Keiko, miután Lily nyomában belépett a fogadóba, rögvest levetette a fejéről a köpenye csuklyáját - egyébként is enyhén hullámos haja immáron szabadon, csigákba göndörítve hullott alá.
- Jó estét! - köszöntek oda a fogadósnak, aki, miután rájuk ismert, biccentett egyet, majd az emelet felé intett.
- Már várják magukat! - tette hozzá, kissé cinkos vigyorral, mire a szőke hajú lány egy picit megforgatta a szemét, de a mosolyát ő sem bírta elfojtani.
Még korábban határozottan megegyeztek abban Siriusszal, hogy nem akarnak nagy esküvőt: részben azért is, mert Jamesszek nem sokkal előttük mondták ki egymásnak a boldogító igent, és nem akarták elterelni a figyelmet, másrészt pedig, egyébként sem vágytak nagy lagzira.
Keiko a maga részéről úgy vélte, már csak azért is felesleges, mert, a barátaikat leszámítva, nem igen tudtak volna senkit meghívni, a családjukból. Lilyéknek ellenben megadatott a jó szerencse, hogy a lelkes szülőkkel, és - a lány részéről -, valamivel kevésbé lelkes nővér jelenlétében fogadhattak egymásnak örök hűséget. Mindent összevetve, szép menyegző volt, csupán az szorította el kissé Keiko szívét, ahogy látta, a vörös hajú lány szülei, akik már mindketten régóta betegeskedtek, mennyire legyengültek, rövid idő leforgása alatt is, és bizony James anyja és apja (akik már eleve viszonylag idősebb korban jártak, amikor a fiuk megszületett), se voltak már fiatalok... Viszont, mindannyiuk arca ragyogott az örömtől, a gyermekeik boldogsága láttán, így, végeredmény, legalább azt elmondhatták, volt egy csodás napjuk, ahol mindannyian együtt lehettek.
Ahogy Keikónak ezt követően, a lépcsőn felfelé sietve, egy percre eszébe ötlött a saját családja (akiknek csupán egy rövid levelet küldött, közölve benne a házasságkötés tényét, és amire még szűkebbre szabott választ kapott csupán), örömébe egy cseppnyi üröm is vegyült, ám hamar lerázta ezt magáról,
Már nem számított: jelen pillanatban pedig, csak ők ketten voltak a fontosak.
Az emeleten - ahogy azt előzetesen megbeszélték -, egyenest a lépcsősorral szembeni ajtóhoz léptek. Odabent már várta őket az esketést levezénylő, minisztériumi mágus, a vőlegény tanúja, James - és persze, a jövendőbeli férj.
Sirius, mihelyt megpillantotta a lányt, fülig szaladt a szája - hogy aztán, rá alig egy percre, az álla a földet söpörje, amint Keiko ledobta magáról a hosszú köpenyt, feltárva az alatta viselt ruhát.
Az, hogy egy másik kultúrában cseperedett fel, sok mindenben nyomott hagyott, a szemléletét és szokásait illetően. Így aztán, teljes természetességgel arra az elhatározásra jutott, nem fehér öltözéket választ a nagy napra.
Hanem pirosat - igaz, ott egész pontosan az volt a szokás, hogy az eskükötést követően öltöttek a menyasszonyok hasonló színű öltözetet, de arra jutott: kicsire nem kell adni.
Korábban egyébként ritkán viselt ilyen színű ruhát, és Sirius komolyan elgondolkozott most azon, mégis, miért nem: káprázatosan gyönyörű volt benne.
Na, nem mintha másban ne lett volna az...
- Megkockáztatom, hogy tetszik! - jegyezte meg az arckifejezését látva Keiko, csintalan mosollyal. - A szádat azért csukd be!
A fiatal férfi engedelmeskedett, mialatt, majdhogynem félszegen, biccentett egyet.
Csakis a szőke lány bírt rá akkora hatással rá, hogy még a lélegzete is elakadt tőle, és, kivételesen, hirtelen megszólalni sem volt képes.
- Szavakkal ki nem tudom fejezni, mennyire gyönyörű vagy! - bökte ki végül nagy nehezen, mire a lány szája még feljebb kunkorodott - a piros egy árnyalata az arcán is felbukkant.
- Nem baj, Tapmancs, lesz rá még egy életed! - veregette meg a vállát barátian James, mire a másik, halk nevetéssel, eltolta őt magától.
- Nos, akkor kezdhetjük? - szólt bele ezúttal az eskető mágus, mire, a fiatal pár egymásra nézett, és szinte egyszerre nyúltak ki egymás felé, majd ragadták meg a másik kezét.
Talán még soha, semmiben sem voltak biztosabbak, egész addigi életük során.
Alig pár perccel később pedig már férj és feleség voltak.
....
- Nézd már, pirkad! - intett a fejével Keiko az ablak felé. Sirius, éppen, hogy csak, a szeme sarkából, odapislantott, mormogott valamit, majd ismét lehunyta a pilláit.
- Hm.
A szőke lány felsóhajtott.
- Ma sem engedsz majd felkelni?
- Hm.
- Hát jó - vont vállat picit a lány, ismét belefúrva magát a férfi karjai közé - az nem tiltakozott ez ellen. - Egyébként is élvezd ki: a mézesheteknek hamarosan vége, vár a munka...
Sirius ekkor már ténylegesen felnézett.
- Biztosan ezt akarod? - kérdezte feszült hangon.
A lány felsóhajtott.
- Ez már megbeszéltük, Sirius - felelte kedvetlenül. - Valamit mindenképp kezdeni akartam magammal, és ez tűnik jelenleg a legjobb megoldásnak. Tudod, jobb, ha minél több ember a tűz közelében helyezkedik el.
Miután végzett a Roxforttal, nem is tűnt kétségesnek, hogy valamilyen állás után szeretne nézni: mivel korábbi, gyerekkori álma a varázslatos lények felkutatásáról már rég feledésbe merült (noha az állatokat továbbra is nagyon szerette), jobb híján minél több tárgyat letett annak idején, csak hogy legyen választási lehetősége.
Aztán egy nap rábukkant egy, a Mágiaügyi Minisztériumban felkínált pozícióra: a Mágusok Nemzetközi Szövetségének Brit Tagozatának elnöke keresett maga mellé asszisztenst, és, mivel Keiko a feltételül felsorolt követelmények mindegyikének megfelelt, habozás nélkül beadta jelentkezését az állásra.
Minden további nélkül fel is vették. Tulajdonképp még érdekelte is a munka, noha tisztában volt vele, a legfőbb vonzerő abban rejlik, miszerint (ahogy említette is), a mindinkább tűzfészekké váló Minisztérium falai közé szeretett volna bejutni, valamint nem tűnt egy rossz eshetőségnek az sem, hogy ezáltal összeköttetésbe kerülhet majd más nemzetek varázstudóival. Megumi, japán barátnője, hasonlóképp járt el, bár nála ezzel egy régi álom is megvalósult: ahogy pedig angliai ismerősei révén értesült az aggasztó hírekről, radikálisabb lépésekre is késznek érezte magát, ha ezzel bármit is segíthetett rajtuk.
A döntését barátai zöme támogatta, egyedül Sirius tűnt gondterheltnek.
- Ki mondta még egyszer, hogy mit ér az élet kockázat nélkül? - vetette a szemére Keiko kihívóan, ám a másik erre csupán halk mormogással reagált. Nem kívánt belemenni abba, hogy ez szerinte már messze nem kockázat, hanem olyan, mint egyenesen rámarkolni az izzó parázsra: Keiko ugyanis valahol kémkedni ment. És, mivel a Minisztérium első sorban tagadni próbált az emberek előtt, és elmaszatolni a veszély legapróbb jelét is, a lány nagyon megüthette a bokáját, ha valahogy kisül, milyen célok hajtják is tulajdonképpen, és ki mellett áll valójában.
Keiko, érzékelve a másikból áradó feszültséget, félig ülő helyzetbe tornázta magát, és, a szemébe nézve, azt mondta:
- Minden rendben lesz! Kézben tartom magam a dolgokat! - jelentette ki határozottan, mialatt nyomott egy puszit a férje szájára.
Sirius halványan elmosolyodott, mielőtt ismét szorosabban magához vonta volna a lányt.
Nem akart tovább kifogásokkal előállni: már csak azért sem, mert tudta, jelenleg már sehol sem igazán biztonságos. Annyit tehettek, hogy megtették, ami módjukban állt, és remélték: a megálmodott új világ annyira nincs messze, mint amennyire jelen pillanatban érezték.
أنت تقرأ
Egyszer, régen... (Harry Potter ff.)
أدب الهواةEgyszer, régen, Harry, Ron és Hermione előtt, voltak a Tekergők, volt Piton és volt Lily. Egyszer, régen, mielőtt kitört volna a háború, egy ideig békesség honolt. Ám a távolból már sötét fellegek közelednek... Keiko Morningstar, ahogy elkezdi tanul...
