Megsebezve /BEFEJEZETT/✔️

Vendég

„Egy igaz barátságnak az a jellemzője, hogy bármi történik is, az mit sem változik. A barátság és az a készség, hogy egymáson segítsünk, az élet hátralévő részére is megmarad."

A fény kora délután felé jut el a tudatomba, így a kényelmes ágyban mocorogni kezdek, kénytelen leszek felkelni, mert a Victoriás üggyel kellene megint foglalkoznom, de az ágyban olyan kényelmesen érzem magam, hogy még erre sem tudok nagyon gondolni. Ülőhelyzetbe helyezkedek, néhány pillanatra szükségem van, hogy kitisztuljon a látásom, de utána meglátom az én vámpíromat.

– Itt maradtál! – mosolygok rá.

– Mondtam, hogy maradok. – jön ide hozzám és csókol meg.

Az Edwardtól kapott kék pulcsi körülbelül a térdemig ér, viszont valószínűleg sokat ficánkolhattam álmomban, mert teljesen felcsúszott a hasamig, még jó, hogy alsónemű van rajtam.

– Így aludtam egész végig? – mutatok a pulcsira.

– Igen, de nem bántam...– mondja, miközben visszafektet az ágyra és felém hajol.

Csókokkal ajándékozza meg az ajkaim, majd a kezei szépen lassan a hasamra vándorolnak, de itt megáll.

– Ne idegesíts! – szidom meg.

– Miért idegesítelek? – kérdezi vigyorogva.

– Csak tudják meg a kollégáid mit csinálsz egy általuk diáknak hitt ügynökkel! – húzom résnyire a szemem.

– Vállalom a kockázatot. – mondja, majd a keze lejjebb csúszik, be a bugyimba.

De pillanatokon belül kihúzza, majd felkel.

– Naaaa! – morgolódok.

Ő meg csak nevet...
Nagyon szemtelen.

– A pimasz mindenedet! – pirítok rá.

– Szeretem, ha ideges vagy, aranyos, amikor idegesen nézel. – nevet.

Hozzávágok egy párnát, majd felpattanok az ágyból. Kifele menet rányújtom a nyelvemet, ő pedig bosszúból csikizni kezd.
Elragadóan nézhetek ki egy bő pulcsiban és egy rendezetlen konttyal a fejemen... de nagyon nem érdekel, sosem érdekelt a kinézetem.
Amikor leérek a konyhába mindenki ott van Jasper kivételével.
Jasper.
Akivel lényegében tegnap megint összevesztem.
Görcsbe rándul a gyomrom, de a fejemről és a testtartásomról semmit nem lehet leolvasni.

– Jó reggelt! – köszönök a többieknek.

– Szia, Jess! Sikerült már a gyerekproject? – viccelődik Rosalie.

– Pár perccel ezelőtt lehet sikerült volna, de apád most nincs olyan hangulatában. – nézek szemrehányóan Carlisle felé.

– Kár! – mosolyog Rosalie.

Jasper ezt a pillanatot választotta, hogy lejöjjön a konyhába, ideges feje láttán arra asszociálok, hogy mindent hallott ebből a beszélgetésből.
Nem tudom, hogy mégis, hogy álljak megint hozzá.
Végül is, kinyírom vagy rámászok, mindegy...

– Reggelt! – köszön kedvtelenül.

A gyomorgörcsöm hasfájásba vált át, ráadásul a szívem is hasogatni kezd Jasper miatt, de még mindig haragszom rá és ahogy most viselkedik egyre jobban azt érzem, hogy sokkal jobban utálom, mint szeretem őt.

– Kérsz kávét? – ránt vissza a földre Emmett.

– Ti szoktatok kávézni?

– Nem mintha hatna az energiánkra, de az íze az jó. – mosolyog Edward.