Egyszer, régen... (Harry Potter ff.)

I/33.

Ahogy másnap éjszaka összegyűlt a három jó madár a kastély előcsarnokában, a láthatatlanná tevő köpeny rejtekében, James elővette a térképet, még egyszer ellenőrizve ezzel, tiszta-e a terep, a környéken és az épületen túl is.

Amióta az a sajnálatos incidens megesett velük és Keikóval, semmit sem bíztak ugyanis a véletlenre.

Egészen addig a napig, minden rendben is haladt, minden egyes holdtöltén, ám azon az éjjelen váratlanul ráncba szaladt James homloka.

- Mi a szent szalamandrát művel Pipogyusz odakint?

Pipogyusz...

Sirius szinte érezni vélte, amint minden csepp vér kifut az arcából.

- Ráadásul a fúriafűz felé tart éppen... Ennek a maradék esze is elpárolgott, a zsíros kis üstöke alól? – morgolódott tovább a Potter fiú, egyre növekvő értetlenkedéssel és idegességgel.

- Nem... Nem hittem, hogy tényleg megteszi! – bökte ki hirtelen Sirius, mire két barátja értetlen pillantást vetett rá.

- Mit motyogsz? Mit nem hittél? – meresztette rá a szemét fekete hajú cimborája; az elméje legmélyén sötét gyanú bukkant elő.

- Nem akartam! – fakadt ki aztán a másik griffendéles. – De állandóan a nyomomban járt, sértegetett titeket... Felidegesített. Arra ment ki az egész, hogy megtudja, merre járunk esténként, és mit csinálunk. Aztán annyira feldühített, hogy én...

- Te mit? – James hangja hirtelen ijesztően nyugodt színezetet öltött.

- Azt mondtam neki, menjen oda a fúriafűzhöz, üssön rá az egyik görcsre és másszon be a lyukon: odabent meglátja, mivel töltjük az időnket... De komolyan, nem hittem, hogy tényleg megteszi, pláne most! – kezdett el a végén ismét szabadkozni a Black fiú.

A barátja jó fél percig pislogás nélkül meredt rá.

Aztán csak annyit szólt:

- Mekkora egy Merlin verte vadbarom vagy te! – Azzal, szót se vesztegetve, kimászott a köpeny alól, és minden további nélkül kirohant a kastély bejáratán.

- James! - Sirius már épp készült hasonlóképp cselekedve, a barátja után nyargalni, ám Peter még idejében visszatartotta, valamint egy csendesebb sarokba is sikerült benavigálnia kettejüket.

Ebben a pillanatban ugyanis megjelent Frics, Mrs. Norrisszal az oldalán: épp ezt a percet választotta arra, hogy errefelé tartson éjszakai razziát.

A két griffendéles fiú nem tehetett semmit: kénytelenek voltak, a lélegzetüket is visszafojtva, kivárni, amíg a gondnok és sátáni macskája odébb nem állnak.

Sirius, ha nagyon őszinte akart volna lenni, azt mondja: talán egész addig élete során, akkor, azalatt a néhány perc alatt félt a legjobban.

...

James mindeközben rohant, olyan sebesen, mint még soha azelőtt; tudta, most minden egyes másodperc sokat számít.

Ha nem érek oda idejében, akkor... Akkor talán...

Bele sem mert gondolni.

Nem mintha Pitont szánta volna – tisztában volt azzal, hogy adott esetben a mardekáros a kisujját sem mozdítaná érte, simán hagyná elpatkolni. De mellette az egyik legjobb barátjáról sorsa forgott kockán: az egész hátralevő élete tönkremehet, ha most nem avatkozik közbe idejében.

Ahogy feltűnt előtte a fúriafűz, melynek ágai immár békésen lemerevedtek, még épp elcsípte, amint a sötét ruhás mardekáros, mint mozgó árnyék, eltűnik az odúban.