I/21.

626 41 20
                                    


Két hónap szelelt el mellettük: egy este, épp a klubhelyiségükben heverésztek - Remus leckét írt, Peter mellette igyekezett lemásolni -, mialatt James és Sirius a jelenlétükkel biztosították őket támogatásukról.

James például azzal, hogy egy cikkesszel játszott, amit még korábban fújt meg a kviddics raktárból, míg Sirius jobb híján némán heverészett mellette, és fenségesen unatkozott – eme állapotát néha azzal is ki kívánta fejezni, ahogy pár percenként felsóhajtott egyet-egyet.

Remus egy bizonyos idő letelte után már nem bírta tovább türelemmel.

- Ha ennyire unatkozol, nem gondolod, ideje lenne lekötni magad valamivel? – kérdezte kissé ingerülten; ő maga a tanulásra, avagy a lecke elkészítésére célzott ezzel.

Sirius azonban valami egészen másra asszociált ebből.

- Remus, drága barátom, igazat szólsz! Beszélgessünk! – vetette fel lelkesen.

Lupin fáradt arccal fordult a barátja felé, ám amikor meglátta, ahogy amaz olyan izgatott arccal, boldog vigyorral mered felé, mint valami felajzott kiskutya – épp, hogy csak nem csóválta a farkát -, lenyelte, amit eredetileg mondani akart. Vállat vont, és, arra gondolva, hogy már amúgy is nemsokára végzett volna, félretette a könyvét és füzeteit. Peter – akinek nem sikerült még mindent lelesnie -, erre egy percre riadt arcot vágott, de végül ő is hasonlóképp cselekedett.

- Miről akarsz beszélgetni? – tette fel a kérdést aztán engedékenyen, mialatt Pettigrew-val karöltve ők is áttelepedtek az asztaltól, a kandallónál álló székek egyikébe, James mellé.

- Ti szereztetek már párt a bálra? – kotyogott közbe ekkor James, mialatt – előbb kis előnyt adva a szerkezetnek -, ismét a markába zárta volna a cikkeszt.

Arra számított, hogy majd erre a másik két, náluk jóval félénkebb fiú zavarba jön, esetleg Remus ingerülten elhessegeti a témát. Nem először vetődött fel ez közöttük; bár még csak október végén jártak, sok lány már most lecsapott, mielőtt más elhalászhatta volna előlük a kiszemelt partnert. Őt és Siriust is nem egy ajánlat érte, de egyelőre nem mondtak igent senkinek.

Mások invitálására vártak ugyanis.

Annál nagyobb volt a meglepetése, mikor erre a kérdésre mind Remus, mind Peter biccentett egyet.

- Ne már! Van partneretek?! – kapta fel a fejét Sirius is.

- Igen – jelentette ki egyszerűen Remus.

- Kicsoda? – vigyorodott el James, a szemöldökét húzgálva közben; a barna hajú fiú erre előbb megforgatta a szemét, de azért válaszolt:

- Mary Macdonald. Tegnap délután jött oda hozzám, a legendás lények gondozása óra után, tudjátok, amikor kiszakadt a táskám, és emiatt egy kicsit lemaradtam tőletek. Akkor odalépett hozzám, és bár zavarban volt, megkérdezte, lennék-e a partnere, én meg azt mondtam, persze. Ennyi volt.

- Neked tetszik Mary? – firtatta utána a Black fiú; Remus állkapcsa előbb kissé megfeszült, mielőtt annyit mondott volna:

- Nagyon kedves lány.

- Na, de tetszik?

- Ez nem erről szól, Sirius. Én nem keresek úgy partnert – jelentette ki olyan hangon a barna hajú, ami egyben hivatott jelezni, ezt itt és most fejezzék be.

A másik két jómadár ezt el is értette, és nem feszegették tovább a kérdést.

- És te kivel mész? – fordultak helyette Peterhez, aki, bár láthatóan zavarba jött, valahol kis büszkeség is vegyült a hangjába, mialatt megadta a feleletet:

Egyszer, régen... (Harry Potter ff.)Onde histórias criam vida. Descubra agora