Megsebezve /BEFEJEZETT/✔️

Vallomás

„Bármikor visszamehetsz a lelki társadhoz, épp ezért ő a lelki társad."

Fénysebességgel hajtok a Cullen házhoz. Az idegeim tönkrementek Jasper miatt.
A gondolataimban csak két szó cikázik: lelki társ.
Jasper a lelki társam.
Mégis, hogy gondolta, hogy nem mondja el nekem? Miért jött el hozzám?
Rettenetesen csalódtam benne.
Amilyen gyorsan hajtok nem kell sok idő, hogy a Cullen házhoz érjek. Iszonyúan remélem, hogy Jasper nyit ajtót, mert akkor legalább lekeverhetek neki egyet gyorsan.
De nem így történik, mert Edward nyit ajtót.
Végig mér, majd meglátja a szemembe a gyűlöletet.

– Hol van a nyomorult bátyád?

– Jasper fent a szobájában, a többiek nincsenek itthon.
Remek, akkor nyugiban nyúzhatom meg őt!

– Edward, menj el a házból egy kicsit, beszédem van Jasperrel és nem lesz egy szép beszélgetés. – mondom nyugodtan.

– Történt valami?

– Túl sok minden. – mondom egyszerűen.

– Ha most azt mondod, hogy Jasper miatt romlott meg a kapcsolatod apámmal megfojtom a testvéremet.
– mondja ingerülten.

– Akkor nem mondom...Menj el egy kis időre!

Miután Edward elment felcsörtetek Jasper szobájába és szinte rárontok.

– Jess? -lepődik meg.

Az ágyába fekszik nyugiban, kezében egy könyvvel, mintha mi sem történt volna ezekben a hetekben/hónapokban.

– Te hígagyú! Hogy tehetted ezt meg velem? Hogy voltál képes eljönni a házamhoz amikor nagyon jól tudtad, hogy nem bírok majd az érzéseimmel a kötelékünk miatt? Hogy tehetted meg? Tönkrement majdnem a kapcsolatom, mert te nem bírtál magaddal! Szívtelen mocsok vagy, Jasper Hale! – ordítom.

– Jess, ez nem ilyen egyszerű ez...

– NEM ILYEN EGYSZERŰ? Mikor alakult ki nálad?

– Azelőtt, hogy bekerültél a kórházba, mert a suli udvarán elájultál, azért nem jelentem meg az ebédszünetben, mert akkor volt a második rosszullétem.

– Miért jöttél el hozzám, Jasper?

– Én...ez...szóval...úgy...

– NE dadogj az istenszerelmére, hanem mondd ki! Rosszabb nem lehet a helyzeted!

– Nagyon akartam azt a dolgot. Seggfej voltam, rájöttem, nem kellett volna megtennem, de akartam...akartalak, bármi áron...

– És ez miatt zátonyra futott a kapcsolatom apáddal...Gratulálok!

Kifelé veszem az irányt, de a kedvenc fogását alkalmazza rajtam.

– Hallgass meg, kérlek! – könyörög.

– NE ÉRJ HOZZÁM! – kiabálom, majd lerázom magamról.

– Kérlek! Csak hallgass meg, utána elmehetsz!

– Gyorsba mondd!

– Már a suli első napján, amikor beléd ütköztem valahogy tudtam, éreztem, hogy te valahogy hozzám tartozol, azért néztelek olyan sokáig, mert nem tudtam rájönni, hogy mi közöd lehet hozzám, amikor belenéztél a barna szemeddel az enyémbe valahogy lefagytam és csak te voltál, ekkor még nem sejtettem semmit. Amikor el kellett mennem a vérfarkasokhoz bebizonyítani, hogy nem mi tettük azzal a farkassal azokat a szörnyűségeket valami arra késztetett, hogy menjek vissza a sulihoz és figyelmeztesselek a közeledő veszélyre, így Emmettet rángadtam el a kocsidhoz, hogy menjünk haza veled, tiszta hülyének nézett, mert éhes voltam és egy idegen ember kocsijába akarok beülni, de végül belement, azért jöttem veled haza, hogy figyelmeztesselek. Az első rosszullétem akkor történt, amikor téged majdnem elcsapott a furgon. A mosdóban jött rám és azt hittem, hogy ott lelem halálom annyira rossz volt. Ekkor jöttem rá arra, amire egyáltalán nem szabadott volna gondolnom, hisz azt hittem, hogy ember vagy: rájöttem, hogy te a társam leszel és valahogy éreztem mélyen, hogy te vámpír vagy. Amikor ezt mind realizáltam szóltam a barátnődnek, Helennek, hogy valószínűleg a társam vagy, aki ugye később szólt Ryannek. Azért szóltam neki, mert féltem, hogyha a közeledbe vagyok akkor olyat csinálok, amit te nem szeretnél. Megígérte, hogy nem mondja el neked, viszont iszonyú pipa volt rám, hogy nem én sem mondom el neked, de azt akartam, hogy te jöjjél rá, szóval lényegében ezért utál Helen. Amikor megtudtam, hogy vámpír vagy, pedig biztossá vált, hogy te a társam vagy. Most egy olyan vallomás fog következni, amiért valószínűleg meg fogsz ütni, de muszáj elmondanom: amikor a kórházban voltál nem véletlenül nyitottam rád és apámra a dolgotok kellős közepén, hanem mert féltékeny voltam. Féltékeny voltam, arra, hogy nem én lehetek az első, akivel...tudod...Így benyitottam, nagyon bocsi, Jess...