Megsebezve /BEFEJEZETT/✔️

Megmentve

A gyűlölet és az előítélet ostobává teszi az embereket"

Állítom ilyen hideg még sosem volt Forksban márciusban. Mikor kimegyek az ajtón megcsap a csípős téli levegő, mindjárt oda fagyok, így elindulok a kocsim felé, aminek hűlt helye. Na már most két opció van: vagy ellopták, amely egy lehetetlen küldetés, a biztonsági berendezése olyan, mint a Pentagoné, másik opció, hogy Charlie elvitte. Ez valószínűbb.
Vissza akarok menni a házba, amikor apám begördül a kocsimmal.

– Meggondoltad magad és úgy gondoltad ez a megfelelő kocsi bűnözőket üldözni? – kérdezem Charliet, miközben a kezemet melengetem.

– Túl értékes, ahhoz, hogy ezt használjam autósüldözésekre. – vigyorog rám apu – Tettem rá láncokat, az út az este lefagyott, teljes káosz van a városban.

– Köszi, apu! – hálálkodom neki.

Megindulok az autóm felé, de nem figyelek oda, így egy megfagyott pocsolyába lépek.

Seggre esek. Apu nem bír állva maradni annyira röhög rajtam, de oda jön és felsegít.

– Vigyázz, befagyott pocsolya! – mondja, közben kitöröl egy könnycseppet a szeméből.

– Nem mondod? – nevetek vele én is.

– Vigyázz az úton!

– Te is, viszlát vacsoránál!

Ma jöttek a Cullenék suliba. Három napja semmit nem hallottam felőlük. Nehéz vadászat lehetett...
Látom a fekete terepjárójukat.
Kint állnak a kocsi előtt és beszélgetnek. Én a kocsimban ülök. Megvárom még a testem felkészül arra, hogy kiszálljon a kocsiból.
Ez a pillanat most érkezett el.
Kiszállok, de nem nézek Cullenékre.

– Hali, Jess!

Jasper.
Miért.
Nem.
Szállnak.
Le.
Rólam?
Nem fordulok oda, de a kezemmel intek feléjük.
Ebben a pillanatban Helen is befut a parkolóba. Fehér szőrme kabátjában úgy néz ki, mint egy hógolyó. Na nem mintha az én kabátom ennél jobb lenne, szövetkabát van rajtam, amiben hasonlóan festek, mint Sherlock. Emellett egy fekete nadrág, kötött pulcsi és egy magassarkú. Helennel úgy tűnik a kabáton kívül összeöltöztünk.

– Szép jó reggelt, hógolyó – gúnyolódok rajta.

– Jobbat, vérszívó – vág vissza.

Természetesen az első órám biológia.
Találkozhatok megint a spanyolnáthással.
Amikor beérek a terembe már ott ül.
Hangosan kifújom a levegőt és leülök mellé, nem húzódik el, mint múltkor. Nem nézek rá, nincs kedvem most idegesíteni őt, van ennél fontosabb dolgom is például, hogy kitaláljam, mit kezdek Victoriáékkal vagy a bandával.

– Szia! – köszön.

A szemem majd kiesik a helyéről, úgy kitágul. Három nappal ezelőtt még meg akart enni és mocskos kis dolgokat fantáziált rólam, most meg elkezdi, hogy "szia".
Ránézek, de a szó bennem marad.
Ilyen a világon nincsen.
Charlie-nak most már biztosan igaza van.
A szemébe nézek.
Arany.
És nem vörös.
Arany.
Arany.
Arany.

– Úristen! – nyögöm ki.

Edward ezt úgy érzékeli, mintha mély benyomást tett volna rám. Ami igaz is, de nem a külsejével.

– Edward vagyok – mosolyog.

Akkor is flegma maradok, ha vegetáriánus, ha nem...

– Tudok róla – forgatom a szemem.