Megsebezve /BEFEJEZETT/✔️

Apa-fia beszélgetés

„A döntés, hogy elszakadunk attól, akit szeretünk, fájdalmas. Ennél csak egy valami rosszabb: amikor az, akiben megbíztunk, helyettünk dönt."

(Jasper szemszöge)

Hogy tehettem ilyet? Megtámadtam azt az embert, akit szeretek. Miattam szakított Carlisle-al, mert elmentem hozzá és lefeküdtem vele. Nagyon undorítóan viselkedek, hisz ő még nem tudja, hogy ez az egész köztünk micsoda, viszont én már az első találkozásunkkor rájöttem, hogy több lesz köztünk barátságnál.
Miután megtámadtam, Edward visszahozott a szobámba, hogy egy kicsit lenyugodjak, ami sikerült is, így a dühöt a félelem vette át rajtam. Majdnem megöltem Jesst...Az ablaknál állok, amikor megérzem, hogy itt van.
Nem akarok közel menni hozzá, mert megint megfogom támadni. Próbálom őt minél távolabb tartani magamtól, de nem megy, idejön hozzám és úgy fog meg, mint, ahogy én szoktam őt. Amikor leültet az ágyra azonnal az ölembe húzom és puszilgatni kezdem a nyakát. Imádom az illatát és itt most nem a vérére célzok. Soha többet nem akarom őt gyűlölni, soha nem fogom rávenni magamat, hogy gyűlöljem, még akkor sem, ha tényleg valami olyat tesz.
Majdnem megöltem őt és azt mondja, hogy semmi baj...megkérdeztem tőle, hogy hogyan tudta megállítani az őrjöngésemet, mert ezt Alice sem tudta volna megállítani, de nem tudta megmondani, azt mondta, hogy csak egy ötlet volt...de nem ötlet volt...hanem egy képesség.
Az ajkaira szorítom a számat és csókolni kezdem, olyan édes a csókja, hogy legszívesebben felfalnám őt, annyira jó vele minden, de még mindig apámat szereti. Belenyúl a nadrágomba és egy kisebb nyögés hagyja el a számat, azt akarom, hogy pillanatokon belül az ágyba kössünk ki, de Jess megint ellenáll.

– Jasper, állj! – mondja, majd a kiskezét kiveszi a nadrágomból.

Bocsánatot kérek mindenért: a szavakért, amiket kimondtam és a támadásért is.
Miért mondtam ki azt a mondatot a kávézóban?
Teljesen összetörtem vele és azt hiszi, hogy igaz, amit mondtam, mondhatom neki, hogy felejtse el azt a mondatot, de nem fogja. Örökre benne fog maradni, pedig, ha tudná, hogy több, mint száz év elteltével ő a legjobb dolog, ami velünk, Cullenékkel történt...
A következő pillanatban, viszont nem akarok hinni a fülemnek.
Kimondta, hogy szeret.
Tudom, hogy az apámat is szereti, de akkor is.
A szájából hallani, hogy szeret az egy felemelő érzés.
De valahogy mégsem örülök ennek annyira...
Carlisle az igaz szerelme én pedig tönkretettem őket. Tönkretettem azt az embert, aki befogadott és tönkretettem azt az embert, akibe szerelmes vagyok.
Alice-t is szeretem mindennél jobban, de Jesst is.Alice-t legalább nem törtem össze.
Tönkretettem egy nagyszerű kapcsolatot...Emlékszem arra a napra, amikor Carlisle hazajött azon a napon, amikor Jesst majdnem kilapította egy furgon. Valahogy más ember lett, egy olyan emberré vált, amiről nem is tudtam, hogy lakozik benne.
Carlisle beleszeretett Jessbe, persze ezt nem mondta el nekünk, hisz akkor még azt feltételezte, hogy Jess ember, ráadásul Rosalie miatt a kórházban úgy tűnt, hogy sosem találkoznak már, de aztán alakult a kapcsolatuk, nem is ez a megfelelő szó rá, hisz a kezdetektől látszott rajtuk, hogy teljesen odavannak egymásért, és amikor újra találkoztak Carlisle elmondta Jessnek, hogy megakarja őt ismerni, nem érdekelte apámat, hogy Jess ember lehet, viszont, amikor kiderült nálunk, hogy Jess vámpír onnantól szabad volt előttük az út egy boldog élethez, de én belerondítottam, mert nem bírtam nézni, hogy együtt vannak, boldog voltam, hogy boldogok, de én akartam Carlisle helyébe lenni, ha őszinte akarok lenni, akkor minden vágyam az volt, hogy én fektessem meg elsőnek, hisz már kezdetek óta beleszerettem.
Elkúrtam a kapcsolatukat, mivel ahogy Helen fogalmazott egy kanos gyerekként viselkedtem, nem kellett volna odamennem. Amikor lebuktunk és lementünk a lépcsőn és megpillantottam az apám csalódott arcát, azt hittem ott süllyedek el szégyenembe. Azt mondtam Jessie-nek, amikor a támadás veszélye miatt vele aludtam, hogy nem csórnám be apám csaját, de ez egy hazugság volt, akkor még tényleg ezt hajtogattam magamba, de mélyen legbelül tudtam, hogy egyszer megfog történni és amikor Jess a kezemet fogva haldoklott eldöntöttem, hogyha túléli megteszem az elsőlépést, kerül, amibe kerül.
Fájt végig nézni, ahogy Carlisle és Jess egymás szemébe néznek és nem tudnak egymásnak mit mondani, legszívesebben elordítottam volna magamat, hogy nem Jess hibája én jöttem ide, de sokat nem ért volna, hisz Jess is akarta...ha tudná, miért...nem bírtam Charlie házában maradni, így inkább ott hagytam Jesst. Cserben hagytam őt egy olyan káosz közepén, amit gyakorlatilag én okoztam.
És ahogy itt ül az ölembe rájövök valamire: megkell mentenem a kapcsolatát apámmal. Nem tehetem meg sem Jessel, sem pedig az apámmal azt, hogy szétszakítom őket, ahhoz túlságosan szeretem őket.
Hamarosan elbúcsúzik tőlem és egy puszit nyom az orromra, ami nagyon tetszik.
Muszáj kimondanom AZT, a szót, mert nem bírja már a szívem.