak ugratásból kérdezte meg.

Mind, Sirius összes barátja, tisztába került már azzal, a haverjuknak mennyire sokat jelent Keiko: mondania sem kellett, látták ezt rajta egy jó ideje.

Ezek után, hogy ne érte volna meg neki várni rá?

Felesleges is lett volna ezek után feleletet adnia, a választ maguktól is kitalálhatták.

- Teljesen! – vágta rá kapásból, mire a másik három somolyogva összepislantott. – Neked is megérné, ha Evans egyáltalán megenyhülne annyira, hogy elmenjen veled egyetlen nyamvadt kis randevúra...

Mintha csak a Sors keze kavart volna be, hirtelen megjelent mellettük az emlegetett szamár: Lily.

- Sirius, egy percre beszélhetnénk? – vágott bele, egyenest a lényegre térve; még a köszönéssel sem fárasztotta magát.

- Helló, Evans! – intett feléje felvillanyozódva James, ám a vörös hajú lány csupán egy megvető pillantással illette, mielőtt ismét annak haverjához fordult volna.

- Persze – vont vállat a Black fiú, mielőtt elvonultak volna Lilyvel a helyiség egy nyugodtabb sarka felé. James leplezetlen csalódással dőlt ismét hátra a székében.

- Miről lenne szó? – vágott egyenest a közepébe Sirius, miután Lilyvel helyet foglaltak a beszélgetéshez.

- Keikóról van szó – Lily sem kívánta húzni az időt. – Figyelj, ez a ti dolgotok, nem akarok beleokvetetlenkedni... De ha megbántod, akkor velem gyűlik meg a bajod, ezt vésd jól az eszedbe! – jelentette ki felszegett állal; ez a gesztus, bár szándékától eltérően, meglehetősen aranyosra sikeredett, valahol mégiscsak ott bujkált benne a leplezetlen fenyegetés is.