Megsebezve /BEFEJEZETT/✔️

Barátból ellenség

„Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben."
Stephen King

Pár évvel korábban:

A kikötőben eszméletlen hideg van az év ezen szakaszán, még én is fázok pedig én bírom a hideget, ha nem ismerném fel ez a helyet biztosan azt hinném, hogy Forksban vagyunk, de ez Washington DC, és éppen fegyvercsempészeket próbálunk lekapcsolni három társammal együtt. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű feladat, de megpróbáljuk megugrani, hisz mi vagyunk a „washingtoni bosszúállók".
Helen fejét lényegében eltakarja a sapkája, amit a fejébe húzott. Ryan egy pólóban álldogál nem messze tőlünk...hiába...vérfarkas, ha tehetné nem is lenne rajta semmi, szereti mutogatni az izmos felsőtestét...Riley mellettem áll és a fogai másodpercenként kétszer koccannak össze, nagyon fázik. Arca tűzpiros és ezzel az arcával úgy néz ki, mint egy kisgyerek, aki most ért haza a játszótérről, amúgy is olyan baba arca van, a haja barna a szeme pedig zöld, abban a zöld szemben pedig minden ott van, amit az élete során átélt: szeretet, gyűlölet, családon belüli erőszak. Riley a gyerekkori traumák ellenére is a legboldogabb ember a Földön, annyira jó látni, hogy ilyen életvidám.

– Már itt kéne lenniük – mondja Riley, így ki zökkent a gondolataimból.

A kikötő, ahol vagyunk szinte akkora, mint fél Forks, hajók vannak a vízen és egy csomó konténer a szárazföldön, ami arra vár, hogy elszállíthassák őket. Nekünk most azt kellene kideríteni, hogy melyikben vannak a fegyverek, mivel van itt körülbelül ezer konténer, ezért nem nyitogathatjuk ki őket egyesével, inkább megvárjuk, hogy megjöjjenek a fegyvercsempészek, utána rajtuk ütünk. De a fegyvercsempészek jó szokása, hogy mindig késnek.

– Fegyver mindenkinek megvan? – kérdezem tőlük.

Mindenki igennel felel, majd rá pár percre megjelennek az embereink.

– Akció indul, ne feledjétek, hogy a többi ügynök a közelben van, segítenek, ha kell. – mondom és elindulunk a rossz fiúk irányába.

Csendesen, de gyorsan kell haladnunk, hogy időbe elérjük őket. Heten vannak, mindegyiknél van fegyver...nem lesz egy könnyű menet...
A bekerítési taktikát választom, ami ezeknél a pasasoknál álltalában be szokott jönni.
Már nagyon közel járunk hozzájuk, amikor lövés dördül.
Megérzem a vér szagát és rádöbbenek, hogy ismerős ennek a vérnek a szaga.
Úristen.
Riley.
Rileyt meglőtték.
Mielőtt ezeket átgondolnám Riley térdre rogy és előre bukik. Nem mozdul.
Azonnal értesítem a többi ügynökeimet a fülesemen keresztül, így nyomban ott teremnek, van velük egy helikopter is, így könnyebb lesz elkapni az embereket.
Amilyen gyorsan csak tudok, odafutok Rileyhoz, nem érdekel, hogy megláthatják, hogy milyen gyors vagyok, most csakis Riley a fontos...
Ryan már ott van Riley mellett és Helen is épp erre fut.

– Riley! –sikítom.

– Még lélegzik. – mondja Ryan, miután megnézte a pulzusát.

– Riley az isten szerelmére kelj fel! – mondja pánikolva Helen.

Riley nagyon sok vért vesztett, a vér ömlik a testéből, a szíve alatt találta el a golyó.
Riley nyitogatni kezdi a szemét, de teljesen pánikban van.