Egyszer, régen... (Harry Potter ff.)

I/4.

Perselus dühödt tigris módjára rontott be a klubhelyiségükbe, majd az asztalánál egymagában ücsörgő és tanuló Keiko mellé vetette le magát.

- Leülök ide! – közölte vele, mire a kislány felvonta a szemöldökét.

- Ahogy tetszik. – Már meg is tetted.

Ettől kezdve egyikük sem szólt a másikhoz, egy jó darabig; Keiko továbbra is a leckéjével foglalkozott, és úgy tűnt, Piton is hasonlóképp tesz, ám a lánynak egy bizonyos idő eltelte után feltűnt, hogy a fiú egyre dühösebben rágcsálja a tolla hegyét.

Igyekezett eleinte tudomást sem venni róla, és a saját dolgával foglalkozni, ám pár perccel később arra jutott, ez meglehetősen nehéz, sőt lehetetlen feladat: a sercegő hang módfelett idegesítővé vált.

- Lenyalsz róla valami koszt! – szólt rá; Piton erre nem is reagált már semmit sem - látszott rajta, hogy még mindig nagyon dühös.

Keiko ekkor felsóhajtott, és hátradőlt a székében; nem kérdezte meg, miről van szó, mert tudta, úgyse kapna rá választ.

Ha Perselus valamit el akar árulni, akkor elmondja magától, majd ha jónak látja – mindenfajta faggatás addig teljesen felesleges.

Végül a fekete hajú idegesen ledobta a pennáját és kifakadt:

- Mi van azzal a Potterrel? – Keikónak erre még inkább felszaladt a szemöldöke.

- Mi lenne? Semmi – vont vállat. – Miért, már megint egymásnak estetek? – sóhajtott fel.

Négy hónap telt el, ezalatt James és Sirius, mialatt a tanárok szemében hamar bebizonyították, hogy ők az igazi balhés páros, háztársaik, majd az egész iskola számára is népszerű diákokká váltak – Remus meg amolyan harmadik kerékként funkcionált, mióta a két srác a szárnyai alá vette őt. Pitonnal ellenben, főleg az előbb említett James, gyakran összeakasztotta a bajszát.

- Mi olyan különleges benne? – füstölgött a sötét hajú. – Az egész iskola az ő papucsát nyalja tisztára – az övét és Blackét. Még te is folyton velük lógsz! Mi van bennük, ami...

Itt elhallgatott, de így is ki lehetett következtetni, mi lett volna a mondat második fele:

Mi van bennük, ami bennem nincs? Ők mitől jobbak?

Keiko első gondolata kapásból az volt:

- Az, hogy ők tudnak kedvesek is lenni, és mosnak hajat!

Szerencsére több esze volt annál, semmint hogy ezt kimondja.

- Alapvetően rendes fiúk – vont vállat, mire Piton elképedve hápogott.

- Rendesek? Rendesek?! Ezek?! Felfuvalkodott hólyagok, pöffeszkedő barmok! Annyira el vannak szállva maguktól, mint akiknek seprű sem kell a repüléshez, ráadásul állandóan kavarnak valami zűrt, mindennek a tetejébe pedig csak közepes képességű senkik! Semmi különleges nincs bennük, csak bajt keverni tudnak! – háborgott tovább.

A szőke kislány ennek már nem mert ellentmondani, pedig magában arra gondolt: ugyan volt némi igazság is a másik szavaiban, de alaposan el is túlozta a dolgot.

Hogy James és Sirius gyakran tett rossz fát a tűzre, alapvető tény volt, de hogy közepes képességűek lennének... Azt még a legszigorúbb tanár is kénytelen volt elismerni, miszerint mindkét fiú kivételesen tehetséges és értelmes – ha picivel több energiát fektettek volna a jobb magaviseletre, senkinek egy rossz szava sem lehetett volna rájuk.