Megsebezve /BEFEJEZETT/✔️

Kérdések és válaszok

„Vannak kérdések, amelyeket nem teszünk fel, mert félünk a választól."

Ahogy számítottam rá apám, mihelyt beléptünk a lakásba letámadott a kérdéseivel, de mielőtt válaszolni kezdek rá megkérem, hogy nyugodjon le, mert beszélnem kell a többiekkel, utána vele fogok beszélni.
Ryan lent marad vele, hogy még véletlenül se jöjjön fel hallgatódzni.
Edward, Emmett és Helen fent vannak a szobámban, alig lépek be a szobába Helen már a nyakamba ugrik.

– Miért kell neked állandóan bajba kerüli? –kérdezi szipogva.

Ahogy látom ez a néhány hét Forksban Helenből is kihozta a hisztis picsa üzemmódot, mert neki sem az erőssége a sírás, de Forksba már vagy negyedszerre kezd bőgni.

– Nehogy elkezdj nekem itt sírni, Helen, tartogasd a könnyeid a temetésemre, bár az én fajtámat inkább elégetik. – mondom neki könnyedén, hogy megnyugodjon, de úgy látszik semmi sem tudja őt ma megnyugtatni, legalább a sírást abbahagyta, ennek ellenére a feje még mindig olyam, mint, aki szellemet látott.

– Marcus és Aro a házat fogja figyelni. Edward, Emmett, ti hazamehettek, Jasper átveszi a helyeteket... – mondom.

– Pont ő? – néz haragosan Helen rá.

– Mi bajod van velem? – néz vissza ugyanúgy Jasper.

– Hogy mi? Nem is tudom például, hogy nem akarom, hogy valakit megtámadj éjszaka, talán az...Jess, szerintem jobban járnánk, ha Emmett vagy Edward marad itt. – mondja feszülten Helen.

– Szerintem meg jobban járnánk, ha a kényeskedő asszonyság menne el innen. – vág vissza Jasper.

Csak kapkodom a fejemet ide-oda, ezekbe meg mi a franc ütött?
Ránézek Edwardra és Emmettre, de ők sem értenek ebből sokkal többet, mint én.

– Jó, nyugi, most szépen mindenki lenyugszik, mert ha hangosabban fogunk beszélni apám meghallja és nem akarok neki magyarázkodni. Helen – nézek a társam felé. – Jasper itt marad és majd gondoskodni fogok róla, hogy ne támadjon meg senkit. Jasper, te meg ne szólj be a barátnőmnek! – mondom.

– Pedig én szívesen maradta volna veled...– mondja nevetve Edward.

– Hát már csak te hiányoztál a beszólásaiddal, nem elég, hogy ez is beszól – bökök az ujjammal az ideges Jasper felé. – De már te is kezded...hagyatkozz a képzelőerődre ott úgyis azt csinálsz velem, amit akarsz, ez néhány hete a suliban egész jól működött...– mondom.

Edward ledöbben és olyan arcot vág, mint aki citromba harapott.

– Te...te...te...– dadogja.

– Igen, láttam mire gondoltál múltkor. – nézek egyenesen a szemébe.

– Bocsánat! – néz rám boci szemekkel.

– Nem mondtam, hogy haragszok. – mosolyodom el.

Szinte hallom, hogy egy kő esik le a megállt szívéről.

– Mit gondoltál Jessie-ről? – érdeklődik Jasper.

– Csak megakarta dugni... – mondja Edward helyett Helen.

– Hogy mit akartál? – kérdezi Jasper dühösen.

– Jaj, Jasper ne csináld már, csak nézz Jessre, amikor megláttuk mindenkinek valami hasonló jutott eszébe, mint nekem, állítom, hogy Emmettnek és neked is. – mentegetőzik Edward.

– Igaz – mondja Emmett.

Jasper nem szól egy szót sem, csak fapofával néz.

– Helló! Ha nem vettétek volna észre, de, akiről most beszéltek itt van veletek egy szobában és nincs kedve azt hallgatni, hogy ki hogyan akarta őt magáévá tenni... És amúgysem egy tárgy vagyok, szóval gyorsan szálljatok le a témáról! – mondom zavarodottan.